Normális ez a felnőtt magatartás egy 9 évesnél?

Én is mindig ilyen voltam, igaz engem inkább natgeo/spektrum/animal planet érdekelt nagyon meg a mindenféle gyerekeknek szóló tudományos könyvek, amikből házilag is lehet dolgokat készíteni. Emiatt sok olyan állatot, kifejezést ismertem, amit a szüleim vagy a pedagógusok nem. Engem is pszichológushoz akartak miatta vinni. Semmi problémám nem lett ebből a viselkedésből, soha nem éreztem úgy, hogy ki kéne élni magam. Viszont sok családon belüli konfliktus volt miatta, mert a családom nem valami állat-, környezetbarát és inkább Mónika show-t szeret nézni, ezért nehezen tolerálták, hogy én nem ilyen beállítottságú vagyok. (Pl. simán elkapcsoltak, mikor én valami számomra érdekes műsort néztem, "mert ez csak valami hülye dokumentumfilm", és ha szóltam, hogy engem érdekel akkor vita lett, hogy márpedig Való világot nézünk, ha nem tetszik menjek el. Aztán ha elmentem akkor az volt a baj, de ez szerintem nem az én viselkedésemnek volt köszönhető, hanem a családom hülye hozzáállásának. Anyum is sokat veszekedett velem, mert "egy normális gyerek nem műtéteket meg dokumentumfilmet néz", aztán mikor majdnem elvérzett és én láttam el, amég odaért a doki, nem értette, hogy honnan tudok ilyeneket, igaz akkor már kamasz voltam, de rajtam kívül senki más nem tudta, hogy mit kéne csinálni.)

Amég nem származik hátránya belőle addig szerintem rendben van. Őt így kell elfogadni.

Amit írsz az egy tapasztalaton alapuló, évek alatt lezajló folyamat, ami halálig tart. Egy kilencévest viszont nem lehet arra biztatni, hogy inkább ne is vegyen részt a közösségi életben, mert úgyis csak hamis emberek veszik körül és csak csalódások érik majd.

Ez egyenes út a szociális izolációhoz és fóbiához.

Az egészséges fejlődéshez szocializálódni kell és ebbe beletartózik a csalódás és az így kialakult tapasztalatok. Ha viszont ez kimarad és nem tanul meg bánni a kellemes és kellemetlen emberekkel, akkor később sem fog velük boldogulni, amikor már elkerülhetetlen a társasági érintkezés.

Egyáltalán nem alaptalan a szülő félelme, az introvertáltságnak megvannak a konkrét hátrányai, főleg ebben a korban.

Az sem árt, ha az ember megtanul akkor is résztvenni a társalgásban, ha éppen nem arról van szó, ami őt érdekli. Ez elősegíti a szociális érzékenység kialakulását, a figyelmet mások felé és türelmet akkor is, ha épp nem érdekfeszítő a téma. A korábban említett mobiltéma olyan dolog, amihez akkor is hozzá lehet szólni ha egyébként nincs benne az ember, ezzel érdeklődést mutatunk a többiek felé olyasmiben ami őket érdekli, ez az egyik alapeleme a kötődés kialakulásának. Aki viszont nem hajlandó olyasmiről beszélni ami őt nem érdekli, az elkülöníti magát a társaitól. Ezt észre is veszik, kiközösítik, gyerekkorban és felnőtt korban egyaránt.

12. vagyok. A gyerekre nem szabad ráerőltetni a szociális kapcsolatokat. Nálam is próbálták, de mivel a legtöbb gyereket teljesen más érdekelte, mint engem, csak rontott a helyzeten. Gyakorlatilag ezért kezdtek el csúfolni, mert anyumék olyan gyerekek társaságát erőltették, akiket teljesen más érdekelt és mivel ők népszerűbbek voltak elkezdtek csúfolódni velem, mert ugye engem más érdekelt, és amint megtudták ("jobban megismertek") elkezdték kinevetni az érdeklődési köröm. Amég nem "kellett" velük beszélgetnem és nem ismertek meg semmi gond nem volt.

Amúgy most felnőttként sincs sok barátom, de azok mind hasonló érdeklődésűek. Semmi hátrányom nem lett a viselkedésemből.

Kérdező, ha nagyon aggódsz, hogy nincs társasága akkor keressetek valami szakkört, ahol hozzá hasonló érdeklődésű gyerekek vannak. Ott biztos jobban megértik egymást és nem jár úgy, mint én.

Nem fog, nyugi, kiéli majd.

Én is ilyen nagyon komoly, könyvmoly kislány voltam, amiből az lett, hogy 13-14 évesként már novellákat írtam, 17 évesen íróköri tag lettem, most már a könyvemen dolgozom.

Sosem voltak igazán barátaim, mert nem tudtam miről beszélgetni a korombeli lányokkal - fiúkkal inkább elvoltam -, és utáltam, hogy mindenkit lenéznek meg csúfolnak.

Teljesen egészséges felnőtt nő lettem, párkapcsolatban szókimondó, beszédes, vicces, élénk, de pl. társaságban mai napig csendben ülök.