20 hónapos kislány nem beszél?
Eltérő sorrendben fejlődnek ki a képességei a gyermekeknek a járás, beszédfejlődés és szobatisztaság tekintetében.
Még 34-35 hónapos korra -tehát majdnem 3 évesen- is elegendő beindulnia a beszédnek, bár ilyenkor általában hirtelen indul be a beszédfejlődés, hiszen a beszédértés még magzati korban megindul, normális esetben. Amennyiben kb 34 hónaposan nem indult be, csak olyan esetben javaslok direkt fejlesztést, különben kisiskolás korra neurotizálódna a kisgyermek, az indokolatlan direkt fejlesztés miatt.
Addig tehát INDIREKT fejlesztést javaslok -jó esetben az óvodai nevelés is erre épül 95%-ban egyébként-, tehát "elbújtatni" a tevékenységekbe, játékokba az adott képességek fejlődésekre vonatkozó tartalmat, jelen esetben a beszédre motiválást.
"Hozzà kell tenni hogy roppant kiszolgált kölyök,mindíg tudom mit akar csak egy ràmutatás és nyehintés és kapja is amit szeretne"
Evvel pont hátráltatod a beszédfejlődését, hiszen evvel ellentétben inkább motiválni érdemes a kisgyermeket a megszólalásra azáltal is, hogy nem adod neki azonnal oda, amire mutat, mert a mutogatás metakommunikáció,
és nem beszéd, tehát evvel pusztán a metakommunikációs készségekre buzdítod, ami bár nem volna baj (mert metakomm.-ra is szükség van általában véve), de amiatt mégis az, hogy CSAK a metakommunikáció az, amire ezáltal sajnos kizárólagosan motiválod.
Az én kislányom is megkésett beszédfejlődésű, viszont neki érdekes módon a mozgásával soha nem volt gond. Mindent időben, vagy minimálisan előbb - 1-2 hét - csinált.
Én várnék 2 éves korig, és vinném vizsgálatra. Kislányom sem beszélt, mindent megértett. Doktornő, védőnő is azt mondta, várjunk az oviig, én meg vártam, első gyerek, apja is későn kezdett beszélni, és ez állítólg apai ágon öröklődik. Nagycsoport elején kaptam a logopédustól, hogy megkésett beszédfejlődésű. Ha azt érzed, kevés, amit mond, ne hallgass senkire, csak magadra és méresd fel. Én nem tettem, és 7 évesen is sok hangot téveszt.
Előző: nem öröklődik. Máskülönben környezeti hatások (pl légszennyezés, baleset stb), és/vagy adott felnőtt személy káros hatása következtében alakulhat ki, és/vagy szorongás, trauma miatt. Ezen kívül szervi ok lehet, szerzett, vagy veleszületett okokból, illetőleg kár érte az intrauterin (embrionális/magzati) élete során.
De NEM öröklődik! Ahogy általában semmiféle betegség
nem öröklődik, hacsak nem te is dogmatikus darwinista vagy, mint a hivatalos "tudományos" álláspont - akkor neked felőlem öröklődhet...
Az anyai aggodalmakra hajt anyagi okokból számos gyógypedagógus, ennél fogva sajnos sokuk túl korán avatkozik be direkt fejlesztéssel, amely hosszú távon kárt okoz a gyereknek!
Várni kell tehát a 34./ esetleg a 35. hónapig, majdnem 3 éves korig, mert a gyermekek részéről egymáshoz képest eltérő sorrendben ütemeződik a járás, a beszédfejlődés, valamint a szobatisztaság!
Ne hagyd megtéveszteni magad a gyógypedagógusoktól (pl logopédus), védőnőktől - tisztelet a kivételnek.
A VALÓS élettani határok, eddig KELL várni a vonatkozó direkt fejlesztéssel és diagnózissal,
már ha addig nem indul be az életkornak megfelelő fejlődési szint:
Járás: majdnem a 2. szülinap a határ.
Beszédfejlődés, tőmondatban minimum 100 szavas szókinccsel,
nem muszáj jó kiejtéssel, de kikövetkeztethetően értelmezhető beszéd:
majdnem a 3. szülinap a határ.
Teljes szobatisztaság nappalra:
majdnem a 4.szülinap a határ.
(Azonban éjjeli bepisilés olykor ha előfordul,
nem probléma 5 / 6 éves korig.)
Onnan tudom, hogy szakember vagyok. A dolog logikáját nézd. Én arról írtam, hogy ÖNMAGÁBAN ABBÓL, hogy hány hónapos, NEM derül ki, hogy van-e baj! Tehát kétesélyes.
De ha kockáztat a szülő és megbolygatja a fejlődést direkt fejlesztéssel, a gyermeke 7 éves kora előtt, akkor a gyerek látja kárát, mert idővel neurózisossá válik emiatt, vagy többek között emiatt, többnyire kisiskolás korára.
Meg kell várni a vonatkozó életkori határt, emiatt. Nem szabad tippelgetni, kockáztatni, hogy "hátha baj van, és ráuszítom a direkt fejlesztés a gyerekemre"!
Óvodában tilos a direkt fejlesztés, a direkt tanítás is tilos, kb 95%-ban!
Kivételt képez pl:
- bölcsis és ovis korúak esetén a veszélyhelyzetek elmagyarázása, de fontos, hogy akkor és ott történjen, amihez kapcsolódik,. pl zebrán mentek át, és határozottan, de szépen a gyerek nyelvén elmagyarázod, hogy "körülnézünk, mert veszélyes, ha jön az autó, és ha piros a lámpa, akkor se szabad lelépni" (persze fogod a kezét végig) ; vagy pl forró kályha, konnektor stb közelében elmagyarázod, hogy nem szabad közelíteni, babrálni, veszélyes, mert...
- napi rutin, pl fogmosás, fürdés, higiénia stb, itt is direkt módon tanítunk, amit lehet játékosan persze, de direkt módon kivitelezve.
- oviban a nagytestnevelés, és részben esetleg némelyik ének-zenei tevékenység, ha éppen ilyen fajta kötött csoportos, és vonatkozó pedagógiai módszerekkel felépített tevékenységet tervez a pedagógus.
- amennyiben a tegnap általam említett élettani határon túl fennáll egy adott képesség hiánya, vagy részlegessége, csak azon esetben szabad direkt fejlesztést kivitelezni, de csak a fogyaték vonatkozásában!
- Kb ÖSSZ ENNYI a kivétel.
MINDEN MÁS ESETBEN TILOS DIREKT módon tanítani, fejleszteni a 7 év alatti gyermekeket!
Pl a beszédfejlődés amennyiben 2 és fél, három évesen még csak gügyögésből áll, vagy meg se szólal, ÖNMAGÁBAN MÉG NEM utal semmiféle rendellenességre, ezért TILOS kockáztatni a direkt fejlesztést! Ha rendben van a gyermek, akkor 2 és fél, 2 és háromnegyed évesen váratlanul nagy lendülettel indul meg a beszédfejlődése, hiszen már magzati korában is fejlődött a beszédÉRTÉSE.
Ilyen esetben a gyermek , másokhoz képes, MÁS SORRENDBEN ütemezi a hangsúlyt az adott képességfejlődés (jelen esetben beszédfejlődés) terén.
Ez teljesen természetes dolog, minden kisgyermek eltérő sorrendben ütemezi önmagmának, a többiekhez képes, az alábbi képességek fejlődését:
járás, beszédfejlődés, szobatisztaság.
Kedves előző előttitől idézek is most: "Mivel későn beszélt, minden eltolódott."
Ez egy téves elképzelés. Mondom, szakember vagyok.
Neked is kisgyermekneveléssel függ össze a szakterületed? Egyelőre a hozzászólásod tartalmából
nem ez jött le, mégis leszóltál.
Azért téves elképzelés, amit most idéztem tőled, mert a legtöbb gyermek esetén nem tolódik a járás, szobatisztaság, beszédfejlődés, hanem tehát eltérő sorrendben fejlődnek.
Ha mégis mind tolódik, tehát ha baj van, az NEM derül ki az általam tegnap itt említett élettani határok előtt!
(Amely szakember mást állít, pl számos gyógypedagógus, az sajnos pénzéhes, mivel minden áron direkt fejlesztést akar a gyermek kapcsán, ha kell, ha nem, ami a gyermeknek hosszútávú kárt: neurózist okoz, ha még ne mérte el a bizonyos élettani határt, miközben még nem érett meg az adott képessége.)
A tulipán se attól nő, ha erőltetik, bár tudom, sajnos a gyors növesztő szerek hatásosak, de a minőség rovására vannak a mennyiségi siettetések.
SZAKIRODALMI HIVATKOZÁSAIM:
***************************
Dr. Vajda Zsuzsanna ezt írja Siettetett gyerekek című tanulmányában: „Mivel a fejlődést az első hónapokban-években alapvetően belső érési folyamatok vezérlik, amelyek az éppen aktuális tapasztalat spontán megszerzésére késztetik a gyereket, kifejezetten kártékony a korai fejlődésbe való beavatkozás. A kisgyermek életének túlszervezése, a külső sémák és normák erőltetése hátráltatja a fejlődést. A korai fejlesztés azoknak a gyerekeknek az esetében indokolt, ahol valamilyen súlyosabb idegrendszeri sérülés, komoly, éves lemaradás tapasztalható. […] 6-7 év között jön létre az a fordulat a gyerekek értelmi képességeiben, amely alkalmassá teszi őket a szándékos és szervezett tanulásra.”
- TOVÁBBI szakirodalom a témában, ugyanezen szerzőtől:
Kósa, É., Vajda, Zs. (2005) Neveléslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.
- HIVATKOZIK AZ ALÁBBI SZAKIRODALOM IS e két szakemberre:
Örzők - Egészségügyi alapellátók gyakorlatközpontú kézikönyve
(Országos Tisztifőorvosi Hivatal, Budapest, 2014.) :
-> PDF letöltés: [link] 15817.pdf
"TÚL KORAI FEJLESZTÉS" c. fejezet, 407.oldaltól.
- Az előbbi szakkönyv, AJÁNLOTT irodalomként megjelöli továbbá:
Gerhardt, S. (2009) A szükséges szeretet. Az affektusok hatása a kisgyermek agyfejlődésére.
(Lélekben Otthon Könyvkiadó, Budapest.)
Gopnik, A. (2009) A babák filozófiája. (Nexus, Budapest.)
- dr Vekerdy Tamás gyermekpszichológus:
ÁLMOK ÉS LIDÉRCEK, Iskolaalapítás Magyarországon (1993),
- dr Vekerdy Tamás gyermekpszichológus:
5/1:
https://www.youtube.com/watch?v=NiMO7n1kKRk
(A folytatás szintén a youtube-on.)
- dr Vekerdy Tamás gyermekpszichológus írásai, és youtube videói, valamint:
- Tóthné Székely Éva
www.nlcafe.hu/csalad/20120220/3_evig_joga_van_hallgatni
* ÖNMAGÁBAN ABBÓL, hogy hány hónapos, NEM derül ki, hogy van-e baj! Tehát kétesélyes.
- ezt természetesen úgy értsd -hiszen utaltam erre-, hogy adott képesség élettani határa ELŐTT NEM LEHET tudni pusztán az életkorból, hogy van-e baj.
Időközben, látom, szerencsére törölték a korábban e kérdésnél ellenem irányuló, alaptalanul becsületsértő és provokatív (és nem mellesleg esetlegesen a személyi adataimra utazó) hozzászólásait egyeseknek.
Köszönöm a moderációnak!
Ettől függetlenül a kedves szülők felvilágosítására, a gyermekeik érdekében
-mivel rendszeresen láttam a gyereknevelés kérdéseknél hasonló alaptalan alázásokat az önzetlen és anyagi érdekektől mentesen hozzászóló szakemberek ellen-,
és mivel már időközben amúgy is kifejtettem az újabb érveimet, közlöm az alábbiakat is.
Nos, tehát a 73% és 78% törölt hozzászólásaik tartalma okán:
Alázás helyett kéretik logikusan értelmezni hozzászólásaimat. Semmiféle logikus érvvel
soha nem támasztották még alá, hogy egyes beszólogatók szerint miért "nem vagyok szakember".
Holott diplomás, vonatkozó gyakorlati szakember vagyok, és önzetlenül évek óta segítem is a legjobb tudásom szerint a szülőket. És a legjobb tudásom bőven elég ahhoz ,hogy ha közlök valamit, annak van gyakorlati igazságtartalma.
ÉRVELNI KELL, NEM PEDIG NEKIMENNI a másiknak, csak úgy.
Ez a lényeg.
A 73%, a 78% (és az utóbbi években egyes mások is) viszont
nem korrekt módon jártak el.
Egy halom szakirodalmi megjelölést is tettem e kérdésnél -továbbra is látható-, a szülők érdeklében, ezen át a gyerekeik érdekében.
De a 73% és 78% hozzászólók NEM vették a fáradtságot ezekhez, mégis alázkodtak. Ez becsületsértés. Én viszont jogosan megvédtem magam.
______________
Alapvetően és többségében logikátlan, szakmaellenes és tudománytalan, a tapasztalatokkal ellentétes a reagálásotok. Kifejtetem mindjárt, hogy miért.
De ti elvakultak vagytok -és nem mellesleg volt már, akiről utólag kiderült, hogy szülőnek álcázott, tudománytalanul érvelő és bizniszelő gyógypedagógus-,
elvakultak vagytok, mert csak a saját esetetekből indultok ki, amelyekre hastraütés szerű tippelgetés útján beletrafált a "szakember", akihez vittétek - amennyiben a leírásotokból indulok ki. Ki fogom fejteni, miért.
Ad egy:
sehol nem távdiagnosztizáltam (Szerencsére ez a vádaskodás is törölve lett).
Ellenben feltesznek szülők itt kérdéseket -ami önmagában rendben levő dolog-, és aki válaszol, jó esetben (pl én) a legjobb tudása szerint igyekszik válaszolni.
De úgy tettek egyesek, mintha ez mind távdiagnzózis volna...
Nézzük logikusan: mégis mire van a gyermeknevelés rész a gyakorikérdéseken? :)
Olyan alapigazságokat fogalmaztam meg, ami NEM diagnózis, hanem alapigazságok, általános érvényűek, tapasztalati alapon, és tudományos szakemberek közül a lelkiismeretesek hivatalos tudományos kötetekben ki is adják ezen tartalmakat, melyekről írtam.
És a gyakorlatban tapasztalom is!
__________
Ad kettő:
Nem értelmeztétek sokadjára sem a hozzászólásaimat, ellenben alázkodni alaptalanul azt tudtatok...
Miféle logika az, hogy ha feldob valaki egy érmét, és ha az jön ki, hogy fej, akkor utólag jön a reakció, hogy "na ugye, előre megmondtam, hogy fej fog kijönni!"
Ez tippelgetés!
Én azt fogalmazom meg évek óta teljesen tudományos alapon és a gyakorlatban tapasztaltan -ellentétben egyes csaló gyógypedagógusokkal (tisztelet a kivételnek)-, hogy bizonyos életkor ELŐTT NEM lehet tudni, hogy van-e baj!!
Erre mit művelnek egyes szakbarbárok?? Anyagi haszonszerzés útján a laikus (és egyes esetekben logikátlan) szülőket (egy részüket) hatásvadász módon, látszatérvekkel ráveszik, hogy vigyék fejleszteni hozzájuk gyereküket,
amiből az következik, hogy
az esetek kb 40 / 60 %-ában beválik a dolog, és akkor jön ide verni a mellét a szülő és leszólni az ahhoz képest (logikusan) ellentétesen nyilatkozó szakembereket, csak mert logikátlanok,
és nem tudnak rendesen szöveget értelmezni se, hogy
"na ugye, én a szülő hálás vagyok a gyógypedagógusnak, mivel feldobta az érmét és előre megmondta, hogy fej fog kijönni, és úgy is lett!"
EZ TIPPELGETÉS! Vegyétek már észre!
Képletesen értendő, tehát: "fej jött ki", azt jelenti, a vonatkozó sumák gyógypedagógus pontosan tudta, hogy az eseteknek durván felében több haszna lesz az idő előtti fejlesztésnek,
és azt is tudta, hogy a hozzá kerülő gyerekek másik kb 50%-ának pedig több KÁRA (!!) lesz belőle hosszú távon, mint haszna,
de az utólag nyerő szülők 50%-a viszi majd a jó hírt, a többi meg úgy sem jön rá, mi miatt tökéletlen fejlesztés, következménye, biztos " mert a gyerekem már csak ilyen, hibásan született, túl nagy a kár benne",
tehát úgy is bagatellizálja a gyógypedes a saját hibáját,
meg részben működik akkor is, amikor sajnos emellett utólag hiperaktívvá, és/vagy neurózisossá stb válik a gyerek, akit idő előtt kezelt!
Gondoljatok bele, SZÜLŐK MÁSIK 50%-A ELLEN TESZTEK a saját "toto nyereményetek" reklámozása miatt, és mert a józan érveimet csak úgy érv nélkül lesöpritek laikusként az asztalról,
holott a gyerekek egészségével
nem szabad szerencsejátékot játszani!!
A szülők másik fele, akinél "írás" jött ki -képletesen szólva- mivel, mondom,
előre nem lehet tudni, h kell -e határidő előtt fejlesztés, nos, azon szülők meg teljes joggal aggódnak tovább, hogy "jaj mi lesz a gyerekemmel, továbbra is baj van vele, vagy legalábbis mintha javulna a dolog, DE HELYETTE újfajta problémája lett, pl neurotizált lett, jaj, jaj!"
(és esetleg joggal szidják a gyógypedagógust, akihez vitték).
És mindez miért?? Azért mert valójában ÁRT a direkt fejlesztés , 7 éves kor alatt, amennyiben a "fekete dobozban" rejlő érési folyamatok adott esetben (az esetek durván 50%-ában) teljesen rendben valóak, azonban a direkt fejlesztés tönkre teszi azt, mint a növényt a mesterséges növesztőszer!!
EGY HALOM SZAKIRODALMI MEGJELÖLÉST IS MEGADTAM, de arra is fittyet hánytatok, még video előadást is linkeltem, közérthető nyelvezettel a méltán elismert, sok évtizedes tapasztalatú
dr Vekerdy Tamás gyermekpszichológustól!
"Díjai[szerkesztés]
Kiváló Munkáért díj (1985)
Oktatásügy kiváló dolgozója (1987)
Nemzetközi Lego-díj (1993)
Kiss Árpád-díj (1996)
Budapestért díj (2000)
Pro Scholis Urbis díj (2006)
Hazám-díj (2014)"
_____________
Ad három:
Csak olyan megállapításokat tettem közzé, melyek általános érvényűek, és reálisak, a gyakorlatból származnak.
Semmiféle diagnózist nem eszközöltem!
Ad négy:
hogy akkor mi a megoldás, mondván, hogy az esetek felében rejtetten baj van (a másik felében meg rejtett az, hogy rendben fejlődik a gyerek), az általam megjelölt határidők előtt?
Annyi a teendő, hogy meg kell várni az általam jelölt határidőket, és az ég világon semmi baj
nem származik abból, ha CSAK AKKORTÓL kezdik el a gyógypedagógiai fejlesztés, mivel pont erről szól az általam megadott határidő, hogy
- egyfelől addigra derül ki, hogy baj van-e
- másfelől onnantól egyáltalán NEM KÉSŐ fejleszteni, ha mégis baj van.
Ha viszont tippelgetés folyik, hogy "hátha baj van", de utóbb kiderül,
hogy EREDETILEG NEM volt baj, de mégis 7 éves kor előtt direkt fejlesztésnek tették ki a gyermeket,
akkor épp olyan módon teszik tönkre (esetleg megoldják a problémáját, de más probléma, pl neurózis lép a helyébe),
mint amilyen módon a minőség rovására a mennyiségre építő gyorsnövesztő növény"védő"szereket alkalmazzák,
aminek nyilván több kára van, mint haszna...
____________
Ad öt:
Volt már, hogy utólag lebukott valaki, aki szülőnek adta ki magát, miközben szakember volt. Az itt engem korábban alázó illető először laikusként kétségbe merészelte vonni, hogy szakember vagyok, majd utóbb bevallotta (törölve lett egyébként) :
hogy ő nem szakember.
(Hanem szülő. Azt én teszem hozzá most, hogy egy megvezetett szülő, akinek tippelgetés útján pont bejött az 50%.)
Segítségből, elgondolkodtatásból, a gyerekek érdekében fejtettem ki hosszasan, minden lényegesre kiterjedően a vonatkozó meglátásaimat.
Ellenben akinek ehelyett a presztízs, "a szócsata" számít, hogy aljas, logikátlan módon hogyan alázza a segítő szakembert, adott esetben engem:
nos, gondoljon bele az ilyen illető: ilyen hozzáállásával a szülők gyerekei ellen tesznek ezáltal, áttételes módon,
hiszen nem csak pár ember olvassa a kérdéseket és válaszokat.
Ez felelősségteljes dolog!
Laikusként mégis milyen alapon alázzák a szakember?!
Csak mert egyes szülők (meg adott esetben a gyógypedagógus) tippelgetett és akinél bejött a kockázatos tipp, annak áll feljebb??
A gyereknevelés nem szabad, hogy tippelgetésből álljon!
Ami VÉLETLENÜL bevált egy szülő gyermekénél, az egyáltalán nem biztos, hogy más gyereknél is hasznos!!
Én viszont mindig megjelöltem válaszaimban, hogy mely vonatkozások általános érvényűek, tapasztaltból és tudományosan igazolhatóak;
valamint hogy melyek pedig csupán valószínűségek, X, vagy Y esetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!