A Gyermek Othonok teli vannak örökbe fogadható gyerekekkel, miért kell mégis évekig várni az örökbe fogadásra?

Nagyon sok szülő nem mond le a gyerekéről, így nem adhatók örökbe.

Az örökbefogadók többsége meg szőke kék szemű királylányra meg királyfira várnak.

Szia! Igaza van annak, aki azt írta, azért vannak „tele” a gyermekotthonok, mert a legtöbb gyerek nem örökbefogadható.

A szülők sokszor a végsőkig bíznak abban, hogy majd egyszer jobbak lesznek a körülményeik, és kivehetik a gyereküket, ezért nem mondanak le róluk. És ha bizonyos időközönként meglátogatják, akkor a hivatal nem mondhatja azt, hogy márpedig örökbe adják a gyereket.

A másik, hogy a gyerekvédelemben a gyerekeknek keresnek szülőt, nem pedig fordítva. Nem ismerjük a barátaidat és az általuk választott kisgyereket, de nem véletlen, ha másikra akarják rábeszélni őket, a gyermekvédelmi szakemberek nem passzióból ajánlanak egy adott gyereket egy adott családba, hanem mert úgy ítélik meg, hogy ott lenne a gyereknek a legjobb helye.

Nyilván ez egy igen nehéz döntés számukra is, de úgy kell elképezelni, hogy ha egy gyerek örökbefogadható(vá válik), akkor összeül mindenki, aki ismeri a gyereket, és a potenciális örökbefogadó szülők közül az éppen „soron lévők” közül igyekeznek kiválasztani azokat, akik a legmegfelelőbbek lennének az adott gyereknek. A példádban mondjuk először ugye kiválasztják azokat, akik egyáltalán hajlandóak 1 évesnél idősebbet örökbe fogadni, majd ezeken belül még sok mindent mérlegelnek egészen az olyan dolgokig, hogy az adott gyerek személyisége az adott párnak, az életkörülményeiknek megfelelő-e.

A példádban írt négyévesnél elég esélyes, hogy mostanában lett örökbefogadható (tehát nem csecsemőkora óta „vár” új szülőkre), és ilyen esetben fontos lehet az is, hogy a leendő örökbefogadók mennyire nyitottak mondjuk a gyerek „múltjának” ápolására. Mert egy négyéves már emlékszik arra, hogy mi történt vele, mielőtt örökbe fogadták, és az örökbefogadóinak képesnek kell lenniük arra, hogy erről beszéljenek vele, hogy akár visszajárjanak az intézetbe, hogy kapcsolatban maradhasson a gondozónőjével a gyerek. Van, aki ilyesmire nem hajlandó (hiszen olyan is van, aki meg sem mondja a gyereknek, hogy örökbefogadott, pedig ez előbb-utóbb mindig kiderül, és akkor a szerencsétlen gyerek, vagy addigra felnőtt teljes hazugságnak éli meg az addigi életét).

Hülye példának hangzik, azonban az is szempont lehet, hogy egy „természetimádó” gyereket inkább olyanoknak adnak, akik zöldközelben laknak, nem mondjuk egy lakótelepen.

Azt nem tudod, hogy milyen indokkal ajánlanak nekik egy másik gyerkőcöt inkább?

Szia! Hát nem tudom, szoktam beszélgetni gyermekvédelemben dolgozó (örökbefogadási tanfolyamokat is vezető, és csecsemőotthonokban szakértő) emberekkel, és sosem hallottam olyat, hogy ha egy örökbe fogadni szándékozó pár azt mondja, hogy ők 4-5 éves korig szeretnének gyereket, akkor rá akarnák őket beszélni egy kamaszra.

Általában örülnek, ha valaki egyáltalán bevállalná, hogy egy kamaszt fogad örökbe, azonban hallottam már olyat is, hogy lebeszélték róla a családot, mert azok nem voltak tisztában vele, mit vállalnának. (A legtöbb embernek egy idealista képe van az örökbefogadásról, hogy ha „kimentenek” egy gyereket az intézetből, akkor az majd hálásan rebegteti rájuk a szempilláit, és „jó gyerek” lesz. Abba nem gondolnak bele, hogy mennyi veszteséget, mennyi lelki sérülést szenvedett el az adott gyerek, és hogy ezzel bizony meg kell küzdeniük majd.)

Persze lehet, hogy vidéken mások a gyerekvédelmisek, én csak a fővárosi viszonyokat ismerem.