Miért a gyerekeket hibáztatják?
Azért hibáztatják a gyereket, mert ha már nagyobb, akkor magától is kimehet anélkül, hogy szólnának neki, de amúgy az emberek szeretnek másokat hibáztatni. Ezen ne akadj fenn, sok hasonló helyzettel találkozol még.
Engem inkább az aggaszt, hogy az ember túlszaporodik és a Föld nem tudja kiszolgálni az igényeket. És ez elég közel van.
Ne csodalkozz:) Minuszok korul itt is mi volt? Napokig! nem dugtak ki az orrukat az anyukak. Aki kiment, az csavargos, nem normalis stb. Melle romma pontoztak itt;)
Igen, a szuloknek kell peldat mutatni.
Nem tudom, merre laktok, de nem mindenhol egyforma a helyzet. Idén nagy szánkózás még nem volt, de azért valami mutatóban igen. Hóembert építeni, meg hógolyózni tényleg nem tudtunk, ahhoz 3-5 centi nem elég, de egy kis csúszkálásra igen.
Apropó csúszkálás: nálunk most a suliban a kinti sportpályát két napig locsolgatták, így most van rajta olyan vastag jégréteg, hogy tudnak rajta korizni a gyerekek. Legalább nem kell félni, hogy beszakad. :) És ingyen van.
Tavaly jobb volt a helyzet, és előtte is. Pont a napokban néztem a régi képeket a fb-on. Karácsonykor is pulcsiban és mellényben kirándultunk, annyira jó idő volt. Rá pár hétre esett a hó, és akkor is kimentünk az erdőbe. Igaz, hogy a mozgástól már oda is elég volt a pulóver, pedig még tartotta magát a több centis hó a fák között.
Mi szeretünk kirándulni, a gyerekeknek is van rá igénye, a szabadban is szeretnek játszani egész évben, de azért nem újdonság nekik a tablet és a mobil sem. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Én legalább is semmi rosszat nem látok abban, mikor honfolglalóznak.
Alapvetően tehát a technikai vívmányokat sem fogok ördögtől valónak tekinteni és kiátkozni a világból, csak oda kell rá figyelni, hogy a gyerek mire és mennyit használja. A nagyobbnak már sokszor itthoni feladatokhoz is kell a számítógép és az internet. (Mondjuk bemutatót készít bioszból a cápákról, kisötösért.)
Szeritnem egyszerűen ezt látják a gyerekek, ha utaznak buszon stb. mindenki a telefont nyomkodja, sőt már láttam aki laptopot vett elő a metrón. Mi időnkben ilyen nem volt még, akkor talán mindenki újságot olvasott, vagy könyvet, már elég kevés ilyet látni. Az emberek otthon ülők lettek, egyszerűbb leülni a tv elé, mint lemenni sétálni valamerre. Régebben nem volt ennyi csatorna, műsor, nem volt mese csatorna, volt egy esti mese este aztán ennyi, mostmeg.....
Szerintem nem lehet összehasonlítani a mai gyerekeket a mi gyerekkorunkkal, mert teljesen más lehetőségek voltak, vannak. Erről nem ők tehetnek, szerintem inkább sajnálkozás ez amit írsz, mert bizony jó volt szánkózni, hóembert építeni, ők meg ezt nem nagyon tapasztalták meg. Igazán nagy hó, hogy hóembert lehessen építeni nem nagyon volt az utóbbi években, persze szánkózni lehetett egy két napon, de ennyi. Szóval szeritnem inkább sajnálja az ember, hogy kimaradnak ezek a gyerekek ezekből, és helyébe belép a modern technika. De erről nem gyerekek tehetnek.
Szerintem nem a gyerekeket hibáztatják ezért, hanem a szülőket.
Nekem két gyerekem van, semmi segítség, reggel 8-kormegyünk el, és 5-kor jövünk haza. Igen, hallod, én örülök, ha leül elé, és legalább nyugodtan meg tudom főzni a vacsorát. De ha ezt bevallom, akkor megköveznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!