Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogyan biztosítsak olyan...

Hogyan biztosítsak olyan "szünetet"a gyermeknek, ahol mindent szabad es el is mulik a szabályok okozta frusztrácioja?

Figyelt kérdés

Hiába járunk pl játszótérre, játszóházba, stb, mégis kezd olyanná válni a kapcsolatunk, mint az óvodában.

Persze nem tiltással nevelek, hanem eltereléssel sokszor, mégis már olyanokat mond, hogy vigyenek el a tűzoltok, ő inkább egyedül vacsizik, lefekszik és főképp játszik.

Nos "egyedül" át megy kisvandálba..függönyt leszed, virágot szétborit stb.

Ugy érzi, itthon is, ahogy az oviban is, hogy szabályozott keretek között él, ami nem is lenne gond, ha nem frusztrálná.


Néha örül is, ha elmegyek itthonrol! Vagy ma is ugy aludt el, hogy azt ismételgeti, "be kell tartani a szabályokat", ahogy a rendőrös kreszoktatos mesében hallja, es folytatja a sorolással hogy nem szabad dobálozni, nem szabad virágot boritani, én probalom ezeket is gyors ellensulyozni es azokrol beszéltetni, hogy de szavad labdával dobálozni, hintázni es ugye milyen jot libikokáztunk a jázszotéren is.


Vagy ez csak ilyen korszak?


2017. szept. 30. 22:57
1 2 3
 21/29 A kérdező kommentje:

Gyakran ajánlok kompromisszumokat már kényszeresen is, mert más nem ix tudom hatna e. Pl ha utcán nem akar leszakadni egy bokorrol mert bogyot gyűjt, felvetem hogy az utca végén kavicsot is gyűjthet, pocsojába is dobhatja, de haladjunk. Vagy ez inkabb terelés.

Türelmem olyan hogy kb ha harmadjára veszi el alolam a széket mert egy pillanatra felálltam es csak egy boritekot cimzek es azon veszem magam eszre hogy husz perce kezdek neki ujra es ujra, olyankor már kiabálok.

Probálgatom megbeszelni vele amugy,hogy mindenkinek kell egy kis magánélet is, vagy pár perc mig elintez valamit.


De ez is olyan, hogy simán eljátszik önálloan, csak amikor tényleg muszáj is lenne, akkor soha nem

2017. okt. 1. 21:53
 22/29 anonim ***** válasza:

Megint én vagyok. Így már egy picivel megint többet látni abból, mi éri őt, bár én vágyak alatt nem csak tárgyakat és tevékenységeket értek, hanem az emberekkel való viszonyát is:


pl tudatában vagy annak, hogy veled kapcsolatban mik a vágyai? Gondolok itt arra, hogy különösen sok gyengédséget vár tőled? Vagy inkább hogy ne babusgasd annyit? Nagyon önérvényesítő, ha vele vagy? Avagy épp ellenkezőleg?

(Most nem a dühkitörésekre gondolok.)


Ha mesél valamit, végighallgatod?


Szeret beszélni hozzád sokat?

Hogyan beszél? Beleéléssel, szenvedélyesen, gyengéd érzelmekkel?


Egyébként lány/fiú? bocsi, ez nem rémlik, lehet, hogy említetted. Azt tudom, hogy négy éves.


Nézzük a többi tényezőt: arra még nem válaszoltál, hogy elárasztod-e feladatokkal, vagy ez nem jellemző?

És kérésekkel?


Erre se írtál még:

ha valami jót csinál gyermeked, elismered, megdicséred érte? Ha igen, akkor túlzóan teszed, vagy egyszerű módon?


Hagyod-e a saját tempójában cselekedni, beszélni?


Milyen a temperamentuma általánosságban?

(Most sem pont a dühkitörésekre gondolok, hacsak nem túl gyakori.)

Akaratos, szenvedélyes, felszínes, energikus, mélázó, flegma, melankolikus, merengő, "agyaló", nagyon érzelmes, nagyon gyengéd? Tevékenységében -játék, rajz stb- aprólékos, inkább elnagyolt? Figyelmetlen? szeszélyes? Figyelmes? Végighallgatja, amit mondasz neki?


Mennyire toleráns a gyermeked a saját sikertelenségével szemben? Kiborul olykor, ha valami tevékenység, pl rutin épp nem megy neki? (Pl öltözködésben, vagy játékban, vagy kézimunkában stb)


A gyermekrajzokat szakember jók ha elemzi, legalábbis ha minimum alap szinten ért hozzá.

Egyébként nem csak az számít, mit rajzol, hanem számos más tényező még inkább:

hogyan rajzol, milyenek az arányos a tárgyak, élőlények, emberalakok között, mit csinálnak, merre néznek, hol szerepelnek a rajzlapon, mennyire színesek, mennyire van kitöltve a papír, stb....


Beszélgess vele, amikor rajzol, és ha azt mondja, kész van, akkor utülag írd rá, amiket megkérdezél: ki az az alak a rajzon? És a másik alak kit ábrázol? Itt mit csinál, összeteszi a kezét, vagy megfogja valaki kezét? Satöbbi.


Azt is jegyezd meg, milyen sorrendben rajzolja az ember alakokat, és utólag írd fülkéjük a sorszámokat. Gyűjtsd rajzait, mert értékes infó a szakembereknek a KISgyermek világlátásáról, lelkiállapotáról (olyan ez, mint a grafológia, íráselemzés).


"Pedig csinaltam neki kartonbol hogy rajzolja körbe de el is szalad akkor hogy nem."


Olykor fel lehet ajánlani a kisgyermekeknek ötleteket, de az ideális az,ha többségében hagyod kibontakozni.


Ha nem akar valamit rajzolni, színezni stb,

akkor nem akar, kész, hagyd, hogy mással játsszon

(hacsak nincs ideje más tevékenységnek, pl fürdés, étkezés, indulni oviba stb.)


Érhette őt trauma? Volt válás, vagy kedvenc kisállat elvesztése, rokon halála, testvére van-e, féltékeny-e rá?

Volt-e a gyermek kórházban, sokat volt-e beteg?


Mennyire engeded kísérletezni őt olyan vonatkozásban, aminek nincs kára, kockázata? Pl mini játékkonyha, papírhajtogatás, ollóhasználat, ragasztás, saját maga kitalál történeteket, versikéket önként stb?


"Probálgatom megbeszelni vele amugy,hogy mindenkinek kell egy kis magánélet is, vagy pár perc mig elintez valamit."


Sajnos távból nem tudom, pontosan hogyan beszélgetsz vele, de ha esetleg olykor valahogy így, mint amit idéztem, azt egy óvodás még nem igazán érti! Találd meg a saját nyelvezetét. Nem érti azt, hogy "kell a magánélet" stb.


A kisgyermek konkrétumokból ért, ha magyarázunk nekik.


Nézzük tovább:


"Türelmem olyan hogy kb ha harmadjára veszi el alolam a széket mert egy pillanatra felálltam es csak egy boritekot cimzek es azon veszem magam eszre hogy husz perce kezdek neki ujra es ujra, olyankor már kiabálok. "


Valahogy olyan benyomásom van rólad, kedves kérdező, hogy mintha nem volnál elég következetes vele -pedig az fontos, mégpedig a lehető leghiggadtabban és őszintén, tömör magyarázattal-, de ezen kívül több más problémaforrás is megbújhat a háttérben, ezek egy részéről talán

nem tehetsz.

De így távból, ebben az esetben nem könnyű ráérezni.


Próbálok hétköznapi módon fogalmazni, talán így jobban megértjük egymást.

2017. okt. 1. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 anonim ***** válasza:

Bocs, hogy elírtam több helyütt: utólag írd FÖLéjük a sorszámokat.


Annyit még, hogy ha rajzol, NE befolyásold, mit rajzol

(nem tudom, hogyan jársz el). Csak kérdezd őt, az általam javasolt szempontok szerint például.


Önmagáért szereted gyermeked? Vagy a teljesítményéért?

Ha utóbbi, az sajnos megfelelési kényszert, feszültséget, frusztrációt okoz.


Mennyire mutatod ki szereteted feléje?

És hogyan?


Elkényezteted?


Szoktál-e kérdéseire válaszolni, és mennyire igazodsz az ő kisgyermeki nyelvezetéhez? Terjengősen, vagy lényegre törően válaszolsz-e neki?


A szexualitás pl érzékeny terület, kicsi korban különösen.

Nagyon fontos az ilyen irányú kérdéseire is válaszolni.

Feszültséget, frusztrációt különösen az okoz, ha önkielégítését akadályozza valami, vagy valaki. Baba kortól mindenki teszik, de kisgyermekkorban ez ösztönös, öntudatlan, és hagyni kell, hogy így élje meg.


Kb 5 éves kortól viszont tapintatosan fel kell hívni figyelmüket a kicsi gyermekeknek, hogy más előtt nem illik a nemi szervükhöz nyúlniuk, de mindenképp ki kell hangsúlyozni a füle hallatára, hogy ezt szabad, de inkább akkor,

ha más nem látja, vagy pl paplan alatt.

(Oka lehet a saját nemi szerv érintésnek az is , ha viszket neki, vagy pisilnie kell, de többnyire maszturbálnak ilyenkor.)


Sok-sok tényezőt érdemes vizsgálni, mi az oka eg adott viselkedési problémának, ez az oka ,hogy ennyi területet végigjárok.


És lehetne még az ujjszopással kapcsolatos szokásaira is rátérni és még sok más...

2017. okt. 1. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/29 A kérdező kommentje:

Te nagyon sokat tudsz a gyerekek lelkéről!:)

Ezeken is gondolkodnom kell.

Annyi biztos hogy elutasitja a babusgatást es kijavit néha ha nem a nevén szolitom, csak babásan becézem valahogy, és akkor bemutatkozik a nevén..


Önérvényesitése szinte nincs. Ill a hisztikig terjed, ha fáradt nyűgös, de alapvetően szinte mindent elfogad, legalábbis szoban és ismetel ismetel sokat, mint a visszhang. Mint pl elalvás elott is amit irtam. Játékokban néha eljátsza a kemény ellenkezős lábbal dobbantos tagadást. De szorakozva nevetve "keménykedik", pl a kisasztal tetején állva


Nyitott a felém valo beszélgetésekre de sokszor másrol beszél mint én. Pl legutobb azon rágtam magam hogy nincs ilyen hogy szeretek nem szeretek, a szeretet állando, vagy fákra házra pl azt mondjuk tetszik nem tetszik es nem azt, hogy szeretem, nem szeretem, közben ő meg ismételt párszor es neki állt falevelekről beszélni hogy gereblyézni szeretne stb. És ez általános...mármint hogy másrol beszél, terel. És általában ilyenekről, nem érzelmesen, inkább racionálisan. Pl ha az auto tul nagy akkor nem tud beallni a garázsba, ahol tető van, ott nem ázunk el, baboca tud repülni, bogyo nem, a cicának nem fáj, ha leesik, de neki igen, mindenki átöltözött tornázni, de baltazár nem, trillio csillio ilyen összefüggésekről vagy "kakukktojásrol" beszél, ha csak hallgatom es nem en irányitok beszélgetest

Néha foglalkozom vele, tanitgatom pl vonalvezetésre, fejen állás persze játekosan es odafigyelve, fogva, versekre a dalok mellett, vagy pl elipszis - kör közti különbségre, ilyen aproságok néha ill a helyettesitő szavakra pl nem tudom helyett azt mondani, probálkozom, ilyesmik

A többit átgondolom még átolvasom jobban

2017. okt. 1. 22:53
 25/29 A kérdező kommentje:

Fiu


Megszoktam röviden dicserni de általában az a jellemző, hogy együtt örülök vele, tapsolunk nevetve, megölelem, ilyesmi.


Kérések, feladatok el-elvétve vannak.pl kérek poharat, vagy villanyt lekapcsolni, vagy ügyesen vitamint bevenni, megteszi. A többire megprobalok roviden tömören

2017. okt. 1. 22:58
 26/29 A kérdező kommentje:

Saját tempojában hagyom beszélni, de egy idő mulva nem tudom "aggyal" követni, kb egy összefoglalo de tőmondatokkal, a hallottakrol. Mint aki tudomásul vesz ezt azt. Ahogy fentebb irtam az összefüggésekről. Néha vicces hogy milyen összefüggéseket lát pl a csokit és a kocsit is szereti es ezzel viccelodunk, hogy akkor melyik melyik kocsi csoki mert nem ejti tisztán igy összekeverhető :)


Temperamentuma kb sorrendiséget követő, megfigyel, helyzetet felmér és vagy ovatosan kedvesen nyit pl ha jönnek barátok gyerekkel, vagy elutasito, mint pl első ovis nap. Szélsőségesen nem viselkedik. Puszit ad, kezet fog, ha nem tetszik pl egy idegen hirtelen simogatása, akkor sir. Varni kell mig magátol nyit, ami kb egy perc, azon belul idegen hirtelen nyito kezdeményezését elutasitja.


Sikertelenség esetén pl játékban, csak orthagyja csalodottan a jatekot, motivalni kell hogy ujra probalkozzunk, segithessek


Trauma..mit nevezunk annak..babaként pánikot kapott a kukásauto hangjátol, kiugrott a kiságybol hogy hozzám másszon 8 hosan amikor azt hittem ki se tud jönni, ilyesmik megestek


Nem szokott nagyon kiserletezni de van gyurmája, szereti, olloval is vág, ritkán veszem elő ezeket..


Gyermek hogyan szeretem? Szerintem önmagaert, de megesik ha valami bagatell dolog nem megy, annak nem tudok örülni..

Szeretetem fokepp testi kontaktussal mutatom ki, néha mondom is pl elalvás előtt vagy konfliktusok után, plusz pl ajándékok.


Elkényeztetés? Mivel ugy erzem nincs elég időm rá, igy elkényeztetve biztos nincs..


Általában mosolyogva válaszolok ha kérdez, mert olyan cukin kérdez :) röviden,tömören. Pl ovodába megyunk? Válaszolok, oda holnap, most ide oda utána alszol aztán x helyre is, kb többmindent kifejtek egy mondatban.


Szexualitás. Még a nemek kozti kulonvsegekrol beszelgettunk gyerekkonyv szerint, ill anya apa baba "triumvirátusrol", ill. hogy magát minek tartja, nincs rászolva ha magához nyul de nem is jellemző


Ujjszopi nem volt, cumi sem

2017. okt. 1. 23:44
 27/29 A kérdező kommentje:

Talán a kommunikáciora és a sikerélményekre kellene "gyúrni" az önbizalma miatt

Ennyit tudtam levonni..

2017. okt. 2. 00:19
 28/29 anonim ***** válasza:

Egyre inkább azt sejtem, hogy magasan funkcionáló autizmussal él a fiad, ami nem feltétlen baj, a lényege, hogy a többséghez képest más a gondolkodásmódja, nyelvezete, Einstein is az volt Majdnem mindig jár átlagon felüli IQ-val, viszont a kommunikációs és szociális gondolkodása, hozzáállása eltér a többségétől. Egyes érzékszervi felülingereltséggel, ill alulingereltséggel sajnos járhat, máskülönben nincs evvel baj, inkább egy életfeladat: kb mint ha a egy norvég, aki csak norvégul beszél, Magyarországra kénytelen költözni, és megtanulnia magyarul. Ez nem betegség, hanem másfajta gondolkodásmód, más nyelv. Viszont ebből gyakran a magasan funkcionáló autista gyermekeknek (aspergeres, aspie) gondja szokott lenni oviban, suliban, a mássága miatt. Épp 4 éves kortól lehet diagnosztizálni, szerintem Pedag Szakszolgálaton (NevTan) kérj vizsgálatot, egy diagnózis erről hasznos lehet. Asszem ingyenes. bárki, aki aspie, képes megtanulni a többségi nyelvezetet, bár általában leghamarabb kb 20 éves korára sikerül csak alapvetően.


Nem biztos, hogy aspie, de a leírásod alapján nem vetem el a lehetőségét. És minél hamarabb deríted ki gyermekpszichológusokkal (NevTan) és szűröd ki, hogy

aspie, vagy nem apsie, annál megnyugtatóbb, annál jobban fogod tudni a mind helyesebb nevelési eljárást az ő érdekeihez igazítva.


Ha aspie, akkor nem terel, hanem az aspiek több vonatkozásban szélsőségesen intenzívek, és képességek terén is végletesek, pl az egyik aspie matekzseni, a másik diszkalkuliás. Az egyik bőbeszédű és ilyenkor racionális / vagy épp nagyon érzelmes, vagy mikor melyik véglet, míg más aspie-k csendesek.


Közös köztük a sajátos kommunikációs attitűd, a sajátos szociális elképzelések, a nyílt szívűség, több rész IQ magas (de egyes rész IQ lehet átlagos, vagy átlag alatti), becsületesség, hűség, túlzott igazságkeresés, szókimondás, egyenes jellem- sajnos ezt már a 8 évesek többsége se tári, mert azok a felnőttektől eltanulják a hazudozást, színészkedést, álságosságot, szókiforgatást, evvel szemben az aspie felháborodik mások hazudozásain, színjátékukon, és leleplezi őket, pusztán az igazságosság nevében. vagy remek a humoruk, vagy nem értik a humort, és szó szerint vesznek szinte mindent.


Mindezek okán gyakran félreértik az aspie-kat, másságuk miatt. Mivel becsületes jó emberek és gyermekek ők. Ők is hibáznak olykor, esendőek, de sokkal kevésbé, mint a többség.


Nagyobb nyomás "kell", hogy csalásra, hazugságra kényszerítsék, de önszántából egy aspie sose hazudik, sose csal. Jellemző lehet bár gyerekkorban náluk ragaszkodás tárgyakhoz, de ez NEM egoizmus, hanem minden óvodás egocentrikus. Nézz utána, mit jelent:

nem azonos az egoizmussal. Most nem részletezem ezt.


Sokuk racionálisan fejezi ki saját magát, míg érzelmeiről nehezen tud beszélni, pedig sokuk nagyon érzelmes.

Sokuk dühkitörésre hajlamos, pl a meg nem értettségük miatt, vagy épp az érzékszervi felülingereltségük miatt. Evvel sajnos sok patásuk, vagy más felnőttek visszaélnek. Sokszor abúzus célpontjai, másságuk és félreértettségük miatt, na meg mert leleplezi mások álságosságát.


De mondom, nem biztos, hogy aspie a kisfiad, mindenesetre nekem gyanúm van efelől, ha csak abból indulok ki, amiket írsz, és másból nincs lehetőségem.


Korai fejlesztés: ezt ha lehet, teljesen mellőzd! kivéve ha egyértelmű és nagy baj volna. De olyat nem vélek, a leírásod alapján.


"Néha foglalkozom vele, tanitgatom pl vonalvezetésre, fejen állás persze játékosan es odafigyelve, fogva, versekre a dalok mellett, vagy pl elipszis - kör közti különbségre, ilyen apróságok néha ill a helyettesitő szavakra pl nem tudom helyett azt mondani, probálkozom, ilyesmik"


Ezt a direkt fejlesztési hozzáállást kerüld, javaslom, hogy mellőzd!

Néha se tedd.

Majd csak 7 éves korától. Esetleg 6 és fél éves korától.

Vannak kivételek, pl amit itt írsz, ez oké:


"Kérések, feladatok el-elvétve vannak. pl kérek poharat, vagy villanyt lekapcsolni, vagy ügyesen vitamint bevenni, megteszi. A többire megpróbálok röviden tömören"


Tehát lehet direkt módon tanítani ovis is, de cak igen kevés vonatkozásban, pl napirend betartása, életviteli rutin, valamint életveszély elkerülése (zebrán átkelés, piros lámpa, a tűzhely forró stb).


Óvodában máig sajnos nem minden pedagógus kerüli a túlzott didaktizmust, iskolás nevelést (direkt fejlesztést, tanítást), pedig kizárólag nagytestnevelés esetén szabadna - ez az egyetlen foglalkozás egy valamire való óvodában, máskülönben mellőzni kell a foglalkozások tartását, egyes ritka eseteket pl ének zene keretén belüli kivétellel,a nagytesi meg a terem miatt kivétel, és mert célzott, direkt módon -tornagyakorlatok, kislabdahajítás stb- hasznos kiegészíteni a spontán mozgásformákat már ovis korban is.


INDIREKT módon szabad fejleszteni az óvodás korúakat, és a kisebbeket is. Említettem a ritka kivételes eseteket (na meg a fejlesztésre szorulókat a fogyatékuk vonatkozásában kell még direkt módon fejleszteni, de arányában elég kevés a valóban fejlesztésre szoruló gyermek a világban, bár sajnos üzletet csinálnak ebből a korai fejlesztők, ha kell, ha nem... Tisztelet a kivételnek.)


A játékosság, és az indirekt nevelés NEM azonos fogalmak!

Fontos a játékosság, de pl kisiskolásokat is ideális játékosan, de részben már direkt módszerekkel tanítani.


Evvel szemben az óvodásokat 90%-ban indirekt módszerekkel szabad fejleszteni inkább, és szintén játékosan.


Indirekt pl, ha nem tanítasz neki színeket visszakérdezve, mert hiába dicséred meg, megfelelési kényszert, neurózist okozhatsz evvel könnyen, 7 év alattiak számára. Ezért mellőzd a direkt fejlesztést.


De az iménti példa, INDIREKT módszerrel pl ez a hozzáállás:


Együtt játszol gyermekeddel örömmel, felszabadultan:


- Hohó, figyelj csak, én ezt a sárga kockát ideteszem... na nézd csak a kapu fél lábon áll, hihi. :) Odanyomom a nagy zöldet. Jaj, ez túl nagy... ... nah, itta kisebb, akkor a lilát rakom oda, na így már szerintem jó. :)


- Anya, én meg, figyu, a barna kockát a tetejére teszem, nézd, milyen szép nagy! :)


- A bordót? Oké! :) jól néz ki. :)


Eme párbeszéd számos INDIREKT ismeretet rejt, a z ovis mégse érzi, hogy fejleszted . PONT EZÉRT FEJLŐDIK!!

Tanulja vele az arányokat ("na nézd csak, a kapu billeg, mégis kisebbet rakok oda"), a színeket ("huh, a lila meg odaillett, az más kisebb volt") és így tovább...


A jó óvodapedagógus tudatosan ejti bele a mondandójába ezeket!

De nem szabad, hogy a gyerek észlelje, hogy tanítva van ilyenkor!! Ez az indirekt fejlesztés egyik jellegzetes példája. EZ az, ami hatékony, ovisoknak.

Ellenben a feladatlapozás megfelelési kényszert, neurózist szül (sokszor csak 8-01 éves korban jön ki, aztán nem látja a sok laikus, meg a korai fejlesztők közül a pénzéhesen nem árulják el a naiv szülőknek, hogy mi az oka...), és sokszor el is felejti idővel az ismereteket a direkt módon tanított ovis. Sajnos. Ezért káros a direkt fejlesztés, óvodás korban.


Tehát NE vegye észre az óvodás, hogy fejleszted. Élje meg spontán, és örömmel. ÉS akkor tanul.


Számos tanulságos megfigyeléses kísérlet szól erről. Az egyik kiváló példa:


Nevezzük Pistikének a megfigyelt gyermeket. Nos, Pistike nem szeretett körjátékozni, de amikor az oviban a többiek ezt ették, ő MELLETTÜK autókat tologatott.

SZERENCSÉRE NEM ERŐLTETTE a felvilágosult óvodapedagógus őt a körjátékozásra.

ENNEK ELLENÉRE pár hét múlva beállt Pistike SPONTÁN, MAGÁTÓL , önként körjátékozni, amikor kedve szottyant, és láss csodát: tudta az ÖSSZESET, az összes addig hallott körjátékot KÍVÜLRŐL, VERSESTŐL DALOSTÓL, MOZDULATOSTÓL(!!)


Az oka: minden felnőtt és gyermek, de különösen a 7 év alattiak önkéntelen figyelemmel vannak minden iránt, szivacsként szívják magukba az ismereteket DE EZ CSAK AKKOR MŰKÖDIK HATÉKONYAN, HA SEMMI ERŐLTETÉS NINCS, SPONTÁN, ÉS AKÁR A KÖRÜLÖTTÜK ZAJLÓ eseményeket foglalja magában. Ilyenkor tudat alá kerül az infó, ahogy Pistikének a körjátékok, holott nem is vett részt bennük!! :)


MINDEN ovis tudata így működik!


Ha kell szakirodalom, szólj, és megnevezem. Te is gyakran fogsz találkozni tévhitekben leledző laikusokkal, szülőkkel, de ha az orruk alá teszed a szakirodalmat, akkor esetleg felülvizsgálják tévhiteiket. Te már most jó felé kapiskálsz egyébként, ahogy látom.


De tudok vonatkozó youtube videot is linkelni, ha kell, szólj.

2017. okt. 2. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 A kérdező kommentje:

Oviban lehet kérni pszichologiai vizsgálatot, lehet megejtem, habár eddig panasz nem volt rá.

Eddig azt mondták, a közösségi játékokért ha csak felvetik is, egyből csillog a szeme és nagyon várja és aktiv, ill azt mondják beszédes, sokat mesél csak a könyvben látottakrol, barátkozik (utcán is egyből megörül ha összefutunk csoporttárssal), habár a rajzai pl. még csak firkák (szerintük...). Eddig amit tudok nagy csigákat rajzol, hosszú síneket, de pl aprolekosan díszít is valamit ha nagyon szépre akarja :), illetve az írást utánozza kb EKG jelek szerűen :)hosszu sorokat "ír"apro folytonos cikkcakkvonallal :) amikor kérdezem mit ír, abban szoktak érzelmes szavak lenni, szeretem mamát(ha ell neki keszitunk rajzot es kép alá ir teljesen magátol), vagy szeretem a csokit, stb. Szépeket "ír":)

2017. okt. 2. 23:46
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!