Kicsit aggódom, ez még belefér egy másfél éves gyerek viselkedésébe? Nincs túlzottan lemaradva?
Próbálom összeszedni amit tudni érdemes. Nem beszél, egy értlemeshez hasonló szava nincs. Kb 2 testrészét tudja megmutatni, de pl. a könyvbe nem mitat rá a cicára vagy bármire, ha mondom. A nem-et nem érti, sőt ha mérgesebben szólok, inkább nevet , de csinálja. Egyáltalán nem lehet mozdulni mellőle. Evés után hagynám az etetőszékben, vagy ki is venném, hadd pakolásszon a szekrényből akár, csak tudjak összepakolni magunk után , vagy feltegyem az ebédet, de nem. Székben üvölt, ha kiveszem a gázt piszkálja folyton, semmi más nem érdekli. De bevonni sem lehet, hogy segítsen. Már az is jó lenne, még ha lassabb is, de mindent ledobál. Ez sme opció.
Nem játszik, talán ha néha rá tudom venni, hogy jöjjön építeni kockákból, de ritka és hosszú idő kell. Minden szétdobál, aztán szenved és sír, mászik rám, hisztizik.
Mindent csak dobál, szekrényekből ki. Ha hajtogatok azt is. Pedig többször mutattam, nem szabad sőt, fogtam a kezét, hogy vezessem, hogy akkor segítsen bevinni a szekrényekbe. De nem jó, nem működik ez sem.
Babakocsiba egyáltalán nincs meg, így a ház előtti hósöprés valamelyik nap üvöltéssel telt. Kivettem, hogy akkor együtt. De ment ki az útra. Ha visaszahzoztam üvöltött.
Néha dolgoznom kell, ez anyniba merül ki, hogy kapom az email-eket és fordítom. Majd továbbküldöm. Nem nagy dolog, nem is hosszú idő. Többnyire ha 5 perc. De itt üvölt, rángatja a laptopot, az egeret. Nem megy. Bármit adok a kezébe. Már kapott rossz laptopot, nyomkodja azt. Vmennyire működik, de semmire se jó. Nem kellett. Nem tudom, hogy ez kori sajátosság, vagy kezdjek aggódni. Nekem mindenesetre furcsa, főleg, hogy nálánál fiatalabb kisgyerek már a konyhába anyukájának "segít", de legalábbis pár percre bevonható. Egy kis tányérkával liszttel jól elvan. Nálunk semmi. Szinte már semmit nem lehet csinálnom üvöltés nélkül. De elmondhatom, hogy lassan játszani sem.
Mit kellene tudni már egy másfél évesnek? Testrészek, könyvek mutaogatása, beszédédrtés stb?
Azt is írtad, hogy a konyhába nem mehet be. Ekkora gyerek gyakran megrémül, ha a szülő nincs a látóterében, ez teljesen normális. Egy testrészt "kell" tudnia, ő kettőt már tud.
Egy kicsit az az érzésem, hogy túl "teljesítménykényszeresen" foglalkozol vele - persze lehet, hogy tévedek.:-) Nem kell rágörcsölni a dolgokra, a kisgyerek játékosan tanul, nem oktatni kell, hanem játszani vele, az ő szintjén. Utánozd az állatok hangját, ha nézitek a könyvben, ne figyeld feszülten, hogy "jaj, vajon meg tudja mutatni?", oldott és szerető légkör legyen. Nagyon jó kis antennáik vannak, tökéletesen leveszik, milyen érzéseik vannak a szülőknek, a feszkódat is érzi, hidd el, és reagál rá. Szeresd a kicsidet, és mutasd is ki neki, dicsérd meg, ha ügyes volt bármilyen apróságban, és légy büszke rá. Meg fog tanulni mindent, amit kell, ne izgulj.:-)
Egyáltalán nem lehet közös tevékenységbe bevonni? Labdagurítás oda-vissza, fürdőkádban ülve vízöntögetés, toronyépítés-ledöntés (te építed, ő felborítja), ki-be pakolás nagy dobozokból, vödörből, ölbeli játékok (térden lovagoltatás, tapsolós, testrészeket mutogatós játékok), kukucs játék?
Ha ezek nem alakultak ki nála, keress korai fejlesztésben jártas szakembert! Ne hagyd magad eltántorítani, inkább menj 5x feleslegesen, mint hogy pár év múlva a falba verd a fejed az elvesztegetett idő miatt. A pedagógiai szakszolgálatoknál ingyenes az ellátás, és nem fogják csak a pénzedért fejlesztésre utalni a babádat.
Addig pedig keresgélj honlapokról játékötleteket Merjmáslenni (gyógypedagógus írja, de bármilyen kisdednek jó játékok), Gyereketető (ez kicsit nagyobbaknak van, de néha ír Csongor babáról, ő akkora, mint a fiad)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!