Óvónők van itt olyan aki kifejezetten megutálta a munkáját?

Szabolcs megyéből egy óvónő arról panaszkodott, hogy arra felé (én dunántúli vagyok, így nem voltam képben) a magyar gyerekek vannak kisebbségben. Hiába hozzáértő óvónő, "megfullad" a sok cigány gyermek között. (Agresszívek, szemtelen sok cigány gyermek.) Arra felé minden oviban a gyerekek többsége cigány, mégpedig problémás cigány gyermek.

Biztosan vannak jó hátterű cigány gyermekek is arrafelé, én csak az ő elmondását tudom idézni. Sajnálom a cigány gyermekeket, a többségüket, akiknek rosszul szocializált háttere van... De a pedagógus helyében se volnék. El is költözött onnan egy idő után...

Nekem nem volt eddig rossz tapasztalatom óvodás korú cigány gyermekekről, de talán azért, mert errefelé ők vannak kisebbségben, talán a szüleik is meghúzzák magukat, meg a gyermek is magyar mintát lát többségében. Na de Szabolcs megyében... Borsodra is sokan panaszkodnak...

"Nem beszélve a kötekedő szülőkről és a szarkeverő, primitív dajkákról, kollégákról"

Az egész szakmában (az éhbér mellett) talán az egyetlen igazi nehézség az, hogy a látszattal ellentétben nem csak gyermekekkel kell foglalkozni... A bizonyos "rovartaposó" agresszív óvónő írt rólam egyszer szakmai jellemzést a főiskolának. MEgkérdeztem tőle, elolvashatom-e. Azt válaszolta: nem köteles megmutatni, d nem is tilos, íme a másolat. Elolvastam.

Te Szűz Marijjaa... Tudjátok mi volt a sava-borsa a jellemzésemnek? Fejből már nem tudom szó szerint, de azt emelte ki, hogy "kissé visszafogott jellemű, nem kellően nyitott a csendespihenő során a kollégáimmal való oldott beszélgetésre, máskülönben figyelmes, tanulékony, blabla...."

Lefordítom magyarra:

szó szerint megmondta nekem a gyakvezető óvónő a gyakorlat során, miközben PLETYKÁLTAK erről-arról, hogy miért nem szállok be a dumcsiba már...? Hiszen a gyerekek alszanak, pihennek, kicsit oldódjak már fel...

Megkérdeztem, hogy adna-e inkább számomra véleményt az óvodásokra vonatkozó megfigyeléseimről, mert szeretnék fejlődni a szakterületemen. Már nem emlékszem, hogy mivel, de terelte a szót...

Másik óvodában meg el se jutottam addig, hogy kérjem, a szakmai jegyzeteket, naplót kedvesen elém tették, elvérték, hogy én véleményezzem, mit tapasztalok róluk, mi a szakmai meglátásom. Amikor testnevelést tartott, arról is. Az volt a reakcióm, hogy igen, van benyomásom, de nem érzem még magam szakmailag érettnek, ezért feljogosítva se magam, hogy az ön mint gyakorló óvónő munkáját bíráljam. De csak noszogatott, hogy ne legyek ilyen szerény, számára viszonyítási pont, hogy mi a benyomásom, ezért bátran mondjam el. Nagyon kedves és nyitott volt, és nem pletyizni akart, hanem fejleszteni engem. Hálát éreztem.

Máshol meg elsőre őszinteségi rohamot kaptak, aztán keresztbe tettek nekem: "Há... hát magának miért nyílt meg ez a külföldi gyermek 3 nap alatt?? Nekünk 3 hónap kellett hozzá. Nédd' máá' Gizi, a tanuló csodát művelt... Hááááh...."

Nem telt bele néhány nap, hazudtak, keresztbe tettek, mocskos indokkal eltanácsoltak, hogy gyakorlatozzak máshol...

Szóval sok a jó tapasztalatom is, egyes óvónők azonban, háááát...

:(

De ez a ritkább. Számos remek óvónőről van tapasztalatom! A körülmények és a szülők hozzáállása viszont katasztrofális, tisztelet a kivételnek...

Naivan azt gondoltam a tanulmányaim elején, hogy ez arról szól, hogy kisgyermeket nevelünk. Hamarosan belejöttem, a kisgyermeknevelés gyönyörűséges, bár akadnak problémás gyermekek is.

DE HOGY ENNYIT KELLJEN SZÍVNI A FELNŐTTEK MIATT az óvodában, mint a torkosborz, na ezt nem gondoltam volna...

Ha csak gyereket kellene nevelni, ez volna Hawaii...

Egy szó mint száz, máig nem voltam hajlandó számottevő időt tölteni a szakmában... Pedig szeretnék a picurok javára válni. Sebaj, babysitterkedtem helyette. És azért belekóstoltam az óvodai életbe is, gyermekcsoportokkal.

"Igazatok van, borzalmasak a gyerekek. Az enyém normális. "

Minden szülő igy gondolja....

Régen is ugyanúgy ott voltak a “problémás gyerekek”, csak nem tudta róluk senki. Danika kicsit lassú, Julika sokat verekszik, Janikának meg kicsit bogaras, de gyerekek. Neveletlenek, különcök, furák, két nagy pofont nekik( 20 éve biztos ez volt)

Olyankor szegregáltban nagyon max downnal, értelmi sérüléssel, komoly testi sérüléssel voltak a gyerekek, aki csak kicsit rossz, kicsit már volt, nem is akartak foglalkozni a bajával, majd csendben marad és beépül egy két pofontól és megszégyenítéstől(a legtöbbnél bevált).

Én szeretnék óvónő lenni, de beszédhibám van és semmi zenei hallásom nincs, sajnos tényleg semmi.

Gondolkoztam a dajkán, de igazából konfliktuskezelést szeretnék nekik mutatni, nagyon odafigyelni és segíteni megoldani, ha valakit cikiznek, bevonni a kívülállókat, elfogadásra és problémamegoldásra tanítani a kisebbeket, nem takarítani és kenyeret kenni, mag hajat fonni(nálunk ezt csinálják a dajkák)

Szóval marad a bébiszitterkedés.

Én tanár vagyok, fél év alatt kiégtem ebben a szakmában. Persze, az is lehet, hogy nem én vagyok a legalkalmasabb tanár a világon, de azért nem vagyok kifejezetten rossz (gyerekek fele biztos szeret) , de az ide kevés.

Most 2 éves sulit csinálok, ami egyáltalán nem vág a szakmámba, és amint lehet, próbálok váltani.

"11. Nem minősítést kell írni a gyerekről, jellemzést kell írni róla fél évente. A minősítés a pedagógusokat érinti, portfóliót kell írni és jönnek ellenőrizni a munkánkat. Régen a pedagógus és a szülő is EGY nevelési irányzatot "vert a gyerekbe", ezáltal össze tudtak dolgozni. Ha a gyerek szájalt az iskolában és elmondta otthon, kapta a következő pofont. Nem volt ekkora liberalizmus meg "én jobban tudom" mint a szakember mentalitás. A te kommenteden is látszik, hogy gyakorlatilag fingod sincs az egészről.

tegnap 22:37"

Oké ez nem volt számomra egyértelmű. De utána meg leírjátok más szavakkal, amiket én írtam (problémás gyerekek, nevelési elv...). 😂

De látod, tőled sem kérnék tanácsot, mert kapásból "hozzá nem értőnek" címkéztél. Akár beszólás nélkül elmondhattad volna, hogy valamit félreértettem. Ehelyett... máris belekötöttetek egy szülőbe. A kommunikációt is tanulnotok kellene.