Mit csináltok bolti/közterületi hiperaktivitás v hiszti esetén?
A gyermekem egy angyal de mai nap kezelhetetlen volt. Biztos az én hibám, mert mindig ez lesz, ha szünet van a bölcsiben és huzamosan velem van.
Utcán lehetetlen vele közlekedni, vagy nem jön, vagy előre száguld a motorral és nem néha néha, hanem egyfolytában szórakozik és fél oras uton két oráig megyünk, pedig igyekszem a kedvében is járni, ugy is motiválom haladni.pl buszokat nézhetünk, direkt arra megyek, v mozgolepcsőzunk még egy utolsót stb.
Ma a boltban le kellett tennem a táskám, hogy birjak a hisztiző gyermekemmel, es ki kellett mennem a bolt masik bejáratánál levo tolos kocsikhoz, mert abban megnyugszik,nagynehezen beletuszkoltam az ordito gyereket, végre csend, erre az ajto nem nyilt, igy a kocsival toltam be, hogy a bennhagyott táskàmert visszasiessek, majd felrobbantam az idegtol, mert mindekozben rokonom direkt elflangált a boltban, ahelyett, hogy segitett volna.erre beszol egy takarito hogy johogy el nem törtem az ajtojukat ne csattogjak itt.vagy ilyesmit.
Meg azt sem tudom hogyan közlekedjunk utcán ha nekem a gyerek mellett a helyem de aki velem van, meg mindig lemarad.
És még az is, ha zöld a lámpa direkt nem jön. És megy a hiszti hogy azért sem jön.
Mit csináljak?ácsorogjak vele a pirosnál míg hajlando lesz az x edik zöldnél elindulni??
Akárkivel is mész az utcán, neked a gyereked mellett a helyed! Aki lemarad, majd utolér.
Azt mondod, hogy kezelhetetlen lesz a gyereked, ha huzamos ideig veled van? Akkor a te nevelési elveiddel van baj elsősorban! Legyél te a "főnök", az irányító, ne a gyerek! Hisztizik a bolt közepén? Előre készülve egy
kis spricni az arcába, elfelejt hisztizni a meglepetéstől! Te meg rohansz tolós kocsiért?? Adod alá a lovat, hát persze, hogy beszól a takarító!
Mindenféle szakmához iskola kell, de gyereket akárki "nevelhet", akinek van...
A bölcsiben jobban elfogadják a gyerekek a szabályokat (a csordaszellem jegyében), és jobban le is fáradnak az állandó társaságtól, eseményektől, most meg más lett gondolom, a napirend is (lehet pl. hogy nem kell annyira kapkodni vagy később fekszetek) és nagyobb biztonságban is érzi magát - gondolom ez is közrejátszik.
Minden gyerek más vérmérsékletű, de ez egy ilyen korszak, túl kell élni, hullámokban lesz jobb és rosszabb. Van, akinél az válik be, ha terelnek, valakinél, ha magyaráznak, van, akinél, ha le sem bagózzák és valakinél, ha ölelgetik, de teljesen megúszni nem lehet. Szerintem, akinek van gyereke, az nem fogja cikinek titulálni, ha épp műsoroztok. Olyan helyre, ha megoldható, ne vidd vagy legalább ne egyedül, ahol biztos lesz a hiszti, mert pl. sokáig kell sorbanállni meleg kabátban. A zebrán meg marad a felkapod és viszed, vagy persze a szintén ciki babakocsi. És persze, legyél következetes... :) - de gondolom, ezt már százszor hallhattad vagy olvastad, ha érdekel a téma. Ha valamit megígérsz, tartsd be akkor is, ha hiszti van. Attól még lehetsz együtt érző (pl. "nagyon sajnálom, hogy mérges vagy, de most nem lehet") és szomorkodhattok együtt akár (ez néha beválik, ha épp átmegy), de nem kell szétesni az idegtől és erődön felül kiszolgálni, mert mire az egyik kérését teljesíted, már jó eséllyel mást fog kitalálni, de meg rohangálhatsz, mint a mérgezett egér.
Na és igen, aki veletek van, az ha tud, alkalmazkodjon a gyerek tempójához, ami persze sokszor felér egy kardió edzéssel :)
Köszönöm a szép, tartalmas választ :)
Így sikerült átgondolnom is, holnap csináĺok olyan progit ahol nincs szabály.
Nem fogok sehova sietni, szatyrokkal cűgölődni, elkerüljük a boltokat, forgalmat. Szaladjon, kiabáljon,mosolyogjon. Lehet ráfér.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!