Szerintetek mennyire nehéz rgy másfél éves gyerekkel? Vagy túl van tolva?

Ebben a korban van a szeparációs szorongás. Hetekig mindent úgy csináltam, hogy vagy a kezemben volt a gyerek, vagy kendőben, vagy állt és fogta a lábam. Szerencsére hamar átlendültünk a nehezén, de pokolian fárasztó.

Nekem az a fél nap is kimerítő, amíg kettesben vagyunk. 0-24 órában figyelni kell rájuk ebben a korban. Tényleg a wc-re is futva megyek, vagy viszem magammal. Különben biztos, hogy pont akkor esik el, lefejeli az asztalt (mert tegnap előtt még elfért alatta), leönti magát egy pohár vízzel, odacsukja az ujját a fiókkal. De tényleg: addig nem rá figyelek, amíg felkockázok egy hagymát, és már kész a baj.

Már önmagában az kimerítő, hogy nem lankadhat soha a figyelmed. Hiába gyerekbiztos a lakás, a semmiben el tud még esni.

És mellé mindent egyedül el kell látnia. Mi lenne, ha ő is csak feküdne egész héten a tévé előtt?

Azt se felejtsd el, hogy a picinek te érdekesebb vagy, te vagy az újdonság, a szokatlan, a ritkán látott apu, aki mindig ráér a tévé előtt ülni vagy játszani.

A pàrodat igenis megunja a gyerek, nem olyan érdekes vele lenni, hisz ő mindig ott van vele.

Ezért szokott sok kapcsolat abban tönkremenni, ha az apa nem veszi ki a részét a gyereknevelésből, és azt hiszi, hogy a felesége csak lógatja a lábát otthon. Ti se sokáig lesztek együtt, nem mintha nagy változást jelentene ha elváltok.

Te miért látod könnyűnek a dolgát? Miért hiszed hogy nem nehéz?

Láthatod, hogy alapvetően mi anyák sem éljük meg egyformán, van aki nagyon élvezi, de a legtöbben azért fáradtak vagyunk.

Az én fiam még csak 4 hónapos, vagyis az én helyzetem hiába fárasztó, még relatív könnyű, mert leteszem, ott marad. De így is nehéz. Most hagyjuk az első brutal hasfajós időszakot mert abba azt hittem beleroppanok... Most már az én fiam alszik egész éjjel (legalábbis jelenleg), de napközben kb letehetetlen. Nem csak fizikailag nehéz, de mentálisan is mocsok nehéz a 0-24-es ügyelet, vagy egy rossz napon, mikor sokat sír... Lehet hogy elkepzelve nem olyan nehéz, de tényleg érdemes lenne kipróbálnod milyen egy egész nap nyűgös, sírós gyerekkel...

Olyan helyzetben amilyenben ti vagytok soha nem vállaltam volna gyereket. A feleséged gyakorlatilag egyedülálló anya, te pedig egy hétvégi apuka vagy.

Írod, hogy milyen jól eltévézik veled. Ez remek de valószínűleg az anyja egész héten azon van, hogy a gyerek ne vagy csak nagyon keveset üljön előtte.

Az én férjem 12 órában dolgozik de mikor hazajön kérnem sem kell, hogy aktív segítségem legyen. Haza esik, kb nem is eszik már viszi fürdetni a fiúnkat. Utána én rendbe teszem a gyereket, de az esti etetéseket és altatás általában ő csinálja (sajnos tápszeres baba). Marha könnyű dolga van, mert ilyenkor azonnal elájul. Napközben meg többször egy-egy órát is sétálgatni kell vele, mire alszik 20 percet.. Ez tudod mekkora segítség számomra? Hatalmas! Pedig ilyenkor sem pihenek, mert közben neki csinálok vacsorát, hogy amíg rajta alszik a gyerek addig tudjon enni is. És hetente egyszer övé a reggel, hogy én tudjak aludni. Ez kb plusz egy óra alvást jelent, de ez is óriási dolog. Amikor pedig egész nap itthon van, akkor egész nap segít. Felváltva etetünk, felváltva setalgatunk vele. Aktív apuka, így az ő kezében épp úgy meg tud nyugodni ha sír, mint az enyémben és én ennek nagyon örülök. De nem is vettem ki soha a kezéből ha sírni kezdett, hogy majd én megnyugtatom. Mert ezzel lehet elérni azt, hogy esélye se legyen apukának megnyugtatni a saját gyereket. Az én szememben apa teljes értékű szülő, és nem csak mellék kerék. Oké szoptatni csak egy nő tud, de ez az egy kizárólagos dolog van. Minden másra apa is képes.

Amúgy javaslom elolvasni a lifetiltes pasi 30 napos kísérletét. Aki 30 napra otthon maradt a gyerekkel, hatalmas arccal indult neki... Nem hosszú bejegyzések viszont annál tanulsagosabbak. Ha nekünk nőknek nem hiszel, talán férfi szemszögből majd elhiszed.

Első nap:

[link]

A többit is megtalálhatod.