Teszel valamit, ha a gyereked felvesz valami rossz szokást, vagy hagyod, aztán majd elmúlik?

És miért csinálja?

Nem viszket neki?Nem irritálja valami,pollen stb?

Nem száraz a levegő?

Tünetek esetén általában az első a szervi probléma kiszűrése, amennyiben van rá esély. Ez esetben ahogy az első írja.

Ha kiszűrtem, tehát ha én, vagy összetettebb, nehezebb esetben az orvos szerint nincs szervi probléma, akkor az következik a megoldásra nézve, amely a gyakoribb eset: lelki oka van.

Tehát mit teszek? Általában keresem a testi okot, ha az nincs, akkor a lelki okot, és azt szüntetem meg.

Mindig a probléma gyökerét keressük és szüntetjük meg, sose a tünetet. Legalábbis aki nem akar ártani másnak, se saját magának, valamint ha tartós megoldást szeretne az ember.

(Sajnos nem így az akadémikus orvosok zöme.)

Ha nem találom a lelki okot, akkor kisgyermek esetén Pedag.Szakszolg.(NevTan). Ott ingyenes a pszichológiai szűrés, általában játékterápiát alkalmaznak.

A felvett rossz szokás természetétől függ. Valóban az a követendő protokoll, hogy megfejted a kiváltó okot, és azt orvoslod. Tehát kizárom a testi, lelki okokat.

A kérdező kisfia szerintem az oviban vagy más közösségben látta ezt az orrcsavarást, esetleg egy kistársa megcsavarta az orrát dühből vagy játékból, és azt utánozza. Vagy (persze, nehéz elképzelni) az egyik óvónő orrcsavarással bünteti a csintalankodást, és így próbálja kijétszani, szerepjátékozni magából az okozott feszültséget. Bár számomra elég ártatlan kis "rossz" (inkább idegesítő) szokásnak tűnik, egy kis bábozással megpróbálnám kijátszatni a gyermekből az élményeit, hátha valóban valami frusztráció következtében tekergeti a saját orrocskáját.

Ha más jellegű rossz szokást vett föl, pl. csúnya beszéd, azt többféleképpen lehet kezelni. Pl. az én 4,5 éves ovis kisfiam belépett az anális korszakba (teljesen természetes fejlődéslélektani szempontból), minden második szava a kaki, pisi, kuki (nunit nem szokott mondani). Mivel tudom, hogy természetes jelenség, nyilván nem büntetem, azonban mindig, nagyon következetesen elmondom Neki, hogy a felsorolt szavakat nem illik úton-útfélen hangoztatni. Sem akkor, ha az étkező asztalnál ülünk, sem a tömött buszon utazva, sem az ovi udvaráról kikiabálva. Persze, tudom én, hogy a közösségben megtanulja ezeket a dolgokat (tudom, hogy nem otthonról vitte, hiszen nem mondogatjuk folyton), de akkor sem hagyom, nyugodt hangon megkérem, hogy ne mondogassa, és mindig el is magyarázom Neki, hogy miért nem illik. Azt is hozzáteszem, hogy ellenben ha a székelési, ürítési ingerről van szó, nyugodtan jelezze, hogy "kakilnom kell", az a világ legtermészetesebb dolga. Amúgy sosem kerítek Neki óriási feneket. Szépen szokik le erről a szokásról.

A kérdező helyében én hagynám, hogy tekergesse az orrát, de azt mindig elmagyaráznám neki, hogy társaságban, emberek előtt nem illik az orrunkkal bíbelődni, nem is higiénikus. Ez pont olyan, mint amikor ez az ovis korosztály (kisfiúk) macerálja a saját kukiját. A világ legtermészetesebb dolga, hogy fölfedezi a testét, csak legyenek meg a tevékenység keretei: amikor egyedül van, lehetőleg bent a szobájában, hiszen az ő teste az ő magánügye.

[link]

Itt olvashatsz róla. Ez motoros tic.

Oka mindennek van. A Kérdés: ennyire jelentős vajon? Ezt is lényeges felvetni.

"3 éves lányom egy időben a száját nyalta folyamatosan. Szóltam neki többször, elhagyta szerencsére. Se testi se lelki baja nem volt. Eszembe nem jutott volna ezzel orvoshoz vagy akárhova vinni."

Van, ami jelentéktelen, és van szokás, aminek van jelentősége, pl mert testi kárt okoz (pl aki rendszeresen véresre rágja a saját körmét, stb).

Amennyiben van jelentősége, akkor először ki kell szűrni, van-e testi oka (láz, fájdalom, sérülés stb). Ha nincs testi oka, akkor pedig a szociális és lelki tényezőket kell górcső alá venni.

"3 éves lányom egy időben a száját nyalta folyamatosan. Szóltam neki többször, elhagyta szerencsére."

Sajnos árt a kisgyermeknek hosszútávon, ha javítgatják, ha rászólnak, hogy "ő ezért-azért rossz". Sokszor a nem értő szemnek fel se tűnnek a jövőbeni összefüggések a felesleges rászólás, és egy később kialakuló probléma (pl kisiskolás kori neurózis) között.

A felnőtt részéről a helyes mintaadás a lényeg.

Nem pedig rászólni a gyermekere a rossz szokásáért.

Ha hibázik a gyermek a cselekedeteiben -értve elsősorban a szociális interakcióit, tehát hogy pl a pajtásaival, vagy az szülőjével, vagy az óvónénivel hogyan beszél, mit csinál velük, hogyan reagál rájuk stb-, akkor meg szelíden, határozottan rávezetjük, hol hibázott, és arra is, hogy ő képes ügyesen az általunk preferált cselekedetet előnyben részesítenie a döntései során.

(Általában rákérdezéssel indítok: "Nem jó az, amit tettél. Szerinted hogyan volna helyes?" - és így tovább.)

De az utóbbi meglátásom a gyermek szociális interakcióira vonatkozik elsősorban.

Nem pedig a rossz szokásaira.

A szokás önmagában se nem jóságból, se nem rosszaságól NEM ered.

(Legfeljebb a következménye lehet rossz, pl véresre rágott köröm).

Jelez valamit: unalmat, szorongást, stb.

Az okot (unalmat, szorongást stb) kell megszüntetni, a gyermeknek pedig jó mintát adok felnőttként, legalábbis erre törekszem. Ezt bármelyik másik felnőtt is megteheti.