Családon beluli orokbeadas - mindenkinek jo megoldas?

Ez egy pillanatnyi érzés, a gyereked anyja leszel vagy 60 évig.

3 hónapnyi rossz érzés ehhez képest semmi, pláne, hogy a gyerek nem is lát rendesen, pláne alig fog fel valamit ilyenkor..

Családon belül nem tudnád feldolgozni az örökbeadást, mindenképp idegen helyre kellene, viszont előtte menj pszichológushoz.

Mások szülés utáni depresszióból gyógyulnak ki, pedig előtte a pokolra kívánták a gyereket, de tudták, hogy ez átmeneti állapot.

Nálad is az, mindenkinél az, pláne azoknál, akik kérnek segítséget. Az ember nem utálja a saját gyerekét soha, csak amiket rá vetít ki. Hozzád fog nőni, meg fogod szeretni, és semmiben sem fog meggátolni, nem kell a társadalmi elvárások szerint nevelned, olyan anya lehetsz, amilyen akarsz, a gyerekednek pedig az lesz a legjobb.

Te a korlátozásokat vetíted ki a gyerekre, ezért nem tudod szeretni igazán még.

Első körben hagyd valakire egy teljes napig, aztán figyeld meg, hogy érzel.

Át fogod értékelni a dolgokat.

Mellesleg akinek örökbe adnád, 40 éves, 60 lesz, ha leérettségizik a kicsi, már, ha megéli, a gyerek huszonévesen pelenkázhatná az anyját..

Ja persze, aztán, mikor majd terhes lesz, vagy lát valami filmet, vagy rámosolyog egy gyerek, bele fog pusztulni a bánatba, hogy a gyerekének nem lehet az anyja, erre minden nap/ünnepen emlékezni fog..Biztos lesz kattanás, legkésőbb 40 éves korában, amikor jön a kapuzárás..

Sokkal nehezebb úgy fogyózni, ha cukorkaboltba látogatsz időnként, és érzed a kaják fincsi illatát, amiket nem ehetsz.

Nagyon nagyon rossz ötlet.

Esetleg akkor tudnám elképzelni, ha halott lennél, na akkor jöhetnek szóba a rokonok, viszont aki annyira szereti magát, hogy a gyerekét is örökbe adná maga miatt, az nem lesz öngyilkos, szóval ezt ki lehetne zárni.

Neked normális családod van:)

„Mellesleg akinek örökbe adnád, 40 éves, 60 lesz, ha leérettségizik a kicsi, már, ha megéli, a gyerek huszonévesen pelenkázhatná az anyját..”

Az örökbefogadók zöme több mint 40 éves, mire megkapják a gyereküket – szerinted akkor ezek mind rossz döntések? Nem tudom, te milyen környezetben élsz, de az én környezetemben még a 80 évesek sem „pelenkázandó” roncsok.

„Családon belül nem tudnád feldolgozni az örökbeadást, mindenképp idegen helyre kellene, viszont előtte menj pszichológushoz.”

„Ja persze, aztán, mikor majd terhes lesz, vagy lát valami filmet, vagy rámosolyog egy gyerek, bele fog pusztulni a bánatba, hogy a gyerekének nem lehet az anyja, erre minden nap/ünnepen emlékezni fog..Biztos lesz kattanás, legkésőbb 40 éves korában, amikor jön a kapuzárás.”

A vér szerinti anyák többsége egész életében gyászolja a gyereke elvesztését, még ha semmit sem tudnak róla, akkor is gyakori, hogy a gyerekük születésnapján mindenféle testi-lelki tünetek ütköznek ki rajtuk. Ráadásul attól szenvednek a legjobban, hogy semmit sem tudnak a gyerekükről. Szerintem kicsit tájékozódj, mielőtt kinyilatkoztatsz ilyeneket.

Ezt hol hallottad?

A legtöbb alapítványnál 41 éves korban van maxolva az örökbefogadó szülő kora, annak ellenére, hogy 45 éves korig szabad örökbe fogadni újszülöttet nálunk.

Nem negyven felett vannak, sokan harminc körüliek, de huszonévesekből is sok van(sajnos-nem sajnos)

Örökbeadás után nehezebb, ha melletted nő fel, mert valódibbnak érzed a visszacsinálás lehetőségét akkor is, ha törvényileg nem lehet.

„A legtöbb alapítványnál 41 éves korban van maxolva az örökbefogadó szülő kora, annak ellenére, hogy 45 éves korig szabad örökbe fogadni újszülöttet nálunk.”

Jogos, valóban sok helyen 41 évben korlátozzák, és mindenhol előnyben részesítik a fiatalabbakat. Persze ettől még igen sokan 40 éves korukra jutnak csak el az örökbefogadás melletti döntésig (mikorra már túl vannak sokévnyi próbálkozáson és ilyen-olyan kezelésen), és én a saját környezetemből indultam ki, ahol mindenki 40 felett fogadta örökbe a gyerekét.

„Örökbeadás után nehezebb, ha melletted nő fel, mert valódibbnak érzed a visszacsinálás lehetőségét akkor is, ha törvényileg nem lehet.”

Ezzel azért nem értek egyet, mert a vér szerinti anyák sem egyformák. Nyilván van köztük, aki örökbeadás után örül, hogy semmit nem tud a gyerekéről, ahogy olyan is, aki szenved ettől, vagy megbánja, és olyan is, aki tudja, hogy ez volt a lehető legjobb döntés, és a gyerek érdeke is az, hogy ismerje őt. Mint írtam, a kapcsolattartáshoz szükséges minden résztvevő érzelmi intelligenciája. Ha erre van mód, akkor ezt érdemes támogatni.