Az óvodában miért kell lefeküdniük ebéd után azoknak a gyerekeknek is, akik már leszoktak a délutáni alvásról?
A kisfiam nagycsoportos. Már óvoda előtt leszokott a délutáni alvásról. Az óvodában kötelező lefeküdni ebéd után, de ő soha nem alszik el, csak unatkozik 2,5 órán át. Az elmúlt 2 évben egyetlen egyszer sem aludt az óvodában a kisfiam, de itthon sem alszik délután. Nincs rá igénye, elég nagy már hozzá, hogy csak éjszaka aludjon.
Kértem az óvónőket, hogy hadd játsszon a fiam, de elutasító választ kaptam. Szerintük az ebéd után le kell feküdni egy gyereknek, mert csak. Érdemi érvet soha nem kaptam.
Mi értelme ennek? Minek kényszerítik arra, hogy 2,5 órát feküdjön, aminek semmi, de semmi értelme? Miért akarnak okosabbak lenni a valóságnál? A gyerekek óvodás korukban szoknak le az alvásról. Nem kéne akadályozni őket a fejlődésben.
Két okból sem felügyelheti a dajka az alvó gyerekeket. Az egyik, hogy alvásidőben mosogat, takarít (konyha, mosdók, irodák stb.), uzsonnát készít. A másik, hogy a gyerekekért az óvónő a felelős. Bármi van, rosszul lesz a cukorbeteg vagy a kruppos gyerek, őt veszik elő. Azt is az óvónő tartja számon, hogy kinek lehet kiadni a gyereket, és kinek nem. Jön apuka a gyerekért, de közben tegnap az anyánál helyezte el a bíróság, csak erről a dajka nem tudott, majd apuka ismeretlen helyre távozik vele... (Volt ilyen jellegű gond anyukám ovijában)
Amúgy a dajkák sincsenek sokan.
Nem tudom, máshol mi a helyzet, de nálunk csak két gyerek nem alszik, a többség igen, csak a nagyok előbb ébrednek, az enyémet meg kelteni kell. Anyámnál minden gyerek alszik, pedig az is vegyes csoport. Az, hogy nagycsoportban ne aludjanak, akkor lenne járható út, ha homogén a csoport, de a legtöbb helyen vegyes csoportok vannak.
Mert ha nem fekszik le, zavarja a többi gyereket, aki aludni szeretne. És a többség bizony alszik. Ebben a korban még kell a délutáni alvás, és való igaz, általában azok a gyerekek nem alszanak, akit direkt leszoktattak otthon erről, csak azért, hogy este mielőbb kidőljön és csend legyen végre.
Nem muszáj aludni, csak pihenjen és maradjon csöndben. Vagy vidd haza ebéd után.
Utolsó mondatodat nem is értem...ezzel hogy akadályozzák a fejlődésben?
Nem kell lefeküdnie, simán haza viheti a szülő.
Ez a megszokott napi ritmus ahh óvodákban. Az átlag gyerek alszik ebéd után. Az én gyerekem egy éves kora után nem aludt napközben. A bölcsiben is megoldották, hogy csendben feküdjön, amíg a többi alszik, az oviban is megoldották.
Nálunk is feküdni kell, ha alszik, ha nem. Pedig kb. senki se alszik. De addig tud "pihenni" az óvónéni, vagyis egymás közt trécselnek 2 órán át. Ebéd után fektetik a kicsiket, 13 és 15 között alvás, utána meg pattognak, hogy jó lenne, ha anyuka vinné haza őket, nem kötelező 4-ig otthagyni... Hivatalosan 6-ig van ovi, de ha 4 után hordod el a gyereket, mert uram bocsá, mertek mindketten dolgozni, ahogy a nagyik is, akkor érezhetően a gyereken csattan. "Jajj, megint te vagy az utolsó, látod anyának nem hiányzol..." Az összes csoport egy udvaron van délután, az óvónők fele így elmegy haza. A maradék is elég lenne arra a 10-15 gyerekre, ha nem egymással trécselnek. És téma az van, mikor jön haza a 4 éves, és megkérdezi, hogy mi a jó a szopásban.
Reggel ugyanez. Van a "délutános" óvónő, aki csak 10-re jár, úgyhogy reggel 9-re vidd. Ne 7- re, ne 8-ra, mert akkor csak a dadussal vannak, óvónéni kávét főz és "megbeszélést tartanak". Kb. 9 és 12 között van érdemi munka. Ebben fáradnak ki annyira, hogy nekik kell a 2,5 óra pihenő.
És természetesen az is 8 órás bért kap, aki 6 órát volt aznap.
Szólni felesleges, az önkormányzat elintézi annyival, hogy kevés a pedagógus, nem tehetnek semmit, esetleg fontoljam meg, hogy hazaviszem délben. Persze, hisz azért dolgozunk, hogy ne uncsizzunk otthon, amíg oviban van...
És sajnos videken ez teljesen általános és elfogadott, ahogy az is, hogy ovis korú gyerek mellett nem tud az anya dolgozni, mert délben el KELL hoznia a gyereket.
Tud valaki olyan munkát, ahol 9 és 12 között kell csak dolgozni? Mármint az óvónőn kívül...
Mi pezsgővel ünnepeltünk, mikor elballagott oviból a legkisebb is, és az épület környékére se kellett menni többé.
Érdekes, elsőben nincs alvás, és napköziben simán bír 26 gyerekkel egy napközis tanár, 16.30-ig. Jééé...
Nekem oviban nem volt igényem az alvásra. Folyton le kellett feküdni, 2 órán keresztül bámultam a plafont. Egyszer az óvónő ordított velem, mert nem aludtam :/
Most Németországban élek, a fiam itt jár oviba, nem kötelező aludni, nem is igényli. Kb 3 éves koráig aludt, saját magától szokott le. Eleinte én is erőltettem, de akkor meg éjfélig nem aludtunk, mert nem volt fáradt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!