Piroska és a farkas kérdése:
Nàlatok egyetértés van ebben?
Figyelt kérdés
Az ajàndékozàsról szeretnék kérdezni. Középsős, kétéves és pocakban lévő gyermekeink vannak. Szeretnék törekedni arra, h minél később és minél kevésbé vàljanak a fogyasztói tàrsadalom mindent halmozó tagjaivà, ezért próbàlok/nék vmiféle irànyt vinni az ajàndékozàsba. A sok, esetenként megkérdőjelezhető minőségű, stb ajàndék helyett jobban szeretem, ha 1-1 ünnepen vmi nagyobb ajàndékot dob össze a csalàd, kisebb dolgoknàl pedig szeretek ötlet listàt írni. Figyelem, h minek örülnének a gyerekek és nem zàrkózom el mindentől , csak mértéket szeretnék tartani. Az én csalàdommal ez rendben is van, anyukàm előre érdeklődik, hogy van- e elképzelésem, tàmogat, ha mégis màst is vesz,az akkor is minőségi, ha csak pàrszàz forintos. Férjem családja azonban màs, sosem kérdezik meg, h mit, és így kaptunk màr olyan jàtékot is, ami volt itthon, és olyat is, amit 2-3 napig tudtunk hasznàlni, mert gyenge műanyag volt. A kérésből pedig sértődés van. Pl vesznek 5ezerért vmit, de ha én legközelebb olyat kérek, amibe 2ezret " kellene" beleadni, akkor hogy képzelem. Ő viszont- màrmint a férjem- nem hajlandó erről beszélni velük, szerinte az irànyítàs, ha én az ajàndékkal kapcsolatban ötleteket/ kéréseket írok, és mindenkinek joga van azt adni, amit akar, a gyerek életéhez pedig hozzà tartozik a csalódàs, h olyat kap, ami màr megvan. Én nem értek ezzel egyet, szerintem az ünnep és az ajàndék elsősorban az ünnepelt öröméről kellene, hogy szóljon...2019. márc. 27. 20:14
11/16 A kérdező kommentje:
Anyósom csak 58 éves, anyukàm nemsokàra 70, tehàt még a korra sem foghatom. Mindketten pedagógusok.
2019. márc. 28. 07:42
12/16 anonim válasza:
Mi örültünk bárminek. Nekem nem lenne pofám célozgatni, vagy akár megszabni, hogy ki mit vegyen. Kaptunk már mi is olcsó gagyit de nem érdekelt. Azért általában megkérdezik, hogy mit szeret a gyerek, de soha nem szoktam azt mondani, hogy azt ne vedd meg, inkább ezt vedd. Illetlenség szerintem de te tudod.
13/16 anonim válasza:
Nálunk nincs már ilyen csak anyukám van ő már csak pénzt ad .
14/16 A kérdező kommentje:
Megszabni sosem szabtam meg, h mit KELL adniuk, ötleteket, kérést írtam, illetve azt, h ha attól eltérnek, akkor mit ne. Azoktól szeretnék kérdezni most, akik azt írtàk, h bàrminek örülnek, h egyéb téren van tudatossàg a gyereknevelésben? Abszolút ítélkező szàndék nélkül kicsit azt feltételezem, h ahol mindegy, h mi veszi körül a kisgyereket, ott pl az is mindegy, h milyen mesét néz, vagy, h mennyi idős koràtól néz, stb. De lehet, h semmi összefüggés nincs persze.
2019. márc. 28. 11:29
15/16 anonim válasza:
Én sem szeretem, ha sok olyan dolgot adnak a rokonok a gyereknek, ami felesleges és/vagy sok helyet foglal. Ő nagylelkűnek érzi magát, meg örömet okoz a gyereknek egy órára vagy két napra, aztán én tárolhatom a vackot esetleg évekig. Igenis fölösleges a rengeteg játékot felhalmozni. Ráadásul kevésbé is fog játszani a játékokkal, ha túl sok van. Annyit mindenesetre megtehetsz, hogyha nem jó, nem funkcionális játékot kap a gyerek, akkor miután kijátszotta magát, elteszed egy hónapra, és ha nem igényli vele a játékot, akkor kidobod vagy eladományozod. Ha pedig az anyós kérdezi, hogy hol van, nyugodtan megmondod, hogy már nem játszott vele, hely sem volt tárolni, így kidobtad.
16/16 anonim válasza:
# 14 Nálunk szabad kezet kapnak, részben azért is, mert feladtam, az ajándékozás ugyanis sokszor csak a pillanatnyi örömről szól, na meg az ajándékozóról, aki csak akkor van ott és bezsebelheti a köszönömöt. Nagyobb ajándékoknál, pl. karácsony, nálunk úgyis megkérdezik maguktól is (vagy borítékot adnak), de apróságoknál én is úgy vagyok vele, hogy hagy örüljön mindkét fél. Veszélyes dolgot nem vesznek, a gagyi tucat úgyis pont olyan gyönyörűség a gyerekeknek, mint hű de kreativitásra serkentő kézműves termék. Félévente meg sutyiban szelektálom, ami már sok és úgysem játszanak vele. Ettől még nagyjából következetesek vagyunk - nagyjából :) Bár az első gyereket még jobban próbáltuk kontrollálni, hány éves kortól mi való neki (pl. egy éves koráig nem kapott cukrosat, két éves koráig nem nézett mesét) a második már másfél évesen kislegózott meg nézett mesét is és hát jóval kevésbé élt bio-öko házi babakaján. :) (De mindez a nevelésnek nagyon kis része, a nagyobbik a példamutatás; a következetesség szerintem meg inkább a szabályok, megígért dolgok megtartása.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!