Mennyire örökölhető, vagy befolyásoló tényező gyermekfejlődésben egy csendes rendes kissé szerencsétlen apa, ahol inkább az anya az irányító? Fiú-, lánygyermek esetén

50-50

Szia, én saját tapasztalatból beszélek. Amit leírtál, az ránk is vall valamilyen szinten, 2 gyerekünk van. De én szeretem a férjem és elfogadom őt úgy, ahogy van és ő is szeret engem azért, mert én vagyok az irányító a családban. Ezek a tulajdonságok szerintem akkor vesznek negatív hangot, ha már egyáltalán nem szereted a párod, onnantól mint derült égből a villámcsapás jön, hogy basszus, vele éltem együtt. Nekünk a két gyerekből az egyik olyan csendesebb típus, mint az apja, a kicsi meg rám hasonlít. De az általad leírt tulajdonságok szerintem nem öröklődnek, hanem az élet hozza magával és ragad az emberekre. Én elfogadtam a nagylányomat, hogy nem áll ki az igazáért, sokszor bizonytalan, nem tud dönteni, pont ezért egyengetem az útját, igyekszem sokat beszélgetni vele ezekről, de elfogadom. Nem vagyunk egyformák. Mi a férjemmel pont ezért egészítjük ki egymást, ha nekem olyan habitusú férjem lenne, mint én, szerintem minden nap vitatkoznánk. Megjegyzem, hogy egyébként nem feltétlenül az én erős jellemem a nyerő nagyon sokszor az életben és szerintem jóval többen is kedvelik a férjemet, mint engem. A gyereknevelés szempontjából is jó, hogy a gyerekek látják ezt is és azt is, levonják a tanulságot és majd eldöntik, hogy számukra mi a jobb út. Megváltoztatni soha nem fogsz senkit, én már rájöttem és ez butaság is. Ha elfogadod és kulturált keretek között megbeszélitek, ki hogy lát egyes dolgokat, abból még sokat is tanulhattok egymástól. Egy férfinak egyébként nagy falat az ilyen típusú nő, mint amilyen én is vagyok, vagy te kérdező, én tisztában vagyok azzal, hogy sok férfi elküldene a jó anyukámba is, de a férjem elfogad és támogat mindenben, mint ahogy én is őt. Persze vannak napok, amikor sikítani tudnék a tutyimutyiságától, de akkor is szeretem.

Nálunk ez fordítva volt. Anyám volt visszahúzódó, apám nagyszájú stb, sosem foglalkozott velem, nem játszottunk együtt. Mindig anyám körül lebzseltem, mégis teljesen az apám vagyok. Szóval nem feltétlenül arra üt a gyerek akivel többet van. Ez ugyan úgy öröklés kérdése is, nem csak a tanulásé. De ezen a témán még a szakemberek is vitatkoznak. Mennyire számít a genetika és mennyire a tanult dolgok. Arról nem is beszélve hogy akkor mi van mikor a gyerek egyik szülőjére sem hasonlít jellemben.

Nálunk is ez van. A férjem egyébként túl engedékeny is a fiunkkal, ezzel volt mikor hadakoztunk is. Egyébként imádják egymást, jól kijönnek. Egyelőre mást nem tapasztaltam még.

Én olyan családban nőttem fel, ahol a nő volt a dominánsabb fél. Ő döntött pénzügyekről, utazásról, gyerekeknek mit szabad mit nem, stb. Feltételezem pont emiatt nekem is olyan férjem lett, aki rám hagyja a döntés jogát mindenben, főleg ha neki is teljesen mindegy merre felé evezünk éppen családilag :) Szerencsére nagyon egyforma az ízlésünk csak én határozottabb vagyok. Ettől függetlenül nem tartom szerencsétlennek, imádom és sose cserélném el senki másra :) Náluk is inkább az anyuka hordja a nadrágot. Szóval szerintem, amit megszokik az ember utána azt választja ő is. Kivétel ha az annyira rossz élmény, hogy pont az ellenkezőjét fogja keresni.