Hogyan kell úgy nevelni a gyereket, hogy ne legyen hisztis?

Nem szabad engedni neki. Soha. következetesen. Emellett pedig meg kell tanítani hogy hogyan kezelje maga is a dolgot, hogyan vezesse le a feszültséget. Mellette kell lenni, éreztetni vele hogy így is szeretjük, de ez nem jó mód arra, hogy kifejezze az érzéseit.

Ettől még lehet, hogy lesz földhöz verős hiszti, de előbb-utóbb (gyerektől függően) le fog szokni róla, mert rájön hogy nincs értelme.

Azért halkan megjegyzem, hogy hisztis felnőttek is vannak :-) Pedig 50 éve elég komolyan lerendezték a hisztiket. Nem minden a nevelés.

Pont hogy nem nevelés kérdése.

Bizonyos életkorban élettani jelenség, azaz normális, a mértéke pedig a veleszületett habitustól függ.

Ahol a gyerek EGYÁLTALÁN NEM hisztizik ott vagy a gyerek vagy a szülő nem normális.

Ez hozzátartozik a személyiségének a fejlődéséhez. Az már nyilván más kérdés, hogy hogyan próbálja meg a szülő ezeket a hisztiket kezelni és megpróbálni leszoktatni róla a gyereket. DE!

Nálunk a nagy egyáltalán nem volt hisztis. Aztán mikor már 3 éves elmúlt olyan hisztit levágott valami apróságért, hogy én is csak néztem, mintha nem is az én gyerekem lett volna, életemben nem láttam (azóta se) olyannak. De akkor tuti sokan úgy mentek el mellettük, hogy "te jó Ég, milyen hisztis egy gyereket", pedig egyáltalán nem az, sosem volt az. De akkor rajta volt az ötperc

Ezzel szemben a kicsi ellenkezője. Toporzékol, csapkodja magát, elveti magát a földön, sikító, kiabál, bár mi ami szerinte bevethető a cél érdekében. Most ő múlt 3 éves és sarki boltban éppen a napokban közölték, hogy mennyire nyugis, még sosem látták rákötni magát valamire. Komolyan mondom, hogy a röhögés majdnem kitört belőlem. Éppen előtte volt egy akkora cirkuszunk otthon, hogy attól féltem, hogy az utcán azt hiszik, hogy verem a gyereket, pedig csak arra kértem, hogy ne lábujjas papucsban jöjjön.

Szóval nem biztos, hogy az, hogy egyszer- kétszer látsz valakit a boltban, akkor az a gyerek nagyon hisztis, vagy a szülő képtelen kezelni a helyzetet.

De minden gyerekhez hozzátartozik a hiszti. Fokozatok lehetnek. Én a második gyerekig gyakorlatilag egy kis nyöszörgésnek tituláltam a hisztit, de jött a második és rájöttem, hogy a hiszti nem ott kezdődik :D

Ilyesmit csak mázlisták vagy buták mondanak.

A gyerek akkor nem lesz már hisztis, ha megtanulta kezelni az indulatait. Van, akinek ez 50 éves korára sem megy, mások pedig egészen különleges stressztűrő képesseggel rendelkeznek már 3 évesen.

Megint mások belül őrlődnek, aminek kint nincs látszatja, max rágja a körmét vagy valamit kényszeresen csinál, de ez nem látványos, ezért kisebb bajnak élik meg a szülők.

Vannak, akik nem tombolnak, hanem érzelmileg zsarolják a szüleiket, mások pedig a felgyülemlett feszültséget később verekedésben élik ki.

Sokfajta gyerek van, és csak pár mázlista kötélidegzetű. Akarat nélküli gyerekből sok van, akiket elnyomnak a szüleik és nem is mernek akarni valamit és küzdeni érte, a többiek meg levezetik így vagy úgy a feszültséget később.

Szerintem az egèszséges gyerek kiáll azért, amit akar, akár a szüleivel szemben is. Persze csak olyan módszerekkel, amiket a szülő jóváhagy. Engem nem zavar, ha kiabál, ha ideges. Én is kiabálok, van, hogy rácsapok az asztalra, megszorítok valamit, ha már úgy érzem kikészültem. Ő is ezeket csinálja. Beszélni még nem tud, így nagyon nincs eszköze az indulatlevezetésre, jobb az üvöltés és sírás, mint a felgyülemlett magábafojtott indulat.

Szerintem klassz, hogy tud annyira lelkesedni valamiért, hogy küzdjön érte és felzaklassa, ha nem kaphatja meg. Persze nem mindig vagyok a viselkedéséért odáig, de összességében nem rossz dolog.

Szerintem hagyd ezeket a dolgokat, nem tudsz hatni rá, ha bepörög vagy nagyon akar valamit.

Addig tudod elcsípni a dolgot, amíg az elején vagy. Tehát kikerülöd a csokisort az áruházban, ha pedig látod, hogy valamit kinézett magának, gyorsan oddébbviszed, elterelve a figyelmét. Többet egy anya nem tehet az üvöltés elkerülése érdekében.

Ha megtörtént a baj, megnevezed az érzelmeit, röviden vázolod a helyzeted és csitítod, mutatva, hogy megérted őt, de így nem szabad viselkedni. És ezt évekig, amíg el nem jut arra a szintre, hogy nem lesz világfájdalom számára, ha egy kindertojást nem kap meg.

Ha nem emlékszel, akkor jól csinálták.

Nekem rémlik, hogy hideg vízzel mosdattak, elvertek, vagy káromkodva szidtak, és abszolút nem éreztem fairnek, hisz az én világomban tragédia történt, a szüleim meg jól elvertek, mikor amúgyis rosszul éreztem magam.

Utálom is őket rendesen.

Ha sok szeretettel, megértéssel kezeled a kitöréseit akkor könnyebben kizökken. Tapasztalat.

Ha pl ordít még egy rudiért, de meg van beszélve, h napi 1, akkor ne ordíts rá, h csapd meg, zavard el, hanem öleld meg és mondd, h megérted, h enne még, mert finom, de megbeszéltétek(ha már lehet), h egy jár/tönkre megy a foga.

Ettől még nem engedsz a kérésnek

Ez nem nevelés kérdése. Mi hárman vagyunk testvérek és anyukám egyformán nevelt minket, a nővérem és az öcsém mégis állandóan hisztizett, én sosem.

Hogy miért azt nem tudom, de anyu se érti :D