Mit tanácsoltok? Vigyük szakemberhez?

Nagyon szeretjük, sokszor mondjuk is neki, de lehet, hogy igazad van kedves utolsó.

Valamiért benne van ez az óriási teljesítménykényszer. Sajnos belülről jön, pedig már sokszor elmondtam neki, hogy nem kell, és nem is lehet mindig mindenből a legjobbnak lenni. Arról is szoktunk beszélgetni, hogy én akkor is szeretném, ha nem lenne ilyen jó tanuló, meg hogy ha hibázik és kinevetik a többiek azt kb. két perc alatt elfelejtik, ahogy ő is, amikor más hibázik. Szóval elméletben megérti, de a gyakorlatban nem tudom, hogy mit kellene máshogy csinálni, hogy így is érezze és ne szorongjon. Nem azt mondom, hogy folyamatosan stresszel, de sok olyan említésre sem méltó szituáció van, amikor szinte bepánikol, pl. díjátadókon, hogy merre kell kimenni a díjért, fogjon-e kezet, mi lesz, ha nem jó helyre áll, ilyesmi. Én is ilyen vagyok és gyűlölöm. Gyerekként meg főleg utáltam, ezért szeretném ha ő nem így érezne. Ezért gondoltam szakemberre, mert szemmel láthatóan mi valamit nem jól csinálunk. Tudom, hogy ilyen az alaptermészete, mert van egy lányunk is, aki az ellentéte, de ő nem ilyen kiemelkedően jó képességű, és lehet, hogy tudat alatt mégiscsak mi támasztunk magas elvárásokat a fiunk felé.

Arra is gondoltam, hogy abból adódik a probléma, hogy már az óvónőktől is azt hallotta, hogy ő milyen kivételesen okos, így muszáj megfelelnie ennek az elvárásnak.