Mi a véleményetek az ilyen anyákról?

Az egyik gyerekem 8 honapos volt mikor visszamentem a masik 5 honapos, nem teher egyik sem.

Csodálatos gyerekek, de az en pozícióm, munkam ezzel jar... Ezert tanultam, dolgoztam tizenéve ....

Mi ugy rendezkedtunk be a ferjemmel, ha barmi történik a másikkal anyagilag nem éreznénk meg,

Nekunk igy jo.. Masnak meg mashogy

Én úgy látom, az emberek nagy része elégedetlen az életével. 90% úgy próbál kompenzálni, hogy mindenkit fikáz, aki nem úgy él , ahogyan ő. Ha dolgozik gyerek mellett azért, ha otthon van, akkor azért.

Nincs 2 egyforma élethelyzet. Nem mindegy mekkora gyerekről van szó. A gyerek nő, önállósodik, közösségbe kerül. Ez az élet része.

Ha 1 évesen kerül bölcsibe, akkor nekem egyértelműen a pénz számít, amire nagy szüksége van a gyereknek is! 2 évesen már a kicsi is igényelheti a társaságot és ugye számít a pénz. Az enyém 3 évesen megy most oviba. Őszintén várom. Nem azért, mert unom, hanem egyszerűen látom rajta, hogy szüksége van rá. Unatkozik itthon. Nem ülhetek egész nap mellette, nem lehetünk reggeltől estig a játszón. Nem elégíti ki, hogy rázza mellettem a portörlő rongyot.

Én 4 évesen kezdtem az ovit. Mindig volt társaságunk. Mi aķkot költöztünk másik városba, mikor 2 éves volt a fiam. Ismerősök vannak, barátok nincsenek. Nem én unom a gyereket, hanem inkább ő engem. Nem fogja tőlem elvenni az ovi sem, ugyanúgy az foglalkozok vele. Munka mellett lehet, hogy nehezebb is lessz, de kell már a változás.

Én nem ítélkezem.

Talán pontosítanod kellene, Kérdező, hogy az anyukák melyik csoportjára is gondolsz: vannak azok, akik már visszavágynak a felnőttek világába min.2 év otthonlét után, szeretik a munkájukat, más jellegű kihívásokra is vágynak az életükben, mint pl. a századik higgadtan lekezelt hiszti. És vannak azok, akik még mielőtt megszülnék az újabb gyermeküket /általában pici kb. 2 év korkülönbségről van szó/, gyorsan lepasszolják a már meglévőt, hogy ne kelljen kettővel otthon bajlódni. Na, én ezt a csoportot találom szánalmasnak.

Az én ismeretségi körömben nem is egy olyan anyuka van, aki gyorsan bölcsibe dugta a kétévesét, mert pár héttel később szülte az újabb babát. Ezek az anyukák szeretik hangoztatni, hogy az ő gyermekük mennyire vàgyik már közösségbe /közben el-elszólják magukat, hogy az alig kétévesük napokat tölt a nagyinál, mert nem tudnak mit kezdeni velük/, azt viszont nem veszik észre, hogy a gyermek a pici megszületése utàn kicsit megzakkan, agresszívebb lesz a közösségben, nem akar elválni anyától, mert látja, hogy anya otthon marad a picivel, akkor neki miért kell távol lennie?

Szval ha valaki 2 év után vágyik az önmegvalósításra, újra felszínre törnek az ambíciói, azt természtesnek érzem, jól teszi az ilyen anyuka, aki a legjobb közösséget megkeresve a gyermekének, visszamegy dolgozni.

Mindezt úgy írom, hogy lehetnék az az anyuka is, aki vágyott vissza a munkába több évnyi otthonülés után, de lehetnék az az anyuka is, aki gyorsan lepasszolja a gyermekét a masodik baba születése előtt...3,5 évet voltam itthon, ez idő alatt 2 gyermekem született, mindkettő az utolsó pillanatig itthon volt velem. A fiam most kezdi az ovit /nem volt bölcsis/, a lányom pedig lassan kétévesen a bölcsit. A munkámat imádtam a terhességeim előtt. Most 1 hónapja kezdtem újra dolgozni, visszavártak, minden nagyon klappol. Abszolút karrierlehetőség. De még nem találom a helyem. Én valószínűleg a 3. csoportba tartozom: bár vannak munkahelyi ambícióim, abszolút el tudnám képzelni az életem főállású anyaként is. Életem legszebb 3,5 éve van a hátam mögött, még nem éreztem elérkezettnek az időt, maradtam volna még szívesen a kislányom 3 éves koráig /azt vallom, hogy egy gyermeknek 3 éves kor alatt nem kell napi több órás gyermektársaság távol az otthontól/, de anyagi megfontolásból ez volt a helyes döntés.

Szval, egyet tudok érteni a Kérdezővel, csak picit árnyaltabban kell fogalmazni, Kérdező!

16-os vagyok.

Még egy gondolat a Kérdező 13-as kommentjére reagálva: 'álom, hogy munka után még aktívan tudj játszani a gyermekeiddel'.

Nem álom, hanem elhatározás kérdése. Valamit természetesen fel kell áldozni a gyerekeiddel töltött minőségi időért cserébe. Minden nap 4 után rohanok haza, otthon várnak a frissen uzsonázott gyermekeim /most még a férjem és a nagyik vigyáznak Rájuk ebben a pár hétben, szeptemberben kezdik az ovit-bölcsit/. Azonnal irány a játszótér /ahol általában aktívan homokozom a kislányommal, vagy fogócskázom-bújócskázom a kisfiamm és a kis barátaival, ha igénylik/, vagy bicajozni megyünk, de voltunk már játszóházban vagy pl. A Dunaparton sétálni. Ez idő alatt persze senki nem főz, mos, takarít otthon, de teszek rá magasról. Általában krémleveseket és egytálételeket szoktam összedobni, amire kétnaponta a gyermekeim fürdésidejében kerítek sort. Nem vagyok hajlandó a sokadrangú háztartássak foglalkozni azokban az értékes órákban, amelyeket a számomra legértékesebb emberekkel, a gyermekeimmel és a férjemmel tölthetem. Ebben támogat a férjem.

Szval elhatározás kérdése, de nem vágyálom.

13-as vagyok. Kikérem magamnak a türelmetlen és a kiabálós jelzőt. Valamiért úgy érzem nekem szólt. Mindennel boldogulok. Ezeknek semmi köze a kérdéshez.

Ismerek olyan 3 gyerekes anyukát én is, aki mintaanyának képzeli magát, közben qva anyázza a gyerekeit. Meg olyat is akinek minden második nap van 2-3 óra szabadideje. Én meg még a nőgyógyászhoz is gyerekkel megyek. 1-2 óra várakozás után én is f..z kivan arckifejezéssel tudok hazamenni. De nem ez a jellemző.

Nekem az nem életszerű, hogy 3 5 év alatti gyerekkel mindig minden rózsaszín. Az ilyen álszenteskedést nem birom.