Óvónők van itt olyan aki kifejezetten megutálta a munkáját?

Régen azért volt/lehetett könnyebb, mert erőszakkal sok gyerek száját be lehetett fogni, aki kap kettőt, az kevesebbet fog megszólalni(nagyrészt, nem mindenki), de az nem azt jelenti, hogy jobb gyerekek voltak, csak az senkit nem érdekelt, hogyha a sarokban sírt, vagy szorongás miatt rágta a körmét, mert nem volt vele munka.

Meg azért is, mert régen a szocialista rendszerben hatalmas volt a "tekintélytisztelet", egy felnőtt ellen szava sem lehetett a gyereknek, pedagógus ellen a szülőnek, ilyesmi. Persze ennek is megvolt az árnyoldala, hatalmas visszaélések voltak intézményekben, felnőtt-gyerek szempontból, de még gyerek-gyerek szempontból is, ki kinek a gyereke és neki mit kell megengedni.

Meg azért is, mert sokkal szélesebb volt az erőszakkal a "nevelési skála", gyereket a hideg víz alá, lekötözni, beragasztani a száját, kizárni, sarokba állítani, megszégyeníteni mert bepisilt, nem adni neki ebédet, megrángatni, rácsapni a kezére, tarkón legyinteni, erősen fogni a vállát.. és mivel a szülő is ezeket csinálta a gyerekével, elfogadott nevelési dolog volt, neki sem tűnt fel a pedagógus viselkedése, nem volt benne rosszallás, a gyerek meg megtanulta tűrni a rosszat, aztán vagy sírt, vagy egyedül volt, úgy gondolta ez normális a frusztráció meg kicsapódott önbántó vagy néha sunyin másokat bántó magatartásban. Ez már senkit sem érdekelt, a gyerekek verekednek, ő fiú, nem is okozott látható sérülést, hagyd lerendezni egymást közt, majd rájön, ki az erősebb stb.

Csak onnantól zavarja az agresszió a felnőtteket, ha őket érinti, másokét simán elnézik, vagy az önbántást..

Aztán még az a tényező is játszhat, hogy régen a nagycsalád mindennapos volt, 3-5 gyerek, egyszerűen rá voltak kényszerülve a csoportban működésre babakoruktól kezdve mindenre várniuk kellett, így ez oviban nem új dolog volt, már hozzászoktak. Most a legtöbb gyerek oviban kerül először csoportos helyzetbe, persze, hogy bele kell szoknia, ami nem egy két hónap..!

Mióta "felvilágosultabb" a világ, nem több lett a felelősség, hanem rájöttek, hogy van felelősségük a pedagógusnak, a gyerekek napi 9 órát vannak óvodában, ki lehet számolni, ki van többet velük, kinek a nevelése

mérvadóbb.

Tisztelet:

“csodálat érzése valaki iránt a tulajdonságai, tudása vagy hozzáértése miatt.”

“Valaki iránt tanúsított nagyrabecsülés.”

Ezeket mégis miért kellene mások iránt éreznem? Ne haragudj, de te valami kiemelkedőt értél el szakmai területen, vagy “csak” dolgozol? Mert a mi óvónőink mezei óvónők. Másokról körülöttem sem tudok, akiket többre kellene értékelnem, akik kiemelkednek bármiben, mind átlagos emberek. Persze van, akire felnézek, akit tisztelek szakmai téren, vagy akire emberileg is felnézek, tisztelem a tulajdonságaiért és ezek mellé pedagógus is, vele ritkán találkozok, de valami kegyetlen jó és keresett a szakmájában és semmit rosszat nem olvastam még róla, pedig nagyon kutattam, tehát általános megbecsülésnek, tiszteletnek örvend(híres is).

Ez a baj, sok óvónő kiemelt tiszteletet vár el, mert a gyerekünket bízzuk rá. Miközben szó sincs bizalomról. Muszáj beadni a gyerekeinket óvodába és reméljük, hogy olyan óvónőt kap, aki mellett nem lesz egy rémálom a 3-4 év.

Jó lenne bízni az óvónőkben, hogy velük biztonságban van érzelmileg és fizikailag is a gyerekünk. De közel sem ez a helyzet. Ezért van annyi akadékoskodó szülő, mert nem bízik az óvónőkben.

És a kérdezőn is látszik, még így névtelenül is, hogy nem "elhivatott" . Beszólogat, egyből visszatámad, sajnáltatja magát, a problémás gyerek számára nem normális stb.

Nekem is voltak osztálytársaim, semmit sem tudtunk róluk. Ugyanolyan gyerekek voltak, mint mi, csak pl Norbinál figyelni kellett, hogy bosszantsuk, mert verekszik, Daninak rugó volt a lábában és egész órán trappolt, remegett, Kriszti nebánts virág volt, mindenen sírt, Nóri törékeny volt és hasmenése volt bizonyos ételektől, Alex néha mutogatta magát és egyszer bepisilt a folyosón mert nem akart wcre menni, Zsolti dobálta a játékokat Gáborral, mint a “dedóban“, úgy játszottak, KisDanika lassú volt, nehezen értett meg dolgokat, Ádámkának furcsa volt a kiejtése és a torka, nyelve, szája, Anita halmozottan hátrányos helyzetű volt, annyi látszott, hogy mindig ugyanaz a ruhája és sokszor koszos, a szülei sem tiszták, Bence dadogott és nagyon lassan olvasott, NagyDanika meg csak nyomtatottal tudott írni, a folyóírása annyira ronda volt, hogy nem tudták elolvasni, Klaudia és Zsuzsi nem járt velünk tesizni, mert felmentésük volt, Laura meg felmentés miatt hátul színezett, olvasott, játszott, amíg matekoztunk, Kata pedig nagyon zàrkózott volt, csak Zsófival szeretett beszélni.

Ha érzékenyítettek volna, és nem olyan szüleim lettek volna, mint a kérdező, aki elhiszi, hogy jobb azoknál, akiknek bizonyos területen valami kevésbé megy, egyiket sem csúfoltam volna és valószínüleg ők sem szekáltak volna a vörös hajam miatt.

Van egy csomó ábra, hogy te autista vagy, a világban 99%a tipikus, de ez rohadtul nem így van!

A világban kb maroknyi tipikus ember van, mindenkinek van “baja”, csak mindenkinek más területen, és nem jön ki mindig mindegyik feltétlen látványosan az iskolában/óvodában!

Szegények, szorongók, beszédhibásak, autisták, mozgásproblémások, értelmi sérültek, érzékszervi problémások, más kultúrából érkezők, depressziósok, adhdsok, tanulási nehézséggel küzdők, impulzívak, ocds kényszeresek, traumát átéltek, tikkelők, szenzorosan érzékenyek, járművön, hintán hányók, emésztési gondokkal küzdők(pl ibs), allergiások, ételintoleranciában szenvedők, székrekedősek, pánikolók, fóbiások, kórosan elhízottak, genetikai betegségben szenvedők, testileg alulfejlettek, szemüvegesek, gerincferdülésesek MINDENKINEK VAN NEHÉZSÉGE ÉS ERŐSSÉGE IS!

Egy osztályban van 20 ilyen gyerek, meg 5 “átlagos”. Egyik sem ér többet a másiknál!