18 hónapos lesz lassan a lányom. Eddig elég simulékony természete volt?

Ja és fontos, hogy amikor jó gyerek, azaz épp nincs vele probléma vagy megcsinálja, amit kértél, szoktatok pl. nyújtja a kezét öltözéskor, akkor azért dicsérd meg. Szóval legyen jutalma a jóságnak is, ne csak rosszal tudja felhívni a figyelmedet.

És az is jó, ha apró dolgokban választhat, pl. fel kell vennie a sálat, de választhat hogy a pirosat vagy kéket... így meg van az illúzió :)

Igen, életkori

sajátosságok.

Az első kettő (aki vélhetőleg u.az) jókat ír, bár itt a vége felé nem "illúzióként" megfelelő aposztrofálni, hanem nagyon is valós választási lehetőséget kell adni a dackorszakban, amiben esetleg már benne van a kérdező gyermeke.

Éreztetni kell, h komolyan veszed őt, mert ha nem felel meg, amit a szülő érez-gondol, avval, amit cselekszik (azaz ha nem kongruensen viselkedik a felnőtt a gyerekkel), azt a pici gyermek megérzi, és hosszú távon egyre több járt okoz a lelkében, pszichoszomatikus problémákat ez is szülhet.

(Evvel egyidejűleg az általa is említett szeparációs szorongás is jellemző másfél év körül a gyerekeknél.)

A dackorszakhoz meg egy távoli kolléga remek összefoglalóját idézem:

Hogyan tudunk optimálisan hozzáállni a dackorszakban (1-3 éves kor között, változó, ki mikor eközött) levő gyermekhez? Lássuk:

ha lényegtelen dolgokat nem tiltunk meg;

vagy úgy fogalmazunk, hogy a tiltás el is hagyható, például: "Tedd le a fényképezőgépet!" (Azt mondjuk, hogy mit csináljon, ne azt, hogy mit ne!);

ha egy figyelmeztető mondattal lehetőséget adok, hogy a gyermek presztízsveszteség nélkül visszavonuljon. Önállóan, maga válassza az elvárt, helyes cselekvést. Például: "Az a papa tolla!";

ha a szülő a tiltás, elvárás megfogalmazásakor nem saját akaratát, hatalmát állítja szembe, hanem arról beszél, hogy miért nem engedheti meg a gyereknek ezt vagy azt;

nem szabad annak előfordulnia, hogy a szülő naponta szemrehányásokkal árassza el a gyereket, de közben hagyja, hogy a gyerek tovább csinálja a tiltott dolgot;

ha a szülői következetesség megértéssel, belátással párosul, s emellett a gyermek megfelelő önállósághoz jut abban, amiben lehet, a szembeszállás gyengül, helyébe együttműködés lép.

(Ellenkező esetben a dackorszak tartóssá válhat, vagy egyre nagyobb erővel vissza-visszatér.)

Utasításokat ne általánosságban adjunk (például ne rosszalkodj), hanem fogalmazzuk meg, mit várunk.

A személyes példa a legösztönzőbb hatású.

Legyünk következetesek abban, amit kívánunk tőle.

Bármennyire kicsi a gyermek, mindig ismerjük be, ha hibáztunk.