Valószínűleg autista kisfiú szülei mintha észre sem vennék, hogy baj van a gyerekkel. Van bármi, amit kívülállóként tehetnék?

Mindkét szülő többdiplomás, igényes, jól szituált, nagyon normális. Gyakran jönnek látogatóba, még a gyerek születése előtt ismerkedtünk meg velük és nagyon jó barátságban vagyunk. Itt jön a DE: kisfiuk 5 éves. A gyerek határozottan agresszív, a nagyobbik kislányom fél tőle, játszik vele de látom rajta, hogy nagyon távolságtartó. Sokszor elveszi a játékot a lányom kezéből, de nem azért mert neki kell, hanem eldobja, rátapos, odaveri valamihez, eltöri. A kisebbik lányom öt hónapos, múltkor megkérdeztem, hogy szereti-e a kisbabákat? A válasz az volt, hogy "gyűlölöm az összes kis g**it, ha ideadod, megfojtom" szó szerint idéztem! Néha random odajön és az ember arcába sziszeg öt centiről, hogy "megöllek/kitaposom a beled/undorító vagy". Ilyenkor én egy másodperc alatt felhúzom magam és eltolom magamtól azzal, hogy "Mi itt ebben a házban ilyeneket nem mondunk, ez csúnya dolog, fejezd be légy szíves." A szülei csak mosolyognak, hogy "Jaj, hát ő nem úgy gondolta", aztán mint ha mi se történt volna, beszélgetnek tovább. Nem vagyok szakértő, de amiért gondolom, hogy autisztikus lehet: érdekesen csapkod a kezével, ilyenkor artikulálatlanul sikoltozik, nem lehet leállítani. Ez a jellegzetes kombó rendszeresen előfordul, óránként egyszer biztos, de ha valami stressz éri, akkor is azonnal. Vannak dührohamai, ilyenkor kontrollálhatatlanul tör-zúz, ha ott maradsz, téged is üt, rúg, harap. Utána leáll, és egy teljesen normális gyerek is tud lenni. Elképesztő okos, hihetetlen logikája van. Szépen formálja a mondatokat, ha olyanja van, mondja hogy kérem szépen/kaphatok-e/köszönöm szépen, stb. Sajnos mióta ülni tud, tablet van a kezében, szabadon kezeli rajta a youtube-ot és az internetet - valószínűleg innen szedte azt az elképesztő mennyiségű csúnya szót amit használ, de a szülei mintha meg sem hallanák. A legdrágább ruhákban járatják, mindig a legutóbbi divat szerint, havonta viszik fodrászhoz, de például esti mesét az életben nem olvastak fel neki.

Akinek van tapasztalata ilyenben, tényleg lehet autista, vagy csak "szimplán" egy lelkileg elhanyagolt kisgyermek? Tényleg nagyon szeretem a szülőket, nagyon jó barátok vagyunk és nem szívesen tartanám magam távol tőlük, de a saját gyerekeim védelmében sokszor inkább lemondom a találkozót. Nem érzem úgy, hogy nekünk kellene erről beszélgetnünk. A nagyszülők, bár nem nagyon ismerjük őket, ugyanilyen hozzáállásúak (a gyerek azért ilyen mert kicsi, majd kinövi, ilyen korszaka van, stb.) Sajnálom amúgy a gyereket, mert sok pillanatában egy kedves, aranyos, okos gyerek, akivel szépen el lehet beszélgetni, aztán egy pillanat alatt vált kibírhatatlan, undorítóan viselkedő, dühöngő őrültté.

Mit tehetnék? Szakítsam meg a barátságot, vagy beszélgessek velük, hogy amíg ilyen a gyerek, nem szeretném ha jönnének?

Köszönök minden véleményt.