Milyen örökbefogadott gyermeknek lenni?

[link] - itt görgess le a "Felnőtt örökbefogadottak" fejezethez. És olvasd ki ezt a blogot töviről-hegyire, itt találod a legteljesebb és legnaprakészebb infókat.

Így van, az örökbefogadó az igazi szülő, a vér szerinti anya rendszerint a szív szerintivel van párba állítva. Kisgyerekkorban elég annyi, hogy "a néni hasában" nőtt, mielőtt megszületett. Amit soha nem mondasz el: gondozatlan terhesség, gyógyszer, alkohol, bántalmazás, sokadik gyerek, lepattant környék. Amit említesz: olyan nehéz életük volt, hogy ezzel tudták a legjobbat adni neked. Én azt se hagynám ki, hogy Isten mutatott utat mindannyiunknak.

Én nagyon hálás és boldog vagyok azért, hogy egy szerető családban nevelkedhettem, míg a legjobb barátnőm, akit szintén örökbefogadtak, nehezen tudta feldolgozni az elválást az biológiai családjától. Igaz, engem csecsemőként, őt 5 éves korában fogadták örökbe.

Nekem a 30 éves születésnapomon közölték. Pokoli érzés volt. Leéltem egy fél életet abban a tudatban, hogy habár minden változott a világban, legalább a családom, legfőképp a szüleim állandó tényezők voltak... Voltak... Majd rájöttem, hogy az a két ember, akik gyakorlatilag életem első pillanatától kezdve megszabták, pontosan ki vagyok, nem azok, akiknek mindig is gondoltam őket.

Emlékszem, egészen kicsi voltam még, amikor azon kezdtem el agyalni, mennyire nem illek ebbe a családba. Anyám túlzottan, már-már betegesen imádott és rajongott értem, még akkor is megdicsért, ha rosszat csináltam, apám pedig vele ellentében mindig szigorú és mogorva volt velem, afféle igazi vaskalapos pedagógus. Ráadásul nem hasonlítottam igazán egyikükre sem, külsőre legalábbis egyáltalán nem. Aztán persze mindig rádöbbentem, mekkora badarság ez, hiszen sok mindenben hasonlítok rájuk. Talán már akkor éreztem legbelül, hogy mi az igazság...

Édesanyám halála után, ahogy az lenni szokott, kipakoltuk az egész házat, és megtaláltam azt a mappát, ami az egész életemet megváltoztatta. Az orvosi papírokból kiderült, hogy anyámnak született 1968-ban egy Erzsi nevű lánya, aki kétévesen, hunyt el. Mivel előtte már kétszer vetélt, és kezdett kifutni az időből, engem fogadott örökbe, miután a szüleim pár naposan abban a kórházban hagytak, ahol ő dolgozott. Rengeteg időt kellett várnom arra, hogy megtudjam, apám azért viselkedett rosszul velem hosszú éveken át, mert sosem érzett igazán a magáénak, anyám pedig azért imádott rajongva, mert általam válhatott anyává. Nem tudok rájuk haragudni, mert csodálatos életet teremtettek nekem, és örökké hálás leszek nekik azért, hogy felneveltek. Bárkik is a vérszerinti szüleim, ők lemondtak rólam, én pedig kizárólag nekik, kettejüknek és a nagyszüleimnek köszönhetek mindent, és miattuk lettem az, aki.