Miért fontos nyolcra beérni?
Kulturált beszélgetést szeretnék, ha lehet.
Az oviban már kiscsoport előtt arról szólt az első szülői, hogy hogyan készítik fel a gyerekeket az iskolára, és ettől rosszul voltam.
Azóta is ez megy, például kis csoportban f9-re, középsőben negyed kilencre, most pedig (nagycsoportos a fiam) nyolcra kellene beérni, mert “az iskolában is majd úgy lesz”.
Most nem azok a negyedorak számítanak (de), mégis:
- ha te egy ev múlva olyan munkahelyre kerülsz, ahol hatkor kell kelni, akkor elkezdesz gyakorolni rá egy evvel előtte?
- egyre több iskolában nem is nyolckor kezdődik az oktatás, hanem később.
- óvodások és nem iskolások!
Egyszerűen értelmetlennek tartom, és zavar.
Mit gondoltok erről? (Vagy egyéb, értelmetlen, erőltetett dolgokról?)
Nem veszekedést, hanem értelmes érvelést tudnék díjazni.
Előre is köszi.
Ó ez nálunk is mániájuk volt. Fél 9ig kellett hivatalosan beérni az óvoda napirendje szerint, de többször mondták, hogy menjünk előbb, mert 8órától már foglalkozást, fejlesztést tartottak, fél 9kor kezdték a reggelit.
Hát én pont tojtam rá, nem keltettem előbb a gyereket, ez még nem iskola, lazultunk tovább, mert pont megtehettem, hogy ne vigyem korán. Akkor mondták azt is, hogy így kimarad a reggeli játékból szegény gyerek, mert sokan már 7 órától ott voltak és 8 óráig szabad játék volt.
Szerintem meg szimplán irigykedtek, de jól megy, anyuka nem dolgozik, ne legyen már nekik olyan jó, hogy nem kell rohanni korán az oviba, így beszólogattak.
Nekünk nem volt ilyen, 8-ra ott kellett lenni mindig. Szerintem ez az általános, jó esetben még 12 (+/-1) évig így lesz, miért kéne ezt oviban máshogy csinálni? Így nem azt szokja meg, hogy korán kel, hanem hogy x idő telik el a megérkezés és tízórai között, és hasonlók. Valamilyen szinten az idejét tanulja beosztani.
Azért általános suliból nem sok olyan van, ahol nem 8-kor kezdődik az oktatás, középiskolában már több, de ott se mindenhol. Szerintem a későbbi iskolakezdés sem jó ötlet. Ha 8 helyett 9-kor kezdődne, akkor 4 helyett 5-kor fejeződne be az utolsó óra 8 óra esetén, ami nem ritka középiskolában. De az sem mindegy, hogy 2 vagy 3. Szerintem így sokkal több szabadidő van, mint úgy lenne.
Az idejét tanulja meg beosztani? :-D Egy 3-5 éves gyereknek van időérzéke? Az igen :-D Nem vettem észre.
Érdekes több helyen írják, hogy minél kevesebbet tölt ilyen kicsi a közösségben, annál jobb neki. Jó, hogy nem ügyeletbe is vinnem kellett volna, nehogy lemaradjon valamiről.
Amúgy, aki korán vitte azoknak meg azért szólogattak be, hogy x óránál többet nem lehet a gyerek az oviban.
Látod ez nagy különbség.
Élvezi a gyereked, nem úgy kell odavonszolni. Gondolj erre is, amikor véleményt alkotsz egy idegenről.
Két oldala van minden éremnek.
Jó lazulást és boldog babavárást!
A bioritmusukat alakítják.. Azt gondolják, hogyha 8ra jön, akkor kezdődik a napi rutin, akkor hamarabb lesz fáradt, hamarabb alszik el, és így korábban kel, és ha ehhez szokik hozzá, később könnyebb lesz neki(azért találták ki a napirendet ugye)
Szerintem valahol oké, valahol meg marhaság, de alapvetően jónak tartom, mert az a szülő, akinek korán kell hoznia a gyerekét, nem fogja 10kor fektetni, hanem már előtte küzdd vele, hogy aludjon már.. Persze vannak elvetemültek, akik nem hatkor jönnek be kintről, hogy hangolódjanak a 8 órai alvásra, így nekik kicsúszik az egész, és képesek rövidíteni a gyerek alvását, de a többség ha tudja, hgy korábban kell behozni a gyereket, korábban kezdi az esti rutint, ami szerintem jó a gyerekeknek.
Nálunk szabály ugyan nincsen erre, csak ha valami külsô program van, akkor szoktak külön értesítést írni, hogy aznap mindenki érjen be 9-re.
Mi amúgy 8 elôtt oda szoktunk érni, senki se szól semmit, ha késünk. Ugyanakkor látom, hogy néha ha megcsúszunk reggel, és csak mondjuk negyed 9-re érünk be, akkor a többiek már mind együtt ülnek,
és épp hallgatják, ahogy az óvónéni elmondja az aznapi programot, vagy épp zenére tornáznak együtt. Az én gyerekem meg akkor csattog be, és motoszkál hátul a cuccával.
Elhiszem, hogy zavaró, ha neki külön el kell mondani amirôl szó volt, vagy ha a többieket is kizökkenti abból amit csinálnak. Ez nem úgy van, hogy “örüljenek, hogy eggyel kevesebb gyerekre kell figyelni”. Az óvódában van egy napirend, amit tartani próbálnak, és az sokkal könnyebb, ha mindenki azonos fázisban van, mint ha valakik utólag esnek be.
És nálunk is szabad játék van a 8 elôtt érkezôknek, és az én lányom is szokta kérni, hogy menjünk elôbb, mert ha pl.8 elôtt 5 perccel érünk oda, akkor alig van idô játszani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!