Hogy érdeklődjek sértődés nélkül a gyerekről?
48-as, ez már üldözési mánia. Ha valaki gyereket akar elrabolni, akkor nem kell neki a neve. Amúgy azzal marha sokra megy, ha tudja, hogy Lilike.
De te is rosszul közelíted meg, mert nem a címét, számát, PIN kódját kérdeztem, csak a nevét, amit amúgy anyuka random mód bemondhat bármit.
Szerinted tőlem hányszor kérdezték meg úton-útfélen mindenféle korosztály, hogy hívják a fiam? Hát elmondom, hogy a közértes nénitől, a talponállóban iszogató "bölcs" emberektől (igen, mert a közelünkben lévő kis közért előtt mindig van pár piás) kezdve szinte mindenki, és nem akarták elrabolni egyszer sem.
Szóval hidd el nekem, mint kisgyerekes anyukának, hogy a mostani anyukák nagyon nagy része úgy bezárkózott, meg olyan üldözési mániában szenvedő sértődékeny mimózalelkű nő, hogy fokozni már nemigen lehetne.
Tehát, amikor ott van a gyerekem velem, és a játszón(!) nem lehet semmiről beszélgetni velük, mert minden baj, ha kérdezel, akkor ne velem legyen már a baj. Persze lehet, hogy én lakok sz'r helyen, de egy CSOK-os lakóparkban, ahogy szinte csak kisgyerekesek laknak, a 3 év alatt 2 anyukával tudtam érdemben beszélgetni és valamilyen kapcsolatot kialakítani, hogy együtt sétáltassunk gyereket stb.
Semmi rosszat nem írtam, nem tudom mivel érdemeltem ki a "kedves" jelzőt, de leírtad, hogy a szülőkkel sem beszélsz. Talán velük kellene javítani a kapcsolaton.
Egyébként nincsenek fóbiáim, szivesen elbeszélgetek bárkivel, de senki nem az volt a második kérdése hogy hívják a gyereket. Attól, hogy összemosolygok valakivel a buszmegállóban még nem fogunk névjegykártyát cserélni. A kutyák nevét szokták megkérdezni, hogy magukhoz tudják hívni megsimogatni pl. De a gyereknek leginkább a korát kérdezik meg. Szerintem erre válaszoltak volna.
Az előző válaszoló meg nagy szoptatás fan lehet. Egy sima kérdéstől még senki nem sértődött meg akkor sem ha tápszeres volt a kicsi. Viszont itt 1 évest már senki nem szoptat a játszón. A pici babákat igen, senkit nem zavar, de egy egy évesnek már nem létszükséglet nyilvános helyen a szoptatás. Tud enni, inni abba pedig senki nem szól bele otthon mit csinálsz. Kivéve ha mindenáron a saját véleményed akarod ráeröltetni a másikra.
Hogyhogy miért kellene? Mert mit tudsz kérdezni ezen kívül egy kisgyerektől? Hány éves vagy, mi a neved. Normálisabb szülők meg is tanítják nekik elég hamar.
Azért érezzed már a különbséget két felnőtt bemutatkozása között, meg egy kisgyerek esetében... édes jó istenem, ez már üldözési mánia a javából..
53-as
"Egy sima kérdéstől még senki nem sértődött meg akkor sem ha tápszeres volt a kicsi. Viszont itt 1 évest már senki nem szoptat a játszón."
Szövegértés 1-es, leülhetsz. Azt írtam, hogy én még szoptattam a fiam, és nem azt, hogy ott a játszón, főleg mivel a fiam épp a homokozóval ismerkedett. De ezt is írtam. Mégis hogy a rákban tudnám úgy megszoptatni a gyereket, miközben az a homokozóban van?
Azt úgy értettem, hogy úgy általában szopizott még, mivel 16 hós koráig szopizott, és nem úgy, hogy ott a helyszínen. (Amúgy meg soha nem szoptattam nyilvánosan, még letakarva sem.)
Különben én is meglepődtem a reakcióján, lehet, hogy volt előzménye már másokkal, családdal vagy mittudomén, és én voltam az utolsó csepp a kérdésemmel, nem tudom, csak érted, na... fura volt.
58, komolyan nem érted, hogy csak a gond nélkül hosszan szoptatók között találsz olyat, aki esetleg szívesen cseveg veled a cicikézésről?
A másik tábornak 1) érdektelen, 2) kellemetlen a téma, mert vagy fájó pont, hogy nem tudott annyi ideig, mint szeretett volna, vagy egyáltalán nem akart.
Egy 1 éves mellett pedig ráadásként azért bunkó dolog ilyenről érdeklődni, mert egy 1 évesnek már kicsit sem életbevágó, hogy szoptassák, te pedig mégis azalapján akartad megítélni a másik anyát (=bezzegelni kicsit).
59-es te nem érted. Mivel nekem nincsenek ilyen fóbiáim, mint az anyukák 80%-ának, ezért én bármiről szívesen csevegek és fel nem merült benne, hogy ez bántó lehet, elvégre nem azt kérdeztem, hogy milyen pózban hozták össze a gyereket, ráadásul az engem megtalált kérdések között a top 3-ba volt, a 1. van-e tejem, 2. jó baba-e, 3. hogyan szültem. És nem sértődtem meg, mivel én a hangsúlyon szoktam, nem magán a kérdésen, és ahogy írtam előzőleg engem tényleg a közértes nénitől kezdve munkatársnőkön át mindenki megtalált. Ezek szerint ha olyan lelkigyenge lennék, mint ezek, akkor már rég főbe lőhettem volna magam.
És amúgy nem akartam vele kibeszélni a szoptatást, csak egy kib.szott kérdés hagyta el ezzel a számat és pont. Ennyi erővel megkérdezhettem volna, hogy milyen pelust használ, csak épp nem az jutott eszembe. De az ilyen nők komolyan még azon is megsértődnének, ha a pelusról kérdezném, mert tuti belül örlődik, hogy nem volt kitartó a pelusmosásban, ezért eldobhatót használ, és most de sz.r neki, jajjaj. De ezt mégis honnan a tökömből találjam ki.
Ennyi erővel tényleg semmiről nem lehet beszélgetni senkivel, mert mindenbe bele lehet kötni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!