Melyik a helyes reakció ilyenkor, kinek volt igaza?

Az apróbb baleseteket én is "elviccelem" vagy elterelem a gyerkőc figyelmét, mert ha elkezdek jajjogni, attól ijed meg. Persze ilyenkor is előfordul, hogy megsimogatom vagy kap rá puszit, de inkább már bohóckodva és nem csinálunk drámát.

A komolyabb sérüléseknél kapásból látom, hogy ölelésre és vigasztalásra van szükség.

Én abszolút híve vagyok annak, hogy együttérezzek a gyerekem problémáival, fájdalmával, de tapasztalat, hogy a figyelemelterelés sokszor hatékonyabb. Mert ha elkezdem vigasztalni, akkor sokszor beleragad az önsajnálatba, és egy aprócska probléma miatt is fél óráig sír.

Rászoktam, hogy egyetlen mondattal jelzem, hogy együttérzek vele, utána azonnal elterelem a figyelmét. Most már 9 éves nagylány, és ő maga mondja, hogy ha nem figyel oda, akkor nem is érzi a fájdalmat.

Gyakran tapasztaltam kisfiamnál, hogy nem is a fájdalom, hanem az ijedelem az, ami miatt elpityeredik, ha valami váratlan történik - olyan amire nem számít.

Ilyen a bútorhoz való enyhe koccolás is.

A szuterénben diót törtünk együtt. Ő is segített a kiskalapácsával, ügyesen ütötte a diót a fejtetőre állított mozsár fenekén. Néha a kezére is rásózott alkalomadtán. De mivel számított rá, hogy ilyen bekövetkezhet, férfiasan, minden látható jel nélkül viselte. Énnel sokkal kisebb fizikai behatásra viszont nyafizni kezd - ha az váratlanul történik, úgy hogy nem számít rá. Ebből következtetem, hogy nem a fájdalom, hanem az ijedelem inkább az, ami megviseli.

Ha nagyon fájna - egy célterületre adott puszi hatására nem múlna el azonnal a fájdalom :-)