Verekedős gyerek az oviban, mit tennél?

Nálunk mindenki csapkod, az enyém is közösségbekerüléskor kezdte(harapással).

Hallottam, hogy apukànak mesélték az óvónők, hogy fia egy másik gyerekkel lehúzott egy gyereket a hintáról és a földön fekvő kissrácot megrugta.

Láttam a gyerekem csapkodni, láttam, ahogy mások szorítják/ csapkodják egymást.

Magánoviban láttam, azogy egyik gyerek a másikat mellkason rugta.

Nem feltétlen otthonról hozott dolog, sok gyerek, akire otthon rácsapnak, nem mer ütni, mert fél, hogy visszakapja.

Nincsenek még rendes módszereik helyzetmegoldásra, a feszültséget nem tudják levezetni, a konfliktus meg 30 gyerek közt 5 másodpercenként előfordul.

Anyuka legalább kezeli a gyerekét, hegyes tárggyal szúrni rendkívül veszélyes, jó, hogy rászólt emelt hangon, mielőtt a gyereked szeme bánja.

Az óvónők nem figyelnek rendesen(kevesen vannak), gyakran nem a valódi “bünöst” kapják el, hanem akit épp látnak, ez még több frusztrációt szül a gyerekekben.

Nem tudsz vele mit kezdeni, megmondod, hogy kerülje azt, aki nem játszik szépen, az életben is pont így kell csinálni. Aztán, ha valami sérelem éri, mondja el az óvónőnek, aminek vagy van következménye, vagy nincs(mint a felnőtteknél a rendőrség..), a lényeg, hogy elmondta.

Továbbá mondd neki, hogy mindent osszon meg veled.

Ha nem vagy elégedett elviheted másik közösségbe. Én megpróbáltam, napokat figyeltem az oviudvarokat, egy rakás nyílt napon voltam, mindenhol ugyanaz van.

Nekem is nehezemre esett a dolog, elfogadni nem tudom, de jobbat sem tudok helyette.

Azt sem lehet mondani, hogy kisebbségi gyerekek, vagy fiúk ilyenek, és azt sem, hogy bántják őket otthon, kenyérre kenhető vagy zsarnok szülők gyereke is használhat erőszakot konfliktusmegoldásra, szerintem ez születési/ alkati kérdés inkább.

Zárkózott, konfliktuskerülő gyerek kevesebbet csap oda, amíg más, aki könnyebben vállal fel konfliktust többet csap és többet kap.

Ki kell bírni, amíg kifejlődik az empátia meg az iq, hogy meg akarják és képesek is legyenek a konfliktust megoldani szavakkal.

Bölcsiben nem fogsz látni konfliktuskezelést, 3 évesen élettanilag nem képesek rá, pláne azok, akik ki sem tudják fejezni magukat, az meg csoda, ha felismerik, mikor mit éreznek.

A te gyereked is fog stresszelni, ha nem fér hozzá a játékokhoz, ha nem akarnak vele játszani, ha más ül a helyére, hamar belerázódik ebbe a közegbe és csapni fog ő is(sajnos) vagy különben elnyomják.

"Anyuka üvölteni kezdett a gyerekkel."

Ezt otthonról hozza. Szerintem így a legnehezebb ezzel bármit is kezdeni. A gyerek eltanulja ezt a viselkedési formát, a szüleit utánozza. Valaki írta, hogy ő is megverné ezt a gyereket, hogy tudja, milyen. Hát valószínűleg tudja.

Ez persze nem hatalmazza fel arra, hogy ő maga másokat bántson.

A probléma az, hogy az óvónő nem nevelheti meg a szülőt, maximum rávezetheti a problémára - alapvetően nem a gyerekkel van a baj -, és arra, hogyan kéne változtatni, de ezek az emberek ritkán veszik észre magukat. És ha igen, akkor sem tundak vagy nem is akarnak változtatni.

Amit eddig tettél, az jó. Amit még tehetsz: egyszer elmagyarázod a kisfiúnak, hogy nem megfelelő a magatartása. Nem fölényeskedően, fenyegetőzve. Csak kb így: Figyelj Peti, megütötted Ferikét. De képzeld csak el, hogy ez neki mennyire fáj. Szomorú ilyenkor, sír nagyon. De te, Peti, olyan ügyes kisfiúnak tűnsz, szerintem tudsz úgy is játszani, hogy közben nem ütsz meg senkit. Ugye?

Esetleg kiegészítheted annyival, hogy felajánlod: amijor megütne valakit, mondja azt hogy irgum burgum.

A gyerek nem hülye, csak nem látta még más megoldását a probléma kezelésének.

Ha ez után sem változik a helyzet, beszéld meg a fiaddal, hogy ő maga is kerülje, keressen más barátokat, és esetleg ismét jelezd a pedagógusoknak.

Az én kisfiam két éves és sokszor agresszív! 1,5 éves volt mikor születtek a testvérei, én több mint egy hónapot kórházban voltam, nagyon keveset találkoztunk, akkor kezdődött nala.

Előfordul, hogy fellok valakit, vagy fejbe dobja :( itthon nem lát agressziót, persze van amikor felemeljük a hangunkat, de ez nem általános, tettlegességet itthon sose látott.

Amit mi teszünk, ha barkihez agresszívan közeledik, kiemeljuk a helyzetből. Elmondjuk neki következetesen: hogy ezzel fájdalmat okozol, ezért sírni fog, ha múlt időben történt akkor is, azonnal reagálunk ra. Haladunk de nehezen!

Ő jövő honapban bolcsis lesz, ott is jeleztük, a kisgyetmeknevelok nagyon partnernek tűnnek a helyzet megoldásában

Szép, de nem működik.

Igenis a kisgyerekek “buták”, kb egy németjuhásszal vannak egy szinten 4 éves korban.

Másrészről nincs empátia bennük, nem képesek(nem nem akarnak, nem képesek!) más helyébe képzelni magukat, pláne nem felfokozott állapotban, amit egy akármilyen konfliktus okoz.

Sírhat, ha megütnek valakit egy mesében, de mikor ideges, ugyanúgy oda fog sózni, mert akkor abban a helyzetben nem képes másra.

Én azt tanítom, hogy fejezze ki magát(mondja, hogy mérges, dühös, szomorú), ez valamit javít, mert úgy érzi csinált valamit, de csak làtszólagos, és mivel csak 3,5 évesen kezdett beszélni, korábban nem is értette és nem is tudta volna kivitelezni.

Vannak cuki könyvek dühkezelésre(gaston), de abszolút nem válik be.

Én sosem ütöttem meg, ellenben kiabálok. Mostanában direkt erősítek a nagyon rossz dolgoknál, mert amikor az eldobott játékra ugyanúgy reagáltam, mint mikor leköpött(elmondtam, hogy nem szép dolog, rossz a másiknak) ugyanolyan súlyúnak érezte mindkét “rosszaságot”.

Kell az erősebb reakció súlyosabb dolgoknál, különben nem tud különbséget tenni aközött, hogy rácsap valakire, vagy épp a szemét veri ki esernyővel.

Egyébként szerintem a kiabálás a legjobb/leghatásosabb feszültséglevezető. Gyógypedagógiai oviban pl van direkt üvöltő perc napközben, amikor olyan hangosan kiabálhatnak, ahogy bírnak. Nem beszélő gyerekeknél az egyetlen módszer, kisbabák is remekül alkalmazzák, ez a természetes módja a feszültség kiadásának.

Az, aki kiabál, nem feltétlen csap. Sőt! Nevelési célzattal a csendes szülők ütnek, akik félnek mások reakcióitól, és inkább csendben lerendezik a dolgot egy ütéssel.

Ja és hozhatja bölcsiből is!

Teljesen összetörtem, mikor a gyerekem első nap megharapták, majd másnap ő is megharapott valakit.

Korábban soha semmi hasonló nem volt, megzuhantam.

érdekes, egy anyukában sem merült fel, hogy harapdálom a gyerekem és tőlem tanulhatta.

Nekem bezzeg lekevertek jónéhányat, ha rossz voltam, soha senkit sem mertem megütni, ha erőszakot láttam bőgtem, el is nyomtak rendesen, nem tudtam megvédeni magam.

A kiabálás sosem volt rossz, csak az, amit mondtak. Buta vagyok, hülye vagyok, szerencsétlen, semmiresejó, nem érdekelt a hangerő, csak a tartalom.