Ahol mindkét szülő dolgozik és nincs nagyszülő/rokon a közelben, hogy oldják meg a gyerekek felügyeletét?
Suli, ovi kb. 7-től délután 5-ig vállal felügyeletet, de ha mindkét szülő 5ig vagy fél 6ig dolgozik és onnan még 20-30 perc az iskola, hogy oldja meg hogy 5re odaérjen legkésőbb? Pláne ha még túlórázni is kell.
Az ilyen szülők bébiszittert fogadnak?
Én pl. most az egyik ovis dadussal egyeztem meg, hogy átjön néha, ha kell. Ideális, mert a gyerek ismeri, én is, megbízom benne, szakember, plusz vállalja, hogy a munkaideje végeztével hazahozza a fiamat busszal (külön jó, hogy tőlünk egy buszmegállónyira lakik a hölgy), vagy akár reggel elviszi magával.
De a gyülekezetünkben is működik az a gyakorlat, hogy a diakóniai csoport kedves anyukái, nagymamái besegítenek egyes családoknak, ingyen, felajánlásból.
Hát nekünk voltak nagyszülők, de nem volt benne köszönet. Rendszeresen vertek és terrorizáltak minket. Ez azért volt borzasztó, mert az egész nyarunkat náluk töltöttük a bátyámmal, anyuék szabira és hétvégére jöttek mindig utánunk.
Egyszer hamarabb értek le és rajtakapták nagymamámat ahogy seprűnyéllel kerget. Azonnal hazahoztak és többet nem voltunk velük úgy, hogy anyuék ne lettek volna ott.
Volt benne kockázat, de emiatt egyedül voltunk otthon hagyva, én 8, bátyám 10 éves korától.
Soha nem volt gond belőle szerencsére.
Mivel tudtuk, hogy csak magunkra számíthatunk, ezért már gyerekvállalás előtt úgy alakítottuk ki az életünket, hogy tudjuk hozni-vinni a leendő gyerekeinket. Ez gyakorlatilag mindkettőnk számára munkahelyváltást jelentett. Reggel a férjem viszi a lányunkat, én korán kezdek dolgozni, így tudok érte menni délután viszonylag korán. Én napi 8,5 órát vagyok a munkahelyemen, a férjem általában többet dolgozik, a lányunk mégis csak 7
,5, max. 8 órát van bent.
Nyilván lehet bébisziterre is bízni a gyereket, csak nem tudom van-e értelme gyereket vállalni, ha a szülőknek soha nincs rá ideje. Ráadásul reggel 7-től , este 5-ig nem lehet a gyerek oviban. Az napi 10 óra, az borzasztóan sok.
Nyufdíjas néni, szomszédban egyetemista diáklány nincs?
Most kapcsolok, hogy ovi 7-től van leghamarabb! Na, ezért lesz nekem jó a 12 óra.
Olvastam anno, hogy lehet kérni segítséget az önkormányzattól is, kérdezd meg esetleg, hiszen dolgozni muszáj.
Esetleg hirdesd a facebookon, nagyon sokan vannak, akik fél napokat 5000 forintért vállalnak pl otthon ülő anyukák, vagy az oviban nincs olyan anya, aki gyes-en van, és haza tudja vinni a gyereket?
Kedves válaszoló, akkor állítsuk meg a népesség szaporulatot, mert te kijelented, hogy minek vállalni gyereket így? Hogy máshogy? Nem mindenki vállalkozó, hisz ismerek olyat, aki évekig 0 szaltós volt, mire egyáltalán bejött neki ő bontotta le pl a kabai cukorgyárat. Én szeretem, hogy itt a gyik-en mindenki vállalkozó, saját maga osztja be az idejét, de tudod, vannak egyszerű munkás emberek és ez nem a tanulatlanság miatt adódik, sokszor egyéb körülmények is közrejátszanak.
Én logisztikát tanultam, és most komissiózónak adtam be a jelentkezésemet, bár mehetnék raktári adminisztrátornak, ügyintézőnek csak hát itt nincs olyan most. Általában raktárakban is 12 óráznak, 180ezerért. Mehettem volna irodai asszisztensnek is 6 órába, nincs azzal semmi baj, mert meg van arról is a végzettségem, csak hát 80-90ezerért én nem megyek el. Ismerek olyan roma lányt, aki a legkisebb gyereke 6 hós korától dolgozik, mint kapus a rendőrségen 12 órában. Képzeld, valahogy ő is megoldja!
Ugyanígy bolti eladó is lehetnék 9-től 8-ig 126ezerért, csak hát akkor minden nap kéne rángatni a gyereket nagyihoz. Mi 12-ni fogunk mind a ketten, már mondta egy lány, ha nagyon kell segítség, fél napot vigyáz rá (igaz pénzért), végső megoldásként. Látod, vannak kényelmes munkák is, hiszen irodában nem szakadsz meg, dolgoztam bolti eladóként is régen, az sem volt vészes, de mennyiért? Ezt is figyelembe kéne venni. Vagy úgy gondolod, kedves anyuka ne dolgozzon, mert szerinted nem jut ideje a gyerekre, vagy gyorsan képezze át magát, mert te előre látó voltál és jöttél beugatni, hogy láttad a jövőt, és te már tudtad, hogy így lesz jó? Nyilván jut idejük a gyerekre, és lehet olyan városban élnek, ahol alig akad munka. Én is megyeszékhelyen lakom, naponta nézem az álláshirdetéseket, de naponta nem frissítenek..
(És azért keresek állást, mert a cég kiment külföldre, mikor terhes lettem.)
Szóval nem kérünk minden kérdésnél ilyen kötekedő kommentet, tartsd meg magadnak számtalan ezer oka lehet, miért azon a munkahelyen van, miért így, miért úgy. Semmi közöd hozzá, ha nem tudsz segíteni, tartsd magadban a gondolataid..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!