Az örökbe fogadott gyermekemet kiközösítik az iskolában. Teljesen magába fordult nem mer iskolába menni szeptemberbe. Hogyan segítsek neki?

Szia! Egyet értek az előttem szólókkal, vidd másik iskolába! Sajnos az emberek hihetetlenül indiszkrétek, és szinte semmit sem tudnak az örökbefogadásról.

Persze azt hinném, hogy egy tanítónő ennél intelligensebb, mint hogy továbbad ilyen információt, de hát látszik, hogy nem, szóval nem kéne a gyereked a karmai között hagyni.

Az örökbefogadottsága a gyereked magánügye, meg kell neki hagynod a döntés jogát, hogy kinek akarja elmondani, és mikor!

Én is másik suliba vinném, de elbeszélgetnék a tanító nénivel. Egy kicsit más téma, de a tanító néni miatt leírom.

Középiskolában amikor a közgazdaságot tanultuk, le kellett írni a füzetbe, hogy otthon mennyi pénzből él a család. Persze nem minden szülő írta le, és ekkor a nagyon okos tanárnő, kinézte a tankönyv támogatási papírról.

Nem kitalált eseteket elemeztünk.

És felírta a táblára a takarító női fizetést, meg akinek az anyjának/apjának benzinkútja volt.

Gondolhatjátok mit kapott, akinek az anyja takarító.

12 éve ballagtam, de a mai napig várom, hogy összefuthassak vele.... ugyanis az érettségi óta nem láttam... persze hál istennek.....

Sziasztok! Jó ötleteket írtatok, de szerintem ha valaki alapvetően olyan indiszkrét, hogy kiad egy bizalmas információt másoknak (ahogy a tanítónő tette), vagy annyira ostoba, hogy szülőként ezt az infót meghallva továbbadja a gyerekének, és még negatív megjegyzéseket is ad mellé „úravalónak”, annak a nézőpontja azért nem egykönnyen változik.

Azt gondolom egyébként (és egy az örökbefogadással foglalkozó pszichológusnő marha jó könyvében is ezt olvastam), hogy az az információ, hogy valakit örökbefogadtak igen bizalmas, és nagyon nem jó a gyereknek, ha a szülei ezt fűnek-fának elmondják. Meg kell hagyni a gyereknek a lehetőséget, hogy mikor, kinek szeretné ezt elmondani.

Idemásolok egy részletet a kötetből:

„A magánügy fogalmának természetesen – mint az élet bármely más

területén – az örökbefogadás esetén is van létjogosultsága. Az embereknek

szükségük van határokra; diszkrétnek kell lenniük atéren, hogy mit

és kivel osztanak meg. Titok az, amikor a rád tartozó igazságot elzárják előled. Magánügy esetén te döntöd el, hogy kinek és mit akarsz elmondani

magadról.

Egy gyermek számára a saját örökbefogadásának története magánügy.

Sok gyerek panaszolja, hogy elkeseríti, amikor a szülei – például

a bevásárlóközpontban – felületes ismerősöknek, szomszédoknak mesélnek az örökbefogadásának részleteiről. Ez sérti a gyerek magánéletét.

A család sokat beszélgethet róla otthon, akár lehet ez esténként a mese

tárgya. A gond abból adódik, hogy sokszor mindenféle idegen részletesen

ismeri a gyerek történetét, mielőtt még ő kész lenne azt egészében

megérteni, vagy mielőtt eldönthetné, hogy bizonyos emberekkel meg kívánja-e osztani azt.”

"vagy annyira ostoba, hogy szülőként ezt az infót meghallva továbbadja a gyerekének, és még negatív megjegyzéseket is ad mellé „úravalónak”, annak a nézőpontja azért nem egykönnyen változik. "

Pontosan ezt gondolom én is. Persze lehet magyarázni a szülőknek, információt adni, de aki ezt nem fogja fel magától, annak hiába magyarázod meg jössz ilyen-olyan alapítvány információs füzetével. Én írtam az egyik hozzászólásban,hogy az én gyerekemnek is van örökbefogadott osztálytársa. Sosem csináltak belőle titkot. Mi tudjuk, hogy Pistike szemüveges, Julika szeplős, Gézuka lisztérzékeny, Marika meg örökbefogadott... És? Nálunk ez soha fel nem merült. Ehhez persze kell egy olyan tanár, aki az ilyet csírájában elfojtja és a gyerekeket valódi közösségé kovácsolja, hogy ne lógjon ki senki. A lisztérzékeny osztálytárs esetében egy órában az anyuka kiselőadást tartott a betegségről, a gyerekek megkóstolhatták az ő kenyerét. De ezt csak akkor lehet, hogy ha a másik oldalon eleve elfogadás és érdeklődés van és nem pedig sötétség meg beszólások.