Örökbefogadásról beszélgettünk, de a páromnak más nézetei vannak, mint nekem. Ő csakis fehér gyereket hajlandó örökbe fogadni, mert szerinte ha pl. roma származású a gyermek, akkor a génjeiben van a bűnözés. Szerintem ez baromság. Szerintetek?

[link]

ez témába vágó cikk, ha érdekel :)

A szinte senki nem igaz, három évet vártam a gyönyörű roma gyerekeimre. De bizonyos megyékben fehérbőrű babára akár 7-8 évet is kellhet várni.

Nem hiszem, hogy a bűnöző hajlam öröklődne, bár tényleg sok dolgot hoz magával az ember. Az agressziószintet, a temperamentumot pl. A tanfolyamon ezt úgy magyarázták, hogy egy magas agressziószinttel rendelkező gyerek a neveltetés nyomán lehet kiváló sebész, kiváló hentes, de lehet gyilkos is. Az öröklött tulajdonság ugyanaz, de hogy mi lesz a végeredmény, az rajunk, szülőkön nagyban múlik.

Viszont az örökbefogadásnál nagyon fontos, hogy mindketten maximálisan el tudjátok fogadni a kicsit. Ha a férjednek kétségei vannak, azt a gyerek érezni fogja. És ha érzi, abból könnyen lehet önbeteljesítő jóslat. Fő szabályként ha ketten nem ugyanúgy gondolkoztok, mindig a szűkebb kategóriát válasszátok. Lehet, hogy így többet kell várni, de hidd el, az első néhány hét még akkor is nagyon nehéz, ha minden klappol. Ha valamelyikőtökben neheztelés, ellenérzés van, nem fog működni.

Egyébként nálunk is kérdés volt az elején, hogy el tudjuk-e fogadni a roma származást. Beszélgettünk erről, olvastunk, stb. és ebből a szempontból tágultak a határaink. Más szempontból (egészségi állapot) meg szűkültek. A határozatban nem szerepel faji kikötés. A TEGYESZ nyilvántartó lapján megjegyzésként van csak ott. Ha később nyitna a férjed még mindig tudtok változtatni.

Azért ebben van genetika is elég vastagon. Intelligencia, függőségre való hajlam, erőszakosság, testalkat mind genetikailag meghatátozott. A nevelés ezen valamit alakíthat, de alapvetően egy ember genetikája irányítja az agyi, idegi kapcsolatok kialakulását.

Két testvér, akiket ugyanúgy nevelt ugyanaz a szülőpár, teljesen eltérő személyiségű lehet. Mint én és a kétpetéjű ikertestvérem. Kétpetéjűej vagyunk, nem hasonlítunk külsőre, a szüleink ugyanúgy neveltek, ugyanazt az értékrendet akarták átadni, egy iskolába jártunk gimnázium végéig, mégis teljesen más személyiségűek lettünk. Ő agresszív, önsajnáltató, önző, kiskapukat kereső ember lett. Én egy hallgatag, önmarcangoló, másoknak erőmön felül is segítő ember lettem. A tanulmányi teljesítményünk se volt azonos, pedig minden tanárunk, tankönyvünk azonos volt. Én jól tanultam, ő meg nem annyira, nem is rosszul, viszont irigykedett rámy amiért én jobb voltam matamatikából, idegennyelvekből. Ő mondjuk sportokban sokkal jobb, mint én, én elég ügyetlen vagyok.

Sajnos nem tudok egyet érteni :( unokatestvérem szülés után elhagyta lányát és kiköltözött külföldre. A kislányt a mamája neveli azóta is aki már 13 éves.

Mintha az anyja köpte volna, külsőre is és személyiségre is. Ugyanaz a természet miközben sosem ismerte, ugyanazok a gesztusok ha hisztizik, de néha még a hanglejtèse is a szavaknál.

És sajnos a rossz természetèt is örökölte, nagyon nehezen lehet bírni vele és ugyanazon a hibákon esik át mint anno az anyja (aki 17evesen szülte).

Szomorú, de emiatt zártuk ki mi is a roma szàrmazást :(