Hogy érdeklődjek sértődés nélkül a gyerekről?

Utolsó, nem érted, hogy ez nem belepofázás? Egy sima kérdés az anyukától. Ime, a szitu.

- Szia Rozi, hogy vagy? Hogy van Balázska?

- Köszi, jól.

- Azt vettem észre, hogy amikor nálatok vagyok, akkor nem akar velem játszani és nem is szól semmit? Mi a baj? Fél tőlem?

- Nem, nem fél.

- Igen, de semmilyen kommunikációt nem nyújt felém. Nem mosolyog rám, meg semmi, és ha meglát, elbújik, ebből gondoltam, hogy fél tőlem.

- Nem, ő mindenkivel ilyen.

- És ez jó viselkedés a korában? Csak azért kérdezem, mert kevés gyerek van körülöttem, nem tudom.

Itt 2 válasz lehetőség van:

1. - Igen! (Itt vége a beszélgetésnek, mert ha a kérdező észrevételezi, hogy ő olvasta, hallotta stb., meg úgy érzi, hogy egy kicsit le van maradva, akkor egyből belepofázásnak minősül.)

2. - Nem, nem normális, ezért szoktuk vinni xy fejlesztésre, stb. (Kielégítő válasz, amiről udvariasan tovább érdeklődhet a kérdező.)

Amúgy az, hogy felhívjuk a szülő figyelmét, hogy figyeljen már oda a gyerekére, mert semmilyen kommunikációs eszközt (nem beszédre értem) nem használ, amit már másfél évesen is használnak az egészséges gyerekek, akkor nem megsértődni kell, hanem elhúzni az orvoshoz, mert a figyelemfelhívás egy problémára az nem nevelés, hanem figyelemfelhívás egy problémára.

A nevelés az lenne, ha megmondaná, hogy mikor ültesse bilire. De ha csak rákérdezünk arra, hogy figyelj, a gyereked miért nem reagál le dolgokat, talán nem hall? Akkor az egy kérdés nem tanács, és a kettő között különbséget kellene tudni tenni.