Ha oviba íratom 3 évesen a kislányomat de jelenleg nem dolgozom, csak apuka,akkor is kötelesek bevenni ha csak egyik szülőnek van munkáltatói igazolása?Egyátalán kérik az oviba?Emiatt esetleg délbe már haza kéne hoznom és emiatt nem is aludhat ott?
Nem kell munkáltatói az óvodához, hisz az a 3. életév betöltését követő nevelési évtől kötelező (napi 4 órában) - (vigyázz: nem a 3. szülinapjától!). Munkáltatóit most először kértek azoktól, akik ügyeletet kértek (csak az adhatta be, akinek mindkét szülő dolgozik).
Felvenni egyébként csak a körzetes köteles jelentkezési sorrendben (ha túl sok a körzetes, akkor kijelölnek másikat).
Augusztus 31ig ha betölti a 3at, akkor kötelesek felvenni, ha dolgozol ha nem.
Ha aug. 31.után tölti be a 3at, akkor nem kötelező felvenni,
ha van még hely, akkor prioritási sorrendet csinálnak. Pl. előnyt élvez az a gyerek akinek mindkét szülője dolgozik.
Az én lányom novemberi, mivel 2 csoport is indult, volt bőven hely, még a januáriakat is felvették.
De mi a tököm köze van hozzá bárkinek, hogy miért akarja, hogy ottaludjon?
Én is itthon vagyok a kicsivel, bár nem munkanélkülin, hanem gyeden - nem mintha ez most számítana -, és az én fiam is az oviban alszik. Reggel 8-ra megy, 3-kor hozzuk el. Azért, mert NEKÜNK ÍGY JÓ. Ő pedig a tesó születése előtt is az oviban aludt, hisz dolgoztunk, megszokta ezt a rendszert.
Tavaly 3 hónapot volt itthon tavasszal, mert zárva volt az óvoda; most megint itthon van 1-et, mert zárva van az óvoda. Azt vágjátok, hogy ez normális esetben nem így lenne? Plusz nyáron is itthon lesz végig. És akkor még hozza el ebéd után akkor is, amikor kivételesen épp van ovi, mert különben szaranya, aki csak szabadulni akar tőle? Mi lesz a következő, mindenki aki dolgozik, az is mondjon fel, nehogy délutánig ott legyen a gyerek? Óvodás, ott van a helye, bakker... Engem sem hoztak el soha ebéd után, mert apum-anyum dolgozott, és lelövöm a poént, nem lettem lelki sérült, plusz sosem gondoltam, hogy le akarnak rázni.
Az óvoda nem gyerekmegőrző, mint a bölcsi, hanem oktatási intézmény. A suliból is elhozza majd ebéd után az, aki épp nem dolgozik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!