23hónap körüli fiatoknak lejön már a kukriol a bör? Enyémnek még nem, aggodom mostmár pedig szépen minedn este amig engedi a bör huzzgáljuk.
Pici koromban az anyukám nekem már pár hetesen erőltette, hogy le kell húzni a bőrt, pedig semmi értelme, 3-4 éves korig hagyni kell. Persze, ha szépen följön, mindenféle erőltetés nélkül, akkor föl lehet húzni és mosni alatta, de amúgy a letapadás normális, ha felrángatják, akkor berepedezhet és aztán csak még nagyobb lesz a baj.
Nálam is ez volt, még nagyobb lett a baj, aztán a Heim Pálban anyámékat meggyőzték, hogy jobb lesz a teljes körülmetélés, mint bármi más, megcsinálták, látszólag megszűnt a probléma.
A körülmetélt hímtaggal a gyerekek között nem volt leányálom, egész gyerekkoromat meghatározta ez, mivel senki nem volt, aki sorstárs lett volna. Magyarországon nem jó ilyen pénisszel mászkálni, feltűnést kelt :(
Aztán később jött a többi probléma.
A makk erősen kiszáradt, foltosodott az évek alatt, kérges a tapintása, ez többekkel megesik a csonkolás után, típus kérdése. Nem lehet vele mit kezdeni, vagy kenem körömvirágkenőccsel és akkor trutyis az alsóm tőle de valamelyest jobb lesz.... vagy nem.... de ha kenem, akkor megszokja a bőr és utána amikor nincs kenőcs, akkor meg még rosszabb is lesz. Kicsit szánalmasnak érzem azt az urológus tanácsot, hogy minden nap kenni kell, így gondoljon mindenki a sokak által reklámozott "mindent megoldó" circumcisiora :(
A műtétnek hegei vannak, elég ronda, összevissza lett vágva, a varratok közül volt, ami 20 év után, nemrég esett ki, nagy lyukakat hagyva.
Az orális szex meg számos dolog nekem nem élvezetes, elég erős aszexualitás vett erőt rajtam a kisebbségi komplexusokon kívül, úgyhogy, kedves anyukák, ha nem akartok rossz lelkiismerettel a fiatok szemébe nézni (főleg, ha szóbaáll veletek, nem úgy, ahogy én anyámmal emiatt) akkor vigyázzatok minden testrészére, mert nem viccből nőtt semmink. És ami pici korban kis heg, az később nagy heg lesz :(
10:47-es vagyok.
Köszönjük, hogy egy férfi is megosztotta velünk tapasztalatait! Sajnos nagyon-nagyon nehéz, mert mindenki mást mond. Az újság, a neten keringő dolgok is teljesen mást írnak, az orvosok, védőnők szintén össze-vissza beszélnek ebben a témában...
Kedves utolsó, szerintem nem olvastál elég figyelmesen.
Majd legközelebb.
De amúgy ENNÉL HOSSZABB TÁVÚ PROBLÉMA kapcsán konkrétan mire is gondolsz?
Mi is kerülte el a figyelmemet?
Tudomásom szerint egy húgyuti fertőzés állandóan visszatér (ha a hajlam meg van), nőknél is uígy van. Súlyosabb esetben a nemzőképességre is hatással lehet.
"Az én kisfiamnak megcsinálták, SEMMI heg nem látszik, negatív megkülönböztetés sem érte eddig."
Nekem se látszott!
Semmi az égvilágon!
Aztán, amikor nagykamasz lettem, akkor lett a kis hegből nagy heg. Majd akkor nézd meg. Persze, akkor már nem lehet megnézni, ezért van, hogy sok kamaszgyerek anyukája és apukája meg van győződve, hogy minden rendben van, közben k*rvára semmi nincs rendben, csak éppen mit csináljon a gyerek? Senkinek nincs kedve a ronda és csúnya péniszével programot csinálni, tapasztalat... ezek a dolgok kényes téma-kategóra :(
(Ez is olyan, amire könnyen ráfogható, hogy nők nem érthetik, gondoljatok bele, általában a férfiak mennyire nem szeretik az orvosi procedúrákat, HÁT MÉG HA ILYEN DOLOGRÓL VAN SZÓ).
Hátrányos megkülönböztetés kb 10 éves korom után ért, nagyobb kamaszként persze már a középsuliban vigyáztam, hogy soha ne lásson senki ruhátlanul, de hát azért a beszélgetésekből le lehet szűrni azt, hogy ezt bizony JÓL IS TETTEM.
"Sztem már a mai világban lassan elfogadott ez a dolog."
Hát, én nem fogadom el, de azt hiszem, mindannyian mások vagyunk, én pl a női körülmetélést elfogadom, pont, ahogy a nők a férfiak körülmetélését. Ha már...
"Hozzáteszem van a fitymaszűkületnek olyan fázisa, amit CSAK műtéttel lehet korrigálni. Ezért írom minden válaszomban, hogy urulógus szakorvossal (esetleg kettővel is) kell megnézetni. Időben. Hiába óckodunk sokan ettől, de lépni kell, mert egy felszálló húgyuti fertőzés sokkal maradandóbb problémákat okozhat."
Az elég durva szűkület, amit műteni kell.
De itt jön a lényeg: a műtét se EGYFÉLE.
Rengeteg módszer van, 2010-ben, ezért is bosszant, amikor a sarlatán disznók egyfélét erőltetnek sokszor, a teljes lecsonkolást. Pedig a műtét is lehet sokféle, ahol egy lelkiismeretes orvos igenis mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb maradjon meg az emberből.
A problémákra céloztam egyébként, amik most is vannak, miközben írom ezeket a sorokat. Tény, hogy létezik olyan húgyúti fertő, ami több, mint 20 év után is előjöhet, csak ritka.
De tudod mit? Lehet, hogy én inkább azt választanám, csak már nem tudok választani, mert anyám és az orvos akkora iszonyatos jó fejek voltak, hogy ők baromira úgy érezték, hogy majd jól megoldják.
Meg is oldották. Egy csapással, ahogy pár hentes mondja :(
Igen, én nő vagyok. Minden bizonnyal nem tudom átérezni a problémád! Nem is akarok vitatkozni a személyes tapasztalatoddal. De azért válaszolok, mert a többi anyukát a "sírba kergeted"!
Több ffi van az ismerettségi körömben, akiket fitymaszűkülettel műtöttek (nem vallási meggyőződésből). Nem számoltak be ilyen dolgokról. Pedig beszéltünk róla.
Lehet, hogy téged valóban "hentes" műtött. ...és igen van az a fityaszűkület amit műteni kell. 3 fiamból sajnos (igen, sajnos, jobban örültem volna, ha természetes módon felcsúszik a bőr) a két nagyot műteni kellett, mert olyan mértékű a letapadás. Nem hanyagoltuk el,időben "kezeltük" volna, ha lehetett volna. Szóval, mint mindenben ebben a dologban is vannak szélsőségek.
..és még egy dolog, Európában élünk, azért elég durva a női körülmetélést ide felhozni. Én anya vagyok, hidd el, ha nem lett volna fontos elkerültük volna a műtétet. Hangsúlyozom még egyszer, nálunk nem volt más megoldás!!
Nem agitálni akarok a körülmetélés mellett, de ha nincs más megoldás.... Az sem jó, ha 10 éves kor után szól az orvos, hogy anyuka vagy apuka nem vette észre, hogy a gyereknek fitymaszűkülete van?! Rendben, hogy addig nem okozott problémát, de a szexuális életével mi lesz?!
Szóval így vagy úgy, de foglalkozni kell a problémával! Nem akarok nőként itt okoskodni, de közelről érint a téma és ahogy te is, leírom a tapasztalataimat. :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!