Anyafüggő lett a gyerekem. Nálatok milyen módszerek váltak be erre a helyzetre?
Figyelt kérdés
4 éves múlt a fiam és nem jár még óvodába. Próbalom sokat közösségbe vinni, ahol nagyon jól elvan felnőttel-gyerekkel egyaránt, persze amig látótávolságon belül vagyok neki. Születése óta rendszeresen vigyáz rá a nagyi és persze a fèrjem is sok időt tölt vele kettesben. Társaságban jókedvű, beszédes, kezdeményező. Szeretnénk, ha szeptembertől ovis lenne. Viszont így nagyon nehéz lesz. Most már akkora a "függés", hogy a nagyit se fogadja el. Ha meglátja rögtön kifordul önmagából, mert azt hiszi, hogy vigyázni jön rá, én meg elmegyek valahová nélküle. Szoktunk ovis-elválásos témájú könyveket is nézegeti és beszélgetni erről, de amikor mennem kell valahová akkor kezdődik minden előről.2018. márc. 27. 17:56
1/2 anonim válasza:
Minel elobb irasd oviba! Mondom ezt ugy, hogy az en ket gyerekem is negy evesen kezdte. Nem voltak ennyire fuggok, pedig ok is szinte mindig velem voltak. Ket nap alatt beszoktak.
2/2 anonim válasza:
a nagyik unalmasak, öregek, és szabalyokat akarnak betartatni sokkal jobban, mint a mai szülők.. általában.
Az ovit jobban megszokja, mert lesz benne rendszer, minden nap menni fog, es ott lesznek gyerekek is, stb.
persze lehet hogy nehéz lesz, de ezt nem tudhatod előre, próbálj pozitiv lenni, milyen szuper lesz...a masik hogy erositsd meg magad, hogy nincs mese, oviba menni kell, neked dolgozni muszáj, es ez az élet rendje...szeretettel, de lassan el kell válnotok kicsit..segits a kisfiadnak ebben...❤
Sajna az én kislányom se szeret a nagyikkal lenni..nincs türelmük hozzá igazán...😔 igy nem is eroltetjuk a dolgot..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!