Szerintetek mi a helyes reakció arra, ha a kislányom két hete minden nap cirkuszt csinál mikor az óvodába megyek érte?
3 éves, szeptember óta ovis. Van egy 8 hónapos kishúga is, őt hol viszem magammal, hol nem, tehát nem hiszem hogy ez a baj, de ki tudja.
Eddig nem volt semmi gond, illetve húzta az időt készülődésnél, stb. de kb két hete egyszer kitalálta hogy túl korán mentem érte és azóta azt játszuk hogy hol az a baj hogy korán megyek, hol panaszkodik itthon hogy nem szeretne az ügyeletben ott maradni, menjek hamarabb.
De tény, hogy mikor meglát, már a csoportszoba előtt legtöbbször kiabál velem hogy "rosszkor jöttél", stb, utána pedig öltözés helyett vállalhatatlanul viselkedik, ordítozik, rohangál, szétdobálja a ruháit, csapkodja a szekrényajtókat és a többi gyereket is megbolondítja mert bohóckodik nekik. Magánoviba jár, szerintem csak ezért "tűrik" egyenlőre az óvónők és a dadusok, jönnek oda és igyekeznek segíteni, de nem nagyon segít.
Aztán eljövünk és már az autóban elfelejt mindent, édesen cseverészik, érdeklődik hogy mit hoztam... Én meg épp majdnem felrobbanok a dühtől. És mivel gyerek, fölösleges megsértődnöm rá, hiszen nem érti, elmondom hogy így nem viselkedhet, stb. mondja hogy jó, máskor nem fog.
Otthon minden átlagos, persze érezhető hogy nincs jó kedvem, de azért elmondatja a mesét, beszélget, stb.
Aztán mindig reménykedem benne hogy másnap jobb lesz, de a fenéket. Ma pedig már meg is ütött miközben kiabált velem, így ma Apa volt vele és ő is altatta, mert mondtam hogy én már nem vagyok rá képes.
Szóval szerintetek ez jó így? Büntetésből vonjam meg magam tőle? Nem tudom milyen büntetést adhatnék neki emiatt, meg le is peregnek róla a büntetések és igazából nem is hiszek benne.
Kérlek, olyan tanácsokat nem írjatok hogy jól pofozzam föl, mert valódi nevelési megoldást szeretnék találni, amiből mindannyian sértetlenül jövünk ki.
válasza:4-es vagyok megint: Igen sokra tartott gyermekpszichológusom tanácsa:
válasza:De jó ötlet volt írni, ide :) Emiatt regisztráltam és nagyon megérte! Köszönöm szépen 6-8-9 írója :) Erre volt most szükségem, úgy érzem feltöltött amit írtál és talán legbelül eddig is hajlottam rá hogy szigor helyett próbáljam meg a szeretgetést, de már nem volt erőm annyira elszomorított ez a helyzet.
Most úgy érzem menni fog és hogy valóban ez a helyes út. Annyira szeretem ezt a kis lököttet, felvértezem magam elszántsággal, szeretettel és megértéssel és megpróbálom úgy ahogy írtad ;)
A pici lányt vinnem kell magammal sajnos, talán egyszer-egyszer meg tudom majd oldani hogy vigyázzanak rá.
Egyébként fura módon, vele pont mostanában egyre kedvesebb, ahogy a pici ügyesedik, mintha tetszene neki hogy néha már vissza tudja gurítani a labdát és imád neki magyarázni, okítgatja, persze főleg hogy mit "nem szabad" :)
Nála én vagyok az ellenségeskedés célpontja, velem kiabál, úgy köszön el tőlem, hogy "hess" és néha bevágja előttem az ajtót. Persze ha otthagyom akkor meg sírva kéri hogy vegyem fel...
A cikket is köszönöm szépen, nagyon jó írás!
válasza:Örülök, ha hasznosnak érezted az általam leírtakat. De fontos: nincs nálam a bölcsek köve😊mindaz, amit leírtam, működött...nálunk... de nincs két egyforma gyerek. Lehet, hogy Neked tovább kell majd kísérletezgetned, hogy kiderítsd, mire van szüksége a kislányodnak. Én egy sor megoldási lehetőséget végigzongoráztam. Voltam nagyon szigorú, éreztem azt, hogy elpattan egy ér az agyamban az üvöltésére (főleg, hogy ott volt a többi ovis anyuka közönségnek), próbáltam finomsággal leszerelni minden délután, ami visszaütött, mert követelőzővé és telhetetlenné kezdett válni (ezt le kellett állítanom), ovi után mindig elmentünk valahová, egy fagyizóba vagy cukrászdára, játszótérre, de rá kellett jönnöm, hogy bár nagyon élvezi és közös élményeket is gyűjthetnek a tesók, de mindketten kutyáué kimerültek hétvégére, úgyhogy visszavettem egy kicsit, és heti 3x csavarogtunk, a többi napokon otthon szaladgáltunk. Az is segített, hogy engedtem otthon tombolni Őket, én is tomboltam Velük. A nagyágyunkon ugráltunk (én is), hangosan énekeltük a zenéket, aztán szaladgáltunk, sokszor valóban tomboltunk, éreztem, hogy jól esik kicsit elveszíteni a kontrollt. A mai napig, ha azt érzem, hogy kezdenek befeszülni, tombolós-ágyon ugrálós játékba hívom Őket, hogy engedéllyel, ellenőrzött körülmények között adhassák ki a fáradt gőzt. A barátnőm csodálkozik mindig, hogy de jó nekünk, hogy ilyen felszabadultak vagyunk, Ő nem engedi ugrálni a gyerekeit, sosem értem, miért nem.
Szval nálunk ezek jöttek be, egy próbát megérnek, de nem 100 százalék a siker. És fontos, hogy nálunk sem azonnal, hanem napok (1-2 hét) elteltével lehetett érezni a változást, hogy rövidültek a nagy őrjöngések, még nem szűntek meg, de jobban tudtam kezelni azokat, tudtam figyelmeztetni a kisfiam arra, hogy hogyan próbálja levezetni ahelyett, hogy megütné a kishúgát. És idővel egyre jobb lett.
Persze, tudom hogy nem biztos hogy ez a jó megoldás és azt is hogy ha az is, akkor sem használ egyik napról a másikra.
Aztán az sem biztos hogy egyáltalán képes leszek rá, de mindent el fogok követni. Mindenesetre vettem jó sok magnéziumot :)
És a lelkem mélyén is ez a szimpatikus megoldás, a szelíd. Megpróbálom, mást most úgysem tudok... Aztán ha továbbra is ennyire vad és komisz lesz, úgyis kénytelen leszek más megoldás után nézni.
(mosolyogtam mikor írtad a majszolnivalót, mert hajszálpontosan ugyanez van nálunk is, kedvességből mindig vittem neki valamit a hazaútra, mára ott tartunk hogy elvárja és követeli és kb kapok érte a fejemre, hogy miért nem vittem többet. Úgyhogy nekem is le kell állni vele...)
Ha valakinek van még konkrét bevált tippje, módszere vagy hasonló cipőben járt és kikeveredett ebből, továbbra is kíváncsi vagyok a véleményére, tapasztalatára.
válasza:Engedi a csuda!
Ezért írtam ide, mert nekem is az égnek áll a hajam, sőt, olyan dühös vagyok ilyenkor az óvodában hogy majd felrobbanok, igazából legszívesebben rávernék a fenekére, vagy jól megráznám.
Igazából két alkalommal olyan tehetetlennek éreztem már magam, hogy nagyon erősen megszorítottam a kezét, akkor elkezdett sírni, de aközben legalább tudtam öltöztetni és gyorsan elhagyhattuk a helyszínt. Na de ez a megoldás?
Vagy minden egyes délután mikor hazaérünk küldjem be a szobájába, vagy szabjak ki rá más büntetéseket?
3 éves és mire hazaérünk, már nem is nagyon emlékszik hogy mit csinált 1 órája, ezért ezekkel félek hogy semmit nem érnék el. Addigra már lenyugodott és békésen játszik itthon...
De pont ezért írtam ide, mert nyitott vagyok véleményekre, másnak bevált módszerekre.
válasza:Elnézést, ha utólag is, de kommentet fűznék az elhangzottakhoz.
Én már túl vagyok a saját gyermekeim problémáján, most az unoka "jelenségeknél" tartok. (5éF és 1éF)
Az utolsó válaszoló állásfoglalásával teljesen egyetértek, s főleg azzal a kitételével, hogy próbálkozni, kísérletezni kell és mindig másképp, ha az előző nem jönne be. Mert nem tudhatod, hogy mit hozott örökségben magával, amikor leszületett hozzád. Ráadásul azt sem tudhatod, hogy milyen képességekkel rendelkezik, s mely képessége az, amely majdan az erőssége lesz, ami ugye bármi lehet. Most ez még nem nagyon látszik. Főleg amiatt, hogy az ovi közösségben (meg a játszótéren is) kap ám mindenféle impulzust, löketet, amellyel vagy azonosul, vagy nem annyira. (Gondolok itt a beszédében megjelenő rémségekre.)
De, amit talán a legfontosabbnak tartok, hogy mindig legyél a barátja, ha kell a cinkosa. Mondom, HA KELL!
Ami azt jelenti, hogy meghallgatod mindig, amit mondani szeretne, engeded, amit csinálni szeret (nem az őrjöngésre gondoltam), mert a kisgyerek SPONTÁN és ŐSZINTE. Ez neked, nevelőnek jó, mert akkor előbb-utóbb ráérzel, hogy mi az, ami motiválja, bármi furcsán is viselkedik. Úgyhogy kerüld pl. az ilyen kifejezéseket: - "A jó gyerek ilyet nem csinál, vagy nem mond!" -
Tapasztaltam, a legtöbbször az szokott lenni a szülő problémája, hogy Anya, vagy Apa nem mer jó erőteljes, öblös hangon, nem mérgesen(!), csak ERŐTELJESEN rászólni a gyermekére (amikor őrjöng, renitens), s csak annyit mondani: - "NEEM !!"
Ha a szülő fél így kimutatni a gyermeke előtt, hogy Ő a falkavezér, Ő a "kutya" és a kicsi a "farka", akkor a gyerek bizony érezni fogja, hogy FÉL TŐLE a SZÜLŐ. Az pedig nem jó sem a gyereknek, sem a szülőnek. (Erre mondják, hogy a farok csóválja a kutyát.)
Bizony-bizony, már 3-4 évesen is sakkban tudja tartani a gyerek a szülőt, mert igen gyorsan tanulnak a picik. Én sem hittem volna, amíg nem szembesültem ilyen problémákkal, akár mint Apa, de Nagyapaként is...
Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy hallgassa Vekerdy Tamást, Ranschburg Jenőt. (Youtube) Vagy olvassa Bálint Alice- A gyermekszoba pszichológiája, vagy Gyermeknevelés Dán módra című és hasonló könyveket.
Másfelől meg Anyának és Apának kell önmagukba nézniük, hogy otthon miképpen viszonyulnak egymáshoz. Miképpen "szeretik" egymást. Mert a kisgyerek otthon tanul a legtöbbet. Miért is? Mert számára Anya, Apa a példakép elsősorban. Vele fog azonosulni, ahogyan a tudata egyre csak fejlődik. Fiúnál inkább Apa, leánynál inkább Anya. Ez, gondolom evidens. Tehát, nagyon vigyázni, hogy mit lát és mit hall otthon a kicsi, mert ha ellentmondó érvek, viselkedések, csaták, vagy játszmák zajlanak a környezetében, attól "megkattanhat" és feszültté, idegbajossá válhat. Persze az óvodában, téren is szerezhet ilyen jellegű ingereket. Akkor viszont kivenni onnan és máshová vinni. Ezek csak lehetőségek.
Neked kell kísérletezned, ráérezned, hogy mi lesz mindig a jó megoldás, de ebben sokat segíthetnek a fentebb írt gyermekpszichológusok tanulságos történetei, mint ahogyan segítettek az itt válaszolók közül többen is.
Az ERŐ legyen Veletek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!