Mégsem akarom a gyereket?

Nem tudom mit kell nekiugrani, csak nem sok babára váró gyermektelen pontozza le?

Az embernek joga van gondolkozni, érezni, hormonokkal megspékelve meg mindenfélét gondol és érez az ember, pláne ha közeledik a stresszforrás napja(a szülés stressz, a gyereknevelés stressz, persze jó is, de nehéz!)

Teljesen rendben van, hogy elbizonytalanodtál, megijedtél, félsz, esetleg úgy érzed nem tudnád, nem akarnád azt csinálni, amit szerinted kell.

Majd ha ott leszel látni fogod, hogy nem feltétlen az általad elképzelt legrosszabb/vagy legjobb forgatókönyv lesz, hanem valami egészen más, általában pont annyit sikerül kifognia az anyáknak, amennyit még bírnak.

Nevelésen nagyon sokáig nem kell gondolkoznod, az újszülöttet gondozni kell, nem nevelni. Majd ha szültél, egy rakás jó dolgokat gyártó hormon fogja elárasztani a tested, egy rakás jó gondolatod lesz(legalábbis többségben lesznek), pláne ha szoptatsz is, az aztán nagyon hozzátesz, hogy az anya jól érezze magát.

Nem tudok olyat mondani, amik nem üres szavak, de tényleg nincs veled semmi baj, akiknek nincs alapbetegségük is éreznek így, sőt, sokan gyerekszülés után is, vagy a gyerek x éves korában is! Ami megnyugtató, hogy nem folyamatosan!

Nálad is csak most jött ez az érzés, szépen tovább fog vonulni, ha megszültél. Ha pedig nem, vésztervnek berakhatod azt, hogy a párodra hagyod a gyermek felnevelését, te dolgozó anya leszel, másik vésztervnek meg azt, hogy rengetegen várnak egészséges 3 év alatti fehér gyerekre, ha később érzed úgy, hogy nem menne, és a párodnak se, sorok fognak állni a gyermekedért, aki nyílt örökbeadással pillanatok alatt talál családot.

Keress fel egy örökbeadással foglalkozó alapítványt. Például Bölcső, Gólyahír, Várva Várt, Fészek, stb. Ők nap mint nap találkoznak olyan kismamákkal, akik elbizonytalanodtak és lehet, hogy szeretnének lemondani a babáról. Mindent elmondanak, hogy mivel jár, milyen lehetőségeid vannak, stb. Tudnak segíteni orvossal, pszichológussal.

Nem fognak mindenképpen rábeszélni, hogy add örökbe, hiszen ezek a szervezetek elsősorban a baba és az anyuka érdekeit nézik. Egyszerűen segítenek átgondolni, hogy olyan döntést hozz, amit később nem bánsz meg.

Semmiképp se hibáztasd magad, hiszen az sehova nem vezet. Ha alapítványt nem szeretnél megkeresni, keress egy pszichológust, aki átsegít ezen a nehéz időszakon. Hamarosan túl leszel rajta, kitartást!

Itt nem arról van szó, hogy nekiugrik bárki is, egyszerűen csak mindenki elmondja a véleményét.

Aki pedig azt írta, hogy biztos gyermektelen nők alkotnak itt véleményt, hát akkor elmondom, hogy én sem vagyok gyermektelen, egy kislány édesanyja vagyok, abortuszom is volt, ugyanis igencsak vigyáznom kell, mert nagyon termékeny típus vagyok. (már ha van ilyen)

Sajnos igaz amit itt többen leírtak, hogy felelőtlenség úgy gyereket vállalni ahogy a Kérdező tette. Egy gyerek nem kalap, hogy a 31. héten meggondolom magam, aztán "leteszem". Mennyi, de mennyi ilyet hallottunk már, hogy megölte kisbabáját, mert depressziós volt. Hagyjuk már ezt a baromságot! Normálisan kell gondolkodni, és ki lehet jönni a betegségből. Tapasztalatból mondom.

Kérdező, igenis felelőtlen voltál mikor teherbe estél. Tudtad, hogy orvoshoz jársz, fejben nem vagy rendben. Akkor minek gyerek? Ez nem játék!

Örökbeadni nincs szíved, amit megértek. Sajnos erre csak azt lehet mondani, hogy vagy vigyáznod kellett volna, vagy elvetetned.

A legtöbb amit tehetsz, hogy visszamész az orvoshoz, mindent közölsz vele, remélhetőleg ad olyan gyógyszert, amitől összeszeded magad. (bízz abban, hogy a baba nem károsodik nagy mértékben a gyógyszerektől)

Szedd össze magad, várd a babát, és örülj, hisz anyává válni a legszebb dolog a világon.

Imádom, hogy egy mentális problémának az említésére hirtelen mennyi mintaanya lesz egyből fotelpszichiáter is, mert úgy érzi, nagyon jól tudja, hogy egy depresszióval küzdő ember csakis szaranya lehet aki meg fogja ölni (??) a gyerekét. Nem fogja, legalábbis semmivel sem nagyobb eséllyel, mint az említett mintaanyák, akiken szintén bármikor kijöhet bármilyen mentális nyavaja. Sőt, a kérdező még jobb helyzetben is van náluk, mert ő tudja, hogy milyen gonddal kell számolnia, és ami a legfontosabb: képes volt ennek kezeléséhez segítséget kérni és elfogadni! Korábban már képes volt elküzdeni magát a tünetmentességig, ami hihetetlenül kemény munka, és mikor visszajött a probléma, képes volt azt felismerni! Ez nagyon mély önismeretre vall. Biztos vagyok benne, hogy ezt a helyzetet is fogja tudni kezelni. Hullámhegyek és hullámvölgyek minden ember életében vannak. A depressziósoknál a hullámvölgyek mélyebbek és sokszor kilátástalannak tűnnek, de aki eljutott már egyszer a tünetmentességig, az tudja, hogy ezek az időszakok nem tartanak örökké, és megfelelő segítséggel átvészelhetőek.

Kérdező, igaz, hogy a konkrét élethelyzet más, de a depresszióval való megküzdésben nekem nagyon sokat segítettek nekem Christopher Grady rövid képregényei. A fb-on Lunarbaboon néven találod meg. Nagy részük a súlyos depresszióval együttélő apa párkapcsolati és gyereknevelési gondjairól szól, és hogy mennyit segít a betegséggel való megküzdésben a felesége feltétlen támogatása és a gyerekei iránti szeretete.