Ha a gyermek szándékosan okoz kárt tényleg mindig a szülő a hibás es nyeljek le mindent? Ovis
Nem először fordul elő hogy szánt szándékkal keresi meg a gyenge pontjaim es idegesit fel.
Pl amikor épitőset játszottunk és elborult a torony, fogta magát és egy mozdulattal kirángatta a szekrénybőla vasalt ágyneműket, törölközőt, textileket, amit tudja hogy ezekre allergiás vagyok a mosogépbol is szinte hajszálpontosan teszem egymásra a ruhákat es teregetek ki. Kb minden élre van állitva
Nem egyszer boritott ki azzal hogy a drága mososzereimet amiket alig birok kifizetni kiboritja wc be kádba.
Nem számit hogy családi idill moka vagy nevetés közben van, jön neki valahonnan egy pillanat mintha megszállná az ördög.
Ma én még később keltem olyan büszke voltam rá mert az ágybol amiket mondtam neki pl hogyan csináljon magának reggelit olyan ügyesen megtette, még nekem is hozott be, olyan tünemény volt aztán bement a fürdőbe játszani akkor is folyamatosan beszélgettem vele mondta hogy kiskancsoval öntözgeti a vizet a kádban es poharakba és nem, nem lesz vizes a padlo nagyon vigyáz, kád felett játszik. Voltaképp olyan örömmel lustiztam még az ágyban hogy már ilyen nagy és ügyes önállo gyerekem van, hogy aztán hidegzuhanyként döbbentett meg amit láttam mikor kimentem.
Nem is az vitt igazán az idegbe hogy a drága mososzerem kiöntötte, hanem az hogy TUDJA azt hogy ez kicsinál mert korábban volt már ebből balhé. Es ráadásul a flakont is széprn kidobta a kukába es allergia miatt szintén drágán vett papirzsebkendőket kiszorta a wc-be. Lehet másnak ezek nem tétel de nekem minden ilyen aproság joformán kincs.
Kiakadtam kiabáltam annyira semmit nem ér az égadta világon, ma indultunk volna nyaralni, már megirtam mindenkinek hogy ma ne is számitsanak ránk pedig le van foglalva a szállás. Férjem majd a munkahelyéről jön oda mert máshol dolgozik most az országban.
Nekem most mindig le kéne nyelnem mindent mert ő gyerek? Énvagyok megint és megint a hibás? Akkor közvetve én okozok tulajdonképpen magamnak kárt ma pl azzal hogy merészeltem nem felkelni és megbíztam a gyerekemben?
Hogyehet ezeket tulélni amikor Szánt Szándékkal Készakarva okoz rosszat fájdalmat a gyerek amire nincs is oka ráadásul?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!