Beszélgetek az örökbefogadásról másoknak, amikor még csak készültetek rá?

szia!

nekem van egy fiam óvis és egy lányom aki másfél éves. Nekem már sokszor megfordult a fejemben hogy örökbe szeretnék fogadni, és férjemnek sem lenne ellenére, de amikor én ezt felhoztam a családnak, szó szerint azt kaptam : hogy nem vagyok-vagyunk Normálisak, Minek még egy gyerek, pláne nem a miént....stb. pedig csak beszélgetni szerettem volna erről! na ezek után képzelheted ha tényleg eljutunk oda mi lesz!!! DE. LESZAROM!!! ráadásul mi nem kisbabát szeretnénk hanem ha valóban összejön, akkor egy 2-3 év körüli gyerkőcöt, mert a kisbabákat "meghagynám" azoknak a szülőknek akiknek nem lehet gyerekük... ezt is egyszer említettem szüleimnek... mire ők: hogy nem tudom, mennyi minden szarság történt már azzal a gyerekkel és azt akarom én hogy még ezekkel a nyavajákkal is foglalkozzak!?.. na szóval remélem egyszer összejön :) nektek drukkolok!

Szia!

Mi nem tervezünk örökbe fogadást, de ha terveznénk, biztos nem szólnék róla az ismerőseimnek. Ha elmondod, mindenki ellát majd a "hasznos" tanácsaival, ha kell, ha nem.

Inkább próbálj olyan párt, olyan közösséget találni, ahol már fogadtak örökbe, biztos vannak alapítványok, akik segítenek a szülőknek a témában. Szerintem csak olyasvalakivel beszéld meg a terveidet, aki átérzi a helyzetet. A legtöbb emberbe nem sok empátia szorult mostanság.

Szia!

Előrebocsátom, nem vagyok örökbefogadó, és nem is tervezem, de sokat szoktam erről beszélgetni olyanokkal, akik azok, illetve csecsemőotthonokban dolgozó szakemberekkel, akik átlátják a kérdés minden oldalát.

Azt gondolom, a rokonságnak mindenképpen érdemes elmondani, főképp a nagyszülőknek, hiszen ők (jó esetben) aktív részesei a család, a gyerekek életének, és nagyon fontos, hogyan állnak hozzá.

Ismerek olyat, akinél a nagyszülők nem tudták elfogadni, hogy örökbefogadott unokájuk is lett (mert közben a párnak született vér szerinti gyereke is), és a vér szerinti unokával olyan szinten kivételeztek, hogy végül a család jó messzire költözött a nagyszülőktől, hogy minél kevesebbet kelljen találkozniuk.

Az egyszeri ismerősöknek nyilván nem kell elmondani a terveiteket, sőt, később sem kell erről beszélni nekik, ez a ti magánügyetek. Egy másik kérdésnél bemásoltam egy szöveget egy jó könyvből, ami nagyon igaz, hogy az örökbefogadás a család és főképp a gyerek magánügye. Nem titok, de magánügy, és a legtöbb örökbefogadottat igen rosszul érinti, ha az ő magánügyéről beszélgetnek a feje felett a felnőttek. Majd ő eldönti, kinek akar erről beszélni és mikor.

A családdal azért más a helyzet, mert ők nyilván rögtön „leveszik”, hogy lett egy gyereketek úgy, hogy nem is volt semmi „előjele”. Nekik tehát természetesen el kell mondani, sőt, érdemes is beszélgetni a témáról velük, mert a legtöbb ember fejében bámulatos tévképzetek élnek az örökbefogadásról. (Kedvenc példám erre az „árvaház tele van szegény kis árvákkal, akiket majd mi megmentünk, és cserébe hálásan rebegtetik ránk a pilláikat”.)

Ha jól értem, azért szeretnétek örökbefogadni, mert nem lehet második vér szerinti gyereketek? Mit értesz azalatt, hogy „soha nem lehet tudni, honnan érkezik segítség,”?

Amennyiben komolyan gondoljátok, szerintem a legjobb az, amit itt más is ajánlott, hogy beszélgessetek erről olyanokkal, akik tényleg otthon vannak a témában (akár örökbefogadói klubban).