Akit örökbeadtak, hogy reagált, amikor megtudta?

Nos, én takarítás közben tudtam meg. Szüleim elmentek nyaralni, és gondoltam csinálok nekik egy kis meglepetést, kitakarítom a padlást (anyukám többször említette, hogy egyszer majd kitakarítja ha lesz ideje; amikor felajánlkoztam a feladatra, mindig csak legyintett..), a padláson volt egy doboz, tele mindenféle iratokkal, nyilatkozatokkal és hát köztük volt egy mappa adoptálás címkével, benne minden adattal rólam. Szörnyű volt; csak arra tudtam gondolni, hogy hazudtak nekem, mert később kiderült, mindenki tudta rajtam kívül (testvéreim, rokonok, barátok, közelebbi ismerősök), csak én nem.

Kellett egy kis idő míg tisztáztam magamban a dolgokat, megnyugodtam és utána rájöttem, hogy végül is ők azok, akik 20 éven át ruháztattak, etettek, és lelkiekben mindig velem voltak, már nem haragszom rájuk, de az a bizalom, amit ezelőtt irántuk éreztem (család, barátok egyaránt), már nincs meg. Tartom velük a kapcsolatot, de magánéleti dolgokról senkivel sem beszélek, mert nem tudok bennük megbízni sajnos. :)

Az első gondolataim a valódi szüleimről nem harag volt, inkább kíváncsi voltam arra, hogy kik ők, hol vannak és legfőképpen miért is adtak örökbe. Sajnos szüleim nem sokat tudtak a valódi szüleimről, csak édesanyám nevét tudtuk a kiskönyvből, ami a papírok között volt, így próbáltam kutakodni. Végül kiderült, hogy anyám meghalt a születésem után valamikor, ezért kerültem állami gondozásba. Mély sajnálatot éreztem, úgy az egész zavaros volt, mert arra számítottam hogy él, már meg volt álmodva a találkozás pillanata és az egész illúziónak annyi volt, amikor láttam a sírkövét. Édesapámra viszont haragszom, mert ő állítólag él, de nem tudom se a nevét, se azt hogy hol van, mit csinál és miért nem keresett engem, hiszen nem zárt fogadás volt, láthatott volna bármikor, amikor csak szeretett volna. És ugyanez vonatkozik édesapám családjára is, ha még élnek.

Ha most keresne, elküldeném melegebb éghajlatra, annyira ideges vagyok, ha eszembe jut hogy így eldobott magától, még a testem is remegni kezd, undorodom tőle, és mélyen elítélem őt.

Amikor én bementem a gyámügyre kikérni édesanyám adatait, találkoztam pár hozzám hasonló sorsú emberrel, van köztük olyan akivel ma is tartom a kapcsolatot. Hasonló a története a tiédhez; édesanyja azért adta örökbe, mert anyagi helyzete nem engedhette meg azt, hogy felneveljen egy gyereket, mindketten utcára kerültek volna. Azt mondta nekem, amikor megtudta, hogy örökbe fogadták, mérges volt, látni se akarta a szülőanyját, de azért csak furdalta őt is a kíváncsiság :) Felkereste, végül pedig megértette mi miért történt, bár idő kellett hozzá, az ilyet nem könnyű feldolgozni, megszokni és megismerni egy nőt, aki megszült, de sose láttad... nagyon nehéz, kemény időszak volt neki, szerencsére nekem ezen a részen nem kellett átesnem.

Én azt javaslom, ha a lány keresni fog téged, légy hozzá türelmes, adj neki időt. Biztosra veszem, hogy nem fog gyűlölni, hisz megfelelő indokod van. Már ha megtudja, hogy örökbe adtad őt. Vagy már tudja? Esetleg a nevelőszülők tervezik, hogy elmondják neki?

Engem örökbe fogadtak, de sosem volt titkolva. Mindig a koromnak megfelelő mértékben beszéltünk a témáról. Sosem haragudtam a szülőanyámra, inkább sajnáltam, mert a szüleim úgy mesélték (és igaz is), hogy a nagy szegénység miatt adtak örökbe, úgyhogy én mindig fázva, éhezve láttam magam előtt, ha elképzeltem...

Nemrég sikerült megtalálnom őt, bár nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, mégsem haragszom rá. Nagyon jó életem van a családommal, ők a szüleim.

Ha érdekel a történetem, megtalálod egy korábbi kérdésemben:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__szulo-gye..

Itt talalsz interjukat, es van zart forum eletadoknak, amit csak ok latnak.

[link]

En felnott of vagyok, az en tortenetem is fent van.

Rámtört a röhögőgörcs. Hát akkor más is ilyen "idétlen" helyzetben jött rá. Elsőhöz hasonlóan én is takarításkor jöttem rá. Bár alapvetően utálok rendetrakni, rám lett parancsolva, és gondoltam, ha már ott vagyok, meglesem azt a fiókot, amiben az iratok vannak. Ekkor még csak 12 éves voltam, és nem nagyon értettem a román kifejezéseket (romániai vagyok), szóval beletelt pár napba, amég a google translate segítségével megértettem a szöveget.

Az az érdekes, hogy amikor rájöttem nem éreztem se haragot, se csalódottságot. Az jutott az eszembe, hogy ők hiába fogadtak örökbe, mégis csak a szüleim, akik gondoskodtak rólam. Szóval kérdőre se vontam őket. Ha ezt nem akarták elmondani, akkor hidjék csak azt, hogy nem tudom. :)