Mennyire lehet rossz idősebb korában ha most mindent a jó jegyek köré építünk?

Nem baj, ha kitűnő tanuló, nem baj, ha versenyekre jár. Ettől még lehet "élete". Lehet, hogy olyan jó képességű, hogy sportolás, barátok, kirándulás, szórakozás mellett is képes jó eredményeket elérni.

De miért kell pénzzel és ajándékokkal motiválni? Ezzel pont azt lehetőséget veszitek el, hogy a jó teljesítmény önmagában örömet jelentsen számára. Hogy megértse, és meggyőződésévé is váljon, hogy a tanulás fontos, hogy egyes tantárgyakból (legalább néha) érdekes is lehet, az iskolai jó jegy pedig annak a visszajelzése, hogy adott mércéhez viszonyítva ő jól teljesít.

Persze, ha bejutott a városi versmondó versenyre, a család megnézte a szereplését, el lehet menni együtt cukrászdába (vagy a Mc donald'hoz, ha ő azt szereti), de az nem helyes, ha pénzt vagy más ajándékot kap érte tőletek. Ha első lesz, az 1000Ft, ha harmadik, akkor 500? És ha "csak" egy oklevelet kap?

És mi lesz, ha a felső tagozaton romlanak a jegyei? Ha minden tőle telhetőt megtesz, de egy-két tantárgyből nem jön össze az ötös, esetleg a négyes se? Akkor mi fogja őt meggyőzni arról, hogy most is igyekeznie kell, hogy a végső eredményhez képest a befektetett munka legelább olyan fontos?

csak el ne zárjátok a pénzcsapot diplomaosztóig, mert akkor a végén még elfogy a motiváció...

nem értem mit kell így felfújni ezt a jó tanuló témát, az elsős uncsimat elvitték pizzázni, amikor megkapta az első egyesét, hogy ne érezze azt, hogy ő most egy kis h lye szám miatt kevesebbet ér vagy bármi, mint addig.

Engem is jutalmaztak pénzzel is játékkal is. Le se tojtam. Rosszabb jegyeknél lecsesztek és piszkáltak. Nem vittem sokra.

Én a gyerekemnél a befektetett energiát fogom jutalmazni, büntetni a rossz jegyért soha.

Van egy kolléganőm, akit amúgy nagyon bírok, iszonyú jófej, aranyos, meg minden, de nála eléggé kiütközik, hogy így nevelték. Két diplomája van, egész életében kitűnő tanuló volt, mindig mindenben a legjobb, ezt el is várták tőle, és saját bevallása szerint ő mindig szeretett is tanulni, nem véletlenül szerzett második diplomát munka mellett, és kezd most bele egy harmadikba, ő tényleg élvezi. Mégis, hiába van hatalmas tudása, egy mezei adminisztrátor garantált bérminimumért, aki hiába végzi kimagaslóan jól a munkáját, nem jut vele sehová. Ha a szakmájában szeretne dolgozni, ahhoz a fővárosba kellene költöznie, de nem tud, nem mer, nem akar, mert annyira a szüleitől függ még mindig, hogy meg sem fordul a fejében, hogy külön költözzön, pláne ilyen messzire. Őt ezzel, hogy csak a tanulást hajtották nála, rettentően önállótlanná tették sajnos.

Jó, tegyük hozzá, hogy engem nem hajtottak így sosem, de én is ugyanott dolgozom, szintén diplomásként :D Csak nekem vele egyidősen saját családom, háztartásom van, és ha jönne egy jó lehetőség, nem félnék váltani, csak addig tervezek itt dolgozni, amíg a gyerekeim kicsik, mert elég kényelmes a beosztás. De ha most jönne valami tuti lehetőség, még lehet, hogy így is váltanék, akkor is, ha kényelmetlenséget okozna. A kolléganőm viszont még helyben sem nagyon szeretne állást váltani, hiába lenne meg minden adottsága egy jobb munkához. Évek óta itt van, ez a biztonságos neki.

Amúgy több volt osztálytársamnál is, akiket nagyon hajtottak a szülők, azt látom, hogy ez később visszaütött. Volt, aki ilyen lelkiismeretes, "stréber" maradt, és jól el is tudott helyezkedni, de a magánélete romokban van, más meg ahogy kikerült a szülői kontroll alól, jellemzően az egyetemen, elkezdett tombolni, és kárba veszett az addig befektetett energia, mert diplomát nem szereztek, mehettek egy érettségivel állást keresni.