Milyen jó élményekre emlékszel gyerekkorodból a szürke hétköznapokból?

Én más vagyok, nekem gyermekkoromban szinte nem is voltak szürke hétköznapok. Csináltam valamit bent, anyám kint a konyhában, apró zajok... S annyira, de annyira boldog voltam, amennyire manapság már sosem. Okom nem volt rá sok, de valahogy körbelengett az otthon melege... Persze, voltak negatívumok is, de inkább pozitívumok.

Sok élmény pedig kiragyog: sütögetés anyámmal sötét téli estéken (nagyon szerettem a hasamat, de kreatívkodni is jó s együtt lenni is, ezt nagyon fontosnak tartom a szülő-gyermek kapcsolatban, az együtt tevékenykedést a konyhában vagy akár dekorációkat készíteni együtt szép békésen), természetjárás, állatok megfigyelése, olvasás (rengeteget olvastam kicsiként)... Nagyon jól elvoltam, szerencsére volt nagymamámnál kert is, a szomszédban állatok... Nyáron lehunytam a szemem s hallgattam a sok zajt, kutyák, macskák, méhek, madarak... Az is maga volt a boldogság. A poros kisvárosbeli forgalmas helyen levő lakásban inkább csak a már említett sütögetések, ellevések voltak emlékezetesen pozitívak, a könyvek is más világba vittek, zenélni is szerettem (azt is fontosnak tartom, ha a gyereket érdekli, az ének is jó), játékkor is elragadott a fantáziám. Szerintem egy normális gyerek egy kicsit is normális szülővel jól elvan. Ha szereted, foglalkozol vele, megmutatsz neki dolgokat s hagyod eleget játszani, akkor szerintem nem keveset tettél s talál örömöt az életben...

Hasonló dolgok, mint 1esnek. Nekem is azok az órák jutnak eszembe, amikor közösen csináltunk vmit anyuval: őszi séta - gesztenye gyűjtés, lebetegedtem - otthon maradtam és társasoztunk. Vagy amikor a nagyszüleimmel aludtam (kötöttük) és meséltek a saját gyerekkorukról elalvás előtt. Szóval az együtt, értelmesen (nem csak egy szobában vagyunk) eltöltött időkre emlékszem így. Amikor nyugi volt és nem rohanás, és nem KELLETT senkinek semmit csinálnia. Most,h már nekem is van gyerekem, próbálok minél több ilyen kellemes, meghitt programot csinálni - csak úgy festegetni, séta közben nézni a rovarokat, felvenni a faleveleket. Kicsit lelassulni. De sokszor azért emlékeztetnem kell erre magam; "végül is nem kell sietni, nem baj ha koszos lesz...stb".

Pont a karácsony kapcsán jutott eszembe, hogy régen mennyivel jobban élveztem. Volt h szines papírokból csináltunk díszt, segítettünk a konyhában. Sajnos anyám nagyon megváltozott, és egy jó ideje az a fontos, h divatos karácsonyfa, különleges vacsora, és mindenhol patent rend és tisztaság legyen. Így mi itthon, hármasban 23an szoktunk egy elő szentestét tartani, ami meghittebb. Remélem az én gyerekem majd ezekre fog jószívvel visszagondolni.

Nagypapam huslevese.

Nagymamam sutemenyei.

Nyarak az unokatestverekkel.

A kis falusi utcan jatek sotetedesig, foci, tollas.

Az unnepek egyszerusege a szulokkel, testverrel.

Mi olyan házban laktunk,a hol szinte minden lakásban velem egykorú, vagy maximum pár évvel idősebb/fiatalabb gyerekek voltak. Ahogy hazaértem a suliból,mentünk le játszani a ház elé már egészen kicsiként is, anyukáink meg lent beszélgettek. Vagy átjártunk egymáshoz játszani. Én ezt nagyon szerettem. Érdekes, de olyan emlékem nem nagyon van, hogy mit csináltunk, ha csak simán bent voltunk a lakásban. Apukám sokat dolgozott, anyával voltunk ketten. De én tényleg rengeteget voltam más gyerekekkel.

Nagymamámnál is szerettem lenni, illetve a nyaralónkban nyáron a Balcsinál, az volt az igazi boldogság.

Egyébként egyet értek az 1-essel. Ha normális családi életetek van, foglalkozol a gyerekkel, akkor biztosan boldog és kiegyensúlyozott gyermekkora van.

Fújt a szél, a kertben voltam anyuval, aki a gazt szedte ki a krumpli(?) közül, én meg a mákvirágokat csodáltam és a kacskaringós szárú mákfejeket megtarthattam. (befestettem és vázába tettem)

Leveleket söpörtünk a hidegben, diót szedtem, de be kellett érni időben, hogy meg ne égjen a mákos kalács. Már teljesen meg voltam zakkanva érte, az egész udvaron kalácsillat volt és azért mentünk ki az udvarra levelet söpörni, hogy jobban teljen az idő. Bent már nem bírtam kivárni, míg megsül a kalács.

A kályha tetején száradó ruhák illata. Reggelre kihűlt a kályha, hidegben ébredtünk és csak akkor bújtunk ki a takaró alól, ha anyu vagy apu már begyújtott.

Amikor anyuék elmentek itthonról, mindig takarításba fogtunk a húgaimmal és még most is megvan az izgalom, h mit szólnak majd, ha hazaérnek a szép rendre.

Telerajzoltam a falat mesefigurákkal, a szekrények oldalát is (papírra persze).

Lepkéket, méheket fogtam a 40 fokos nyárban, h megnézhessem őket nagyítóval. Volt h kifulladásig, ájulásig ugráltam a felsült krumplibokrok között, míg egy káposztalepkét megfogtam.