Az mennyire normális, hogy egy pelusos kicsi már maszturbál (legalábbis úgy tűnik)? Nektek csinált már ilyet a gyereketek? Hogyan reagáltatok rá?
A lányom két éves és még pelenkás. Időnként (főleg reggel) két kezével a lába közé kap állás közben és dörzsöli magát a peluson át, miközben mondja, hogy "gabibibibi".
Egyenlőre semmit sem reagáltam rá, majd ha nagyobb lesz, megmondom neki, hogy akkor csinálja, ha egyedül van.
Első, nem lehet, hogy azért csinálja ezt a kislányod, mert érzi, hogy mindjárt kicsurran a pisi, vagy épp befolyt, főleg, hogy mondtad a reggelt, amikor a nagyobb babák általában pisilnek egy nagyot?
Mert most ahogy visszaemlékszem, az én húgomnál idővel rájöttünk, hogy hogyha dörzsöli magát, akkor frissen gőzölgő műsoros pelusa van (érződött meg látszott is, ez még a megkötős pelenkabetétes időben volt).
A barátnőm kisfia is olyan másfél éves korától mindig pisilt egy nagyot reggel, ezt általában kukacállás és piszkálás előzi meg, a pelenkázáskor is lehet látni, hogy mindjárt indul a műsor.
Valamilyen babás könyvben mintha olvastam is volna erről, hogy a kicsiknél összekötődik a hólyag feszülésének és kieresztésének az érzése egyfajta korai szexuális érzéssel.
#4 Hát most hogy mondod, még sosem vettem le róla tiszta pelust egy "gabibi" után, sőt általában csurig van telve, bár reggelente így szokott lenni.
Olyan is volt már, hogy közben kezdett el pisilni, és csorgott végig a műsor a lábán a szőnyegre. Gondolom már jól tele volt bugyor, ő meg még elmozdította a pisiterelő fodort aminek folyt a létyó.
Erről a tele hólyag - szexuális inger dologról még nem hallottam, de elképzelhető, hogy éreznek valamit, ami fura és nem tudják behatárolni.
csak szolok h már magzatként szoktam :D
szal normális dolog
amit fentebb irnak jo
lényeg h nem legyen szégyenérzete, gátlása, és frusztrációja miatta - ez meg rajtad áll !
Én ezzel azért nem tudnék barátkozni. Nekem a szüleim rögtön szóltak, hogy oda nem lehet nyúlni, ha ilyet láttak.
És nem is csináltam ilyet, visszagindolva, 19 éves koromig.
Mégis diplomám, munkám, párom, gyerekem van.
Ha azt mondod, hogy mások előtt ne csinálja, az olyan, mintha egyedül csinálhatnà... ok, kamaszodó fiúnál nyilván teljesen rendben.
De amúgy itt a kislánynál szerintem is a pisiről van inkább szó.
A fiuknal lehet a lanyoknak nem? Micsoda modern neveles !
A maszturbalas gyerekkorban abszolut normalis fiu ak lanynak is. Ha tiltod csak baja lesz. Inkabb tanitsd meg h ne masok elott csinalja.
Ne haragudj 8. válaszoló, de pont hogy nálad is jól elrontották a szüleid. Tehát 19 éves korodig eszedbe sem jutott, hogy maszturbálj? Vagy korábban is gondoltál rá, de nem csináltad, mert azt nem szabad?
Nem is értem, hogy gondolod, hogy kamasz fiú meg csinálhatja. És hol van a határ, 12 évesen nem nyúlhat magához, de 16 évesen már igen, akkor lehet?
És a lányok? 14 évesen nem maszturbálhatnak, de 24 évesen már szabad?
Az, hogy mások előtt ne csinálja, pontosan azt jelenti, hogy egyedül csinálhatja.
Hogy jövök én ahhoz, milyen jogon tiltanám meg a lányomnak, hogy hozzáérjen a saját testéhez?
A kérdésre válaszolva:
Teljesen normális ebben a korban, hogy ismerkednek a testükkel. Egy ideig érdekesnek találják, de aztán meg fogják unni. Nem úgy kell elképzelni hogy ezentúl minden este maszturbálni fog.
A 2,5 éves lányom fürdésnél, törölközésnél szokta birizgálni magát ott lent. Ilyenkor mondom neki, hogy mások előtt nem illik oda nyúlni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!