Ti mennyi szabad teret, beleszólás engedtek 2-3 év körüli kisgyereknek?

Köszi a linket, talán este végig tudom olvasni.

De már a felvezető szöveg orbitális baromságokat tartalmaz - szerény véleményem szerint. Aki ennyire dramatizálja a gyereknevelést ill. a gyerekkel való teendőket, az biztos nem óvónő és ha egyáltalán anya, kár volt neki gyereket vállalnia. Úgyhogy már csak ezzel a "szemüveggel" tudom este a többi részét is elolvasni.

8-as, azért nem dönthet arról, hoyg mikor vannak a főétkezések, mert reggel egyedül vagyok a két gyerekkel, és el kell érnünk a buszt, mégpedig igencsak korán, mert bejárók vagyunk. Nem GYED üzemmódban vagyunk, hogy délben is elkezdődhet a nap, sajnos, ezért nem várhatom össze, ,míg mindkét gyerekem kellőképpen éhes lesz. Az oviban, bölcsiben szintén az órát nézik, hoyg mikor van ebéd, nem várják össze, míg mindenki éhes lesz, és vacsorázáni is minden nap együtt szoktunk, nem külön-külön mindenki akkor, amikor megéhezik.

Én tudom, hogy annak is lenne előnye, de nekünk fontos a közös étkezés, ezért én ebben a gyerek döntését feláldozom az ügy érdekében. Viszont szabad nem kérni szószt a tésztára, vagy szabad csak sárgarépát kérni a levesbe, nyilván. Máshol meg válogatni nem szabad. Kinek mi vált be, ki mit tart fontosnak.

Hát, én azt tapasztaltam, hogy sem egy 3 éves, sem egy 6 éves nem feltétlenül méri fel helyesen a meleg előszobában, hogy milyen vastag sapka kell kint.

Az én gyerekeim ebben nem tudnak még dönteni, én ismerem őket. A nem kommunikálunk rész vicces, mert mást sem csinálunk. Nem hiszem, hogy az egész életünket le kellett volna írnom egyetlen kérdésre válaszolva. És nagyon elhamarkodott dolog ebből következtetéseket levonni.

HOzzáteszem, az első gyerekkel még nem voltam ilyen határozott. Főleg akkor nem, amikor még nem kötött a munkaidős napirend. Én a saját hibáimból is tanulva lettem határozottabb, különben szétcsúszna az életünk. De mindenben dönthetnek, amiben lehet és képesek rá. És hogy melyik család melyik életszakaszában kinek miben lehet, az már teljesen egyénfüggő.

A kérdező lemenős példájára:

Ha tudom, hogy boltba kell mennünk, vagy egyszerűen csak friss levegőt kell szívnia, mert én, az anyukája úgy látom, nem egészséges egész nap a lakásban punnyadni (ráadásul én is vágyom picit emberek közé), akkor úgy indítok, hogy kedvesen, de határozottan elmondom, mi lesz, mi mit követ, mennyi ideje van még otthon játszani (még egy legóépítés belefér). Ha így indítok, általában nincs ellenkezés, mert agyban felkészül erre, kvázi elfogadja, hogy nincs más opció.

Ha valóban mindegy, mit csinálunk, mehetünk akár sétálni is, de maradhatunk otthon szüttyögni a játékokkal, akkor ezt mondom, és tényleg Ra bízom, mi legyen.

Én úgy gondolom: a gyerek kicsi ember (nem kisfelnőtt, hanem ember a szónak a legnemesebb értelmében). Nem bízok Rá olyan kérdéseket, amelyek eldöntéséhez még nem rendelkezik kellő tapasztalattal, mint, ahogy veszélyes helyzetekben sem adok Neki lehetőséget egyedül dönteni.

Vannak a szükséges dolgok, azokban sem dönthet, mert azok a dolgok nem döntés kérdése.

Abban viszont, amiben én is elvárom, hogy mások ne korlátozzanak, mérlegelek, vaion van-e jogom korlátozni a gyerekem.

Az általad felsorolt példák (milyen színű szívószál stb.) nagyjából azok a kérdések, amelyekben felesleges lenne keménykedned, a gyermeked jó, ha megérzi, hogy pici oora ellenére bizony lehet kompetens bizonyos kérdésekben, döntésekben. Ez önbizalmat ad.

Egyébként még az sem teljesen mindegy, hogy első gyerek vagy többedik a családban, akiről beszélünk. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az első gyerekhez a szülei megpróbálnak igazodni lehetőleg az ésszerűség határain belül, de azért eléggé. A második gyerek már valamilyen rendszerbe születik bele, amit az elsővell közösen kialakítottak a szülők, nyilván hozzá is igazítják aztán. Ha két gyerekkel sikerül kialakítani egy jól működő napirendet és rendszert, akkor a harmadiknak már pláne ehhez kell igazodni, főképp, hogy addigra a nagyok már általában ovisok, bölcsisek, netán iskolások.

Én ezért nem értem azt a felvetést, hogy miért nem ehet egy kisgyerek akkor, amikor megéhezik... az első megteheti.... utána, ha nem akarunk egész nap valakit éppen kiszolgálni, akkor célszerű összehangolni az étkezéseket, meg az egész napirendet.

Két-három évesen meg arról dönteni, hogy milyen vastag legyen a sapka.... ha a három évesemen múlna, simán a szívecskés szandáljába menne télvíz idején, és nyáron hótaposóban, mert csak. Viszont hibázhatok. Adhatok rá túl sok vagy túl kevés réteget, mert rosszul ítéltem meg, hogy mennyi kell. Ilyenkor, mivel szerencsére kommunikálunk, szól a gyermek, hgy fázik-melege van, és korrigálom, amit kell. De ez nem döntés a részéről, hanem jelzés. Ami szintén nagyon fontos.

"Viszont hibázhatok. Adhatok rá túl sok vagy túl kevés réteget, mert rosszul ítéltem meg, hogy mennyi kell. Ilyenkor, mivel szerencsére kommunikálunk, szól a gyermek, hgy fázik-melege van, és korrigálom, amit kell. De ez nem döntés a részéről, hanem jelzés. Ami szintén nagyon fontos."

Nem akartalak megbántani. De. A gyerekeknek is meg kell tanulniuk hibázni és a hibájukat korrigálni.

Természetesen nem szabad hagyni, hogy szandálban menjen szánkózni, mert te vagy a felnőtt és a felelős az egészségéért.

De ha kimarad a reggeli, mert nem éhes, attól semmi baja sem lesz. Maximum megtanulja, hogy kell a reggeli, mert ebédig éhes lesz.

Hisztizni fog? Hisztizzen. Te megmondtad, hogy ha nem eszik, ebédig nincs, mert (bármi is legyen az indok). Ő meghozta a döntést és annak következményeit is tudja.

Nálam nem verte ki a biztosítékot ez a cikk. A nyolcas pontban max a példákat látom szerencsétlennek, de azt sem feltétlenül. Az én fiam pl olyan, hogy soha nem akar belekezdeni semmibe. Ha rajta múlna, egy hónapig nem lépnénk ki a bejárati ajtón. Pedig ha elviszem sétálni, játszótérre, barátokhoz, vásárolni, bárhova... akkor már élvezi. De elindulni kész cirkusz. Tehát ha ő döntene, sétáljunk-e, sosem mennénk.

Ezt csak azért részleteztem, hogy lásd: szülő és gyerekfüggő is, hogy ki hogy neveli a gyerekét, és nem csak egy út a jó.

Egyébként a szüleink nevelési módszereit ne hasonlítsuk a miénkhez, mert más világ is volt, és nem biztos, hogy maga a módszer is jobb volt. Persze, könnyebb egy gyerekkel, ha ügyesen elnyomod és diktatúra van, de aztán kapsz egy személyiségi zavaros Bólogató Jánost.