Közel 2 évesen nem hallgat a nevére, és nem beszél. Mi oka lehet? Nagyon aggódom.
Novemberben lesz 2 éves, alapvetően vidám- mosolygós, kíváncsi kislány. Viszont a nevére nem hallgat, és egyáltalán nem beszél. Találtam néhány aggasztó "tünetet" ami autizmusra utal, például ő is egyféleképp játszik a játékaival. A műanyag állatokkal csak úgy játszik, hogy sorba rakja őket. Gyűjti a kavicsokat. Szeret építőkockázni (amikbe engem is bevon) legózni- bíbelődni velük. Az étvágya változó, nem mondanám egyoldalúnak.
A hallásával nem lehet gond, hiszen reagál a mondókákra, mesékre, hirtelen zajokra, stb.
Mutogatni sem igazán mutogat. Eddig adott/és dobott puszit, integetett, ezt most elhagyta. Egyébként pedig szerethető, ő is sokszor bújik, ölbe kéreckedik. A szemkontaktus megvan, ha mosolygok rá akkor visszamosolyog.
Nincsenek dührohamai, nem őrjöng ha felborul a napirendje.
Arra is gondoltam, hogy a beszéd azért sem indult be, mert konrétan nincs rá szüksége. (Bár lehet butaság.) Már csak a testbeszédéből is megértem mit akar. De engem mégis zavar, hogy egy mukkot sem szól. Pedig lapozgatjuk a könyveket, mondókázok neki, énekelek, állathangokat utánozom, mindig van aki beszélget körülötte, vagy hozzá.
Holnap megyünk a doktornőhöz, természetesen mindenképp megemlítem ezeket a dolgokat, csak kívancsi vagyok, hogy nektek mi a véleményetek! Bármilyen tanácsot, javaslatot szívesen meghallgatok!
butaság hogy nincs szüksége a beszédre. A beszédfejlődés alapja a mozgásfejlődés, ha gond van, előfordult abban is lemaradás esetleg?
Hogy nem szól egy szót se, nincs szókincse, az még elfogadható - ha egyébként halandzsázik gagyorászik - de hogy a nevére sem hallgat azt én már furcsállom. Én már 1,5 évesen elvittem volna egy felmérésre (az Első Lépés Alapítványt javaslom ott mind a mozgását, izomtónusait stb megnézik, mind az egyéb készségeket), de ez én vagyok, az jó hogy elviszed és megnézeted, majd írd meg mit mondtak! Egyébként most voltunk a 2 éves státuszon mi is, alap kérdés volt hogy használ e legalább 10 szót, nevére hallgat e stb
Keresztfiam marciusban lett 2 éves. Azota is csak 3 szót mondogatott.
Kb 2 hete lett beszoktatva a bölcsibe, máris elkezdett sokkal több dolgot mondogatni. Már 2 mondatot is hallottam tőle.
Voltunk teljeskörű hallásvizsgálaton (Heim Pálban) minden teljesen rendben van, a hallásával nincs gond. A doktornő amikor a nevén szólította egyből felvette a szemkontaktust, többször is. Azóta talán itthon is jobb a helyzet, nem mondom azt hogy mindig figyel ha szólítom, de javulni látszik a dolog.
A kutyát (vauvau), kacsát (háp-háp) utánozza, ha madarat lát akkor az a "ka", valószínűleg a "madárka" szócskából vágta le.
Bejelentkeztünk egy állami és egy fizetős fejlesztőre, úgy gondolom nem gond ha több szakember látja. Mindkettőre jövőhétre kaptunk időpontot, elég hamar szerencsére.
Köszönöm az eddigi válaszokat, jelentkezem még!
Mi október 5.-én mentünk, olyan 12 óra környékén. Ha jól tudom 8-tól rendelnek a fül-orr-gégészeten délután 2-ig. Nekünk egy óra alatt lezavarták mindkét vizsgálatot.
Ha először mentek hallásvizsgálatra, akkor elsőnek mindenképp fül-orr-gégészetre küldenek, és onnan tovább a hallásvizsgálatra. Esetleg telefonáljatok be, hogy mikor tudják akkor elvégezni a vizsgálatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!