Ha a gyermek szándékosan okoz kárt tényleg mindig a szülő a hibás es nyeljek le mindent? Ovis
Nem először fordul elő hogy szánt szándékkal keresi meg a gyenge pontjaim es idegesit fel.
Pl amikor épitőset játszottunk és elborult a torony, fogta magát és egy mozdulattal kirángatta a szekrénybőla vasalt ágyneműket, törölközőt, textileket, amit tudja hogy ezekre allergiás vagyok a mosogépbol is szinte hajszálpontosan teszem egymásra a ruhákat es teregetek ki. Kb minden élre van állitva
Nem egyszer boritott ki azzal hogy a drága mososzereimet amiket alig birok kifizetni kiboritja wc be kádba.
Nem számit hogy családi idill moka vagy nevetés közben van, jön neki valahonnan egy pillanat mintha megszállná az ördög.
Ma én még később keltem olyan büszke voltam rá mert az ágybol amiket mondtam neki pl hogyan csináljon magának reggelit olyan ügyesen megtette, még nekem is hozott be, olyan tünemény volt aztán bement a fürdőbe játszani akkor is folyamatosan beszélgettem vele mondta hogy kiskancsoval öntözgeti a vizet a kádban es poharakba és nem, nem lesz vizes a padlo nagyon vigyáz, kád felett játszik. Voltaképp olyan örömmel lustiztam még az ágyban hogy már ilyen nagy és ügyes önállo gyerekem van, hogy aztán hidegzuhanyként döbbentett meg amit láttam mikor kimentem.
Nem is az vitt igazán az idegbe hogy a drága mososzerem kiöntötte, hanem az hogy TUDJA azt hogy ez kicsinál mert korábban volt már ebből balhé. Es ráadásul a flakont is széprn kidobta a kukába es allergia miatt szintén drágán vett papirzsebkendőket kiszorta a wc-be. Lehet másnak ezek nem tétel de nekem minden ilyen aproság joformán kincs.
Kiakadtam kiabáltam annyira semmit nem ér az égadta világon, ma indultunk volna nyaralni, már megirtam mindenkinek hogy ma ne is számitsanak ránk pedig le van foglalva a szállás. Férjem majd a munkahelyéről jön oda mert máshol dolgozik most az országban.
Nekem most mindig le kéne nyelnem mindent mert ő gyerek? Énvagyok megint és megint a hibás? Akkor közvetve én okozok tulajdonképpen magamnak kárt ma pl azzal hogy merészeltem nem felkelni és megbíztam a gyerekemben?
Hogyehet ezeket tulélni amikor Szánt Szándékkal Készakarva okoz rosszat fájdalmat a gyerek amire nincs is oka ráadásul?
Letezik zarhato szekreny is, amire pluszban gyerekzarat teszel. Soha nem szabad vegyszert elolhagyni! Egyszer meg a nagymamam is meghuzta a hypot, ami 0.5 literes flakonba volt toltve, hogy az hasznalva lesz, de nem tudta es azt hitte, viz. Szerencsere nem lett baja.
Kisse hisztis vagy. Anyagiak miatt? Nem kell ennyire felteni a dolgokat igaz, hogy penzen vettek, de majd megveszed megint. Annyira csak nem vagytok rossz anyagi helyzetben, ha nyaralasra futja. Mellesleg a gyerekkel nem kiabalni kell. Egy mosolygos anyuka arcaba nezve sokkal nagyobb kihivas tovabb hisztizni, mint egy hiszterikaeba mert csak feszultseget keltesz..
Nem ismerem a többi kérdésed. Csupán ez alapján, és ismerve a saját gyerekeim:
Akkor csinál egy gyerek szándékosan rosszat, amikor figyelmet akar. Amikor tudja, hogy ilyenkor ő van a középpontban, igaz, hogy kiabálnak vele, de az is jobb, mintha tojnak rá.
Ami nem csoda, ha ovis gyereknek kell magának reggelit csinàlni... Addig jó gyerek, amíg elvan egyedül és nem kell vele foglalkozni? Látod, itt a baj.
Van olyan, hogy az emberlánya fáradt. Az se olyan hatalmas vétek, ha nem akar hatkor kelni a gyerekkel. Ovis korban nálunk ilyenkor bejöhetett a mi ágyunkba, nézett mesét, birizgálta a hajam, és kibírta azt a 15-20 percet, amíg nyitva tudom tartani a szemem. De vègig mellettem voltak.
Nem kell mindent a plafonra pakolni. De ha egyszer kiönti a mosószert, te pedig nem zàrod el, onnantól a te hibád, hogy lehetősége van kiönteni.
Pedig tényleg nálad a hiba. Már ott megakadtam, hogy az ovis gyerek egyedül játszik a fürdőben. Miért? Mi keresnivalója van ott? Az enyém 3 éves, úgy kiparancsolom a fürdőből, mint a huzat, az nem játszótér, csak ha este fürdés van (felügyelettel). Ha meg nem akar kijönni, normális ember nem döglik tovább, hanem felemeli a seggét, odamegy, és kiviszi onnan. Ennyi.
És amúgy igen, gyerekzár a szekrényre, hűtőre. Nálunk is van, bár a lányom már leszokott erről a rámolásról (amúgy 3 éves, halkan megjegyzem), de akkor is van olyan szekrény, amibe szeretném, ha véletlenül se nyúlna bele. Pl. pont a mosószeres, takarítószeres, meg ahol a gyógyszereket tartom. Ezeket igen, zárom a gyerek elől. És igazuk van azokbak, akik írják, hogy addig örülj, amíg csak kiönti, nem megkóstolja.
Írod 50x, hogy te bizony fegyelmezed, de amíg az van, hogy huszadjára is bemehet a fürdőszobába, ahol máskor is katasztrófaövezet van utána, csak azért, mert te reggel még dögleni akarsz, az nem, nem arra utal, hogy fegyelmeznéd. Következetlen vagy egyszerűen, ebben az esetben épp lustaságból.
De egyébként én is emlékszem régebbi kérdéseidre, azokból is mind az jött le, hogy nem tudsz következezesen nevelni, mert 5 másodperc alatt kiborulsz és hisztizni kezdesz. A gyerek meg tudod érzi ám, hogy nem vagy a helyzet magaslatán. Aztán legközelebb meg ugyanúgy hagyod, hogy megcsinálja ugyanazt. Na, itt a hiba, ezen kéne változtatni.
Erről már máskor is írtál ki kérdést, hogy a gyereked hiszti rohamot kap attól, hogy anya ügyesebb. Folyton az van hogy te szebben rajzolsz, te szebben építesz, minden amit te csinálsz az szebb és jobb a te elmondásod szerint is!!! Ezt meg gondolom érezteted vele is. Na itt van a kutya elásva, szerintem. Miért nem tudsz kicsit lazulni? Miért kell a gyerekben versenyszellemet előhozni? Gondolom kiveszel a kezéből dolgokat hogy azt így kellene, az úgy van, fitogtatod az ügyességedet egy gyerekkel szemben, majd csodálokzol hogy ez belőle feszültséget vált ki?
Ne haragudj de el nem hiszem hogy te véletlenül mindig pont ügyesebb vagy, és persze fel is jösz rendre ide és le is írod hogy dehát te szebbet rajzoltál és ez a gyerekből hisztit váltott ki. Mi lenne ha nem versenyeznél vele? Nem tűnik fel hogy nem a te súlycsoportod? Egy rendmániás mindent tökéletesen csináló ügyeskezű szuperül rajzoló anya mellett be van feszülve, ennyi a történet.
A vegyszereket meg akkor is el kéne tenni ha amúgy esze ágában sem lenne hozzányúlni, mert az ördög nem alszik. Így meg hogy párszor már hozzányúlt pláne, erre te ott hagyod elől? Gratulálok.
A vegyszer/gyógyszer 'zárása' se megoldás a valós életbe.
A gyereknek meg kell tanulnia,mihez nyúlhat/mihez nem!
Az elzárásból nem tanul.
Nálunk a gyógyszerek sincsenek zárva,gyermek megtanulta hogy 'felnőtté',engedély nélkűl még a sajátjához se nyúl.
Vegyszerekkel ugyan ez!Illetve például a zsíroldós padlófelmosó a kezére kenve 'bizsereg és fura érzés',hipó szag,domestos,bármi!.Megtanulta hogy nem nyúl hozzá.
#26
Nem akarok kötözködni, de azt a kérdést pont olvastam, és mintha ott egyedülálló lett volna az anyuka, a kérdezőnek meg férje van, nem biztos, hogy ugyanaz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!