Nagyszulok, mennyi idot vigyaztok SZIVESEN az 5 ev alatti unoka (i) tokra?
Nálunk már csak 1 mama van sajnos. Anyósom másfél éve hagyott itt minket, őrá többnyire lehetett számítani gyerekfelvigyazast illetően. Anyukám nem 1 mama fajta, fiatal is még, ő nem szeret a fiaimra vigyázni. :( túl elevenek. A nagyobbik fiam 7.5 éves még soha nem alhatott náluk. A kicsi sem. 5.5 éves. 2 kilométerre laknak tőlünk anyáék. Dolgozunk mindketten a férjemmel, látástól mikulásig, mellette még a házimunka, külön foglalkozások stb. Ha beteg valamelyik, úgy kell anyának könyörögni, hogy vigyázzon rájuk. :(
Ő otthon van, nem dolgozik pedig. Nyár elején elsírtam magam előtte, h 1x 1x vigyázzon már a fiúkra , néha napján pénteken mondjuk, had menjünk el a férjemmel valahova kettesben, mert rá megy a kapcsolatunk, hogy soha nem tudunk kettesben időt tölteni. Kikapcsolódni. 7.5 éve mi nem voltunk kettesben sehol. Ha el kellett is valami ügyet intézni, utána rohantunk a gyerekekhez, mert mama már nehezen viselte őket.
Szóval ezután nagy felháborodva fejemhez vágta, h mostanában sokat vigyázott rájuk. (Kb 1 hétig délben hazahozta őket az oviból, annyira könyörögtek a gyerekek. ) Mondtam neki, h rá fog menni a házasságunk lassan. Erre ő. Majd szól ha vigyáz rájuk. Na ez 1.5 hónapja volt. Azóta sem szólt.
:(
Leginkább semennyi, sajnos állandó fájdalmakkal élek, így gyakorlatilag kimaradok az "unokázásból".
Nem sütünk, nem rohangálunk, nem játszok vele, mert nem megy.
De megszokta, a papával szaladgál, lovacskázik, mókázik, én mesélek neki, vagy énekelünk, mert ahhoz nem kell mozogni.
Nagyon-nagyon régóta fájnak az ízületeim, már a gyerekem születése előtt is fájtak, ez van, hiába szeretnék sokmindent, ha sokszor mozogni alig bírok.
13-as az ugye megvan, hogy NEM anyádéknak szülöd a gyereket?
Miért kéne rá vigyázniuk, ők már felneveltek legalább egy gyereket.
Szinte semmit, csak ha egyik gyereket vinnem kell pl orvoshoz és megkérem valamelyik papát. Anyu meghalt már sajnos. Anyós iszik, nem is tartjuk nagyon a kapcsolatot.
Tesóm meg én viszont minden szünetben nagyszülőknél voltunk, nem hiszem, hogy nyaggatni kellett őket, szívesen vigyáztak ránk!
Anyámnak mondjuk olyan 1-2 nap az, ami nem fárasztó, persze, ha kell, akkor lehet szó többről is, ha az ideje is engedi. Viszont sajnos ritkán tud az unokákkal foglalkozni, dolgozik, vezető beosztásban, egyrészt a munkahelyén is sokat van bent, másrészt otthonról is rengeteget dolgozik, és ha bármi probléma, vagy egyeztetnivaló van a cégnél, akkor is állandóan őt hívják. Emellett meg azt is tök megértem, hogy miután már felnőtt gyerekei vannak, szeretne a saját kikapcsolódására is időt szánni, sportolni, barátnőivel találkozni, olvasni. Ha az unokákra kell vigyázni, ezekből tud maximum lefaragni.
Egyébként imádja őket, és örülne, ha több időt tudna velük tölteni, de amíg nyugdíjba nem megy, erre sajnos nem nagyon lesz mód. Úgyhogy örülünk, ha néhány havonta el tudja őket vinni, és párhetente beugrik hozzájuk.
Azt el tudom képzelni, hogy az a nagyszülő, aki műszak végén leteszi a lantot, és a munkaidő után már nem kell a munkahelyi dolgokkal foglalkoznia, és olyan típus, akinek tényleg az unokázás a kikapcsolódás, az lépten-nyomon "elkéri" a gyerekeket, hogy nála legyenek, de számomra semmi megdöbbentő nincs abban, hogy ez nem mindenhol van így.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!