Segítség, kioszt a gyerekem?

Nálunk úgy nézne ki a helyzet, hogyha nem pakolt el, azt mondom, hogy jó játszunk, de nincs hely az asztalon. Gondolkozik, majd vagy lesöpri a ceruzát, vagy elrakja. Ha lesöpörné, és el tudom kapni időben, szólok, hogy "nem szabad, hova kell rakni?"

És akkor bepakol.

Ha nem megy, megkérem, hogy rakja el.

Ha nem megy, felajánlom a segítségem.

Ha látom, hogy eleve nyűgös, akkor pillanatok alatt kiveszem a kezéből a ceruzát, elkapom a dobozt, úgy csinálok, mintha valami kincs lenne, és elkezdem túljátszva begyűjteni előle a ceruzákat. El akarja majd tőlem venni, enyém felkiáltással, és elkezdi ő belegyűjteni. Persze ez az én gyerekem, mi szoktunk ilyesmit csinálni, ismerem, hogy beválik nála.

Ha viszont én is nyűgös vagyok, akkor kiabálok és felszedi, vagy pedig egyesével felszedetem vele(fogom a kezét, a ceruzához teszem, és megmarkoltatom a ceruzát), miközben én is szedem a ceruzát, és dicsérem milyen ügyesen és kitartóan szedi. Ilyenkor a 3. Ceruzát már önállóan szedi fel.

Csak ismételni tudom magam, illetve az elsőt: ha nem érne el ezekkel az eszközeivel eredményt, akkor leszokna róluk, szóval én itt továbbra is a következetességben keresném a hibát.

Pl a ropis példában azt mondod neki, hogy elveszed, ha nem fejezi be. Visszaszól. Elveszed a ropit. Mindig. Nem vitázni kezdesz vele, meg a szobájába küldöd gondolkodni, hanem elveszed a ropit. Pont.

Vagy a másik sztori: "Majd anya/apa összeszedi" - Itt se kell beleállni. Egyszerűen csak "nem, nem fogja" és csinálod tovább, amit csináltál, nem mész oda játszani. Majd ha újra hív, akkor megkérdezheted, hogy összeszedte-e a ceruzáit, mintha a rátok szabott feladat el se hangzott volna.

De, le fogja másolni, hogy nem hallja meg amit mondasz, számos gyerek teszi ugyanezt, viszont semmire sem megy vele, mert vele ellentétben neked van hatalmad felette.

Indokolni kell, de tanmesét nem kell tartani, pláne olyan esetekben amikor sokadszor csinálja ugyanazt.

A feleselés egy érdekesebb kérdés, hogy egyáltalán kell-e/érdemes-e érte büntetni, én inkább csak a hangnemért tenném vagy a konkrét dologért amit épp csinál. Szóval ropidobálásnál nem azért büntetném meg, mert visszafelesel, hogy "de" vagy hogy "bünti"-t ró ki, hanem mert nem fejezte be a dobálást. A feleselésre bőven elég válasz, ha végül mégis úgy lesz, ahogy te mondtad.

... bezzeg arra figyelsz.

Úgy bánj vele, ahogy veled szeretnéd, hogy bánjanak, mert ez a gyerek fel fog nőni,és felnőttként nem felejti ám el a sérelmeit és a megélt igazságtalanságokat.

Nekem rossz a kapcsolatom a szüleimmel a rengeteg szidás és kéz meg egyéb verések miatt, na meg a borzasztó sok manipuláló haszontalan tanács és szabály miatt, amit kaptam.

A nagyi addig ott ülsz amíg meg nem eszed módszerei, meg az akkor ránézel, megkóstolni meg kell, addig nem mész mosdóba, amíg eszünk szabályai is élénken élnek bennem.

A megkostolóshoz fűződik egy csodás hányós élményem is.

Kicsit több empátiával rájönnél, hogy kell kezelni a gyereket, és leszoknál a büntetésekről is, akkor nem csodálkoznál 10 év múlva, miért nem bírsz a tinivel, 20 év múlva meg azon, miért borzasztó a kapcsolatotok.

Sok a bünti nekem ez tűnik fel.Kicsit rugalmasabban kell vele bánni.

Megerősíteni a pozitív dolgokat.Ha a negatív dolgaival sikerül magára felhívni a figyelmet, azt erősíted meg benne még ha büntivel is.És igen, a dackorszakot túl kell élni mint ahogy majd a kamaszkort is.

Nem csak az ételmegevős lehet ám értelmetlen szabály.

Mégis miért kellene a szobájában kuksolnia, mert nem pakolta el a ceruzákat? Miért kellene büntetést kapnia? Mit szűr le belőle, hogy anya nem kíváncsi rám és az érzéseimre, ezért elküld. Csak akkor mehetek vissza hozzá, ha azt csinálom, amit mond. Csak akkor vagyok jó neki.

Ugyan ez pont nem volt nálunk, de én ezt szűrném le.

Lehet, hogy néha nehezebb vele, mert neki sincs mindig csillámfényes jókedve, de azért büntetni, mert kifejezi az érzeseit szemétség. Ha neked is rossz napod van, te is lehordod a főnököt suttyomban, amiért túlóráznod kell, mikor máskor egyáltalán nem zavar.

Ha ő épp nyűgös a ceruzapakoláshoz, ajánld fel a segítséged, vagy legyél kreatív, alakítsd mókává a feladatot.

Az is jó lehet, ha látod, hogy már unja a rajzolást, észreveszed, és szólsz neki, hogy játszatok, szivárványkeresőset, és a ceruzás doboz oldalara minden színnel rajzoljatok egy csíkot, hogy szivárvány legyen. Ha megrajzolta az első csíkot, kérdezd meg, hova akarja tenni a ceruzát. ha a dobozba, dicsérd meg, ha a földre, szólj, hogy a dobozba tegye a ceruzát, hogy megőrizze a szivárvány fényét. A végén szépen dicsérd meg, milyen ügyesen elpakolta a ceruzákat teljesen egyedül.

Ha már megvan a rémes helyzet, az ellentéten kiakadas, támogasd az érzéseit, nevezd meg őket, ölelgesd meg, majd ha megnyugodott, együtt szedjétek össze a ceruzákat.

Ha meg egész nap azt hallja és látja, hogy a felelősséget lehet a másikra hárítani, akkor a viselkedése is ilyen lesz. Ezen úgy tudsz javítani, hogy pillanatnyilag megérted, hogy igazságtalannak tartja, hogy ő nem háríthat dolgokat másra, csak ti, és legközelebb nem teszed, hanem szépen kiemel, hogy én öntöttem ki, én nem csináltam ezt, nekem kell rendbehoznom. Ha segíteni szeretne valaki, pedig megköszönöd a felajánlást. Te is felajánlhatod a segítséged a gyereknek, neki is pont olyan jól esik, mint neked.