A nagyszülőkkel miért viselkednek ennyire másképp a gyerekeink, mint velünk otthon?

Van egy lassan 5 éves kisfiunk és egy 3 éves kislányunk. Imádjuk Őket, nagyon élénk gyerekek, jó testvérei egymásnak, szeretik egymást, alapvetően nincs semmi gond, csak nem értem a következő jelenséget: ha velünk (a szüleikkel) vannak otthon délutánonként, hétvégenként, folyton egymást piszkálják, sokszor agresszíven, folyton közbe kell lépnem, mert a fiam ereje és a kislányom dacos harciassága nem szerencsés kombó (a kislányom a dackorszak sűrűjében). Újabban nagyon sok a frusztrált pillanatunk otthon. Ha elmegyünk otthonról, kisimulnak a vonásaink. Ugyanakkor ha anyukám vagy anyósom vigyáz Rájuk (egy-egy betegség idején), az Ő elmondásuk alapján mindkét gyerek egy angyal, sosem veszekednek-verekednek, kedvesek, segítőkészek. Mindkét nagymama egymástól függetlenül ezt állítja.

Most beteg mindkét gyerek, tegnap én voltam otthon Velük, ma a férjem. Tegnap felugrott anyukám délelőtt, meglepődött, hogy milyen dúvad mindkét gyerek, Vele sosem viselkednek így (ezt mondta).

Pedig a kívülállók mindig azt mondják, hogy erős kézzel fogjuk a gyerekeinket, nem stresszeljük Őket felesleges szabályokkal, de vannak határok nálunk, emellett rengeteget játszunk-foglalkozunk Velük, minőségi időt töltünk otthon, házon kívül is, tehát hanyagolva sem érezhetik magukat. Szerintem azt sem érezhetik, hogy a nagyikkal olyan meleg a légkör, velünk a szüleikkel pedig nem, mert nagy szeretetben vagyunk otthon, abszolút gyerekcentrikusan neveljük Őket.

Szval végképp nem értem a jelenséget!

Van valakinek valami ötlete?

Köszönöm, ha végigolvastad.