Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit tehetnék, ha a 4 éves...

Mit tehetnék, ha a 4 éves lányom ennek volt szemtanúja?

Figyelt kérdés

Egy olyan veszekedést látott a lányom köztem és az apja között, ami Sajnos tetlegességig fajult.


Mostanában kibírhatatlan voltam és a párom is nagyon feszült volt. Engem ez nem érdekelt akkor, amikor összevesztünk és mivel olyat mondott ami nekem nagyon nem tetszett felpofoztam. Ettől nagyon dühös lett és visszaadta. Persze durvábbnak tűnt, amit én kaptam. És ekkor láttam meg, hogy a kislányom ezt az egészet látta. Nagyon sajnálom, mert ilyenre példa még soha nem volt. Nem tartjuk ezt a fajta módszert megoldásnak egyébként. De valahogy nagyon ki vagyunk most borulva. Nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a kislányom nem mondja, de látom rajta, hogy neki ez nagyon rosszul esett. Talán rosszabbul, mint nekem. Hogyan tudnám megnyugtatni? Hiszen én is hibás voltam. Attól nem tartok, hogy még egyszer ez előfordulna, mert tudom, hogy a helyzetet én provokáltam ki. De a lányomnak mostanában sok változáson kellett átesnie. Elköltöztünk: új ház, ovi, barátok. Ráadásul hamarosan a testvére is megszületik. Nagyon félek, hogy ez komoly trauma volt neki. Vigyem pszichológushoz? A környezetemnek ezt nem merem elmondani, úgysem értenék meg. Így csak itt névtelenül tudok tanácsot kérni.



2016. júl. 17. 22:38
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
16%

Uh...:-(

Igen, elvinnem pszichohoz pár alkalommal...

Bakker fogd vissza magad legkozelebb...:-(

2016. júl. 17. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:

Igen, én is tudom. De valahogy ez a terhesség sokkal jobban megvisel, mint az előző. Sokkal hisztisebb vagyok. Pedig tudom, hogy nem kellene.

Egyébként azt sem tudom mit mondjak neki. Előfordul az ilyen? Ilyet nyilván nem mondok, mert nem gondolom így. Szerintem ez nem normális. De akkor, Ha ezt bevallom csak még jobban megrémül, nem?

2016. júl. 17. 23:10
 3/26 anonim ***** válasza:
72%
Kérjetek segítséget sűrgősen. Szerintem rátok férne, mert ahogy viselkedtetek kicsit sem normális. Mi lesz ha meglesz a baba? Menjetek orvoshoz, komolyan mondom!
2016. júl. 17. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
61%

hűha, azért nem ártana végig gondolni, hogy ha idáig fajul egy veszekedés terhesen, mi lesz ha mondjuk 2 hétig nem alszotok? csak úgy megkéselitek egymást? :S


pszichológushoz azért nem vinném, pont mert akkor jobban megijed, hogy valami nagyon nagy baj történt. ehelyett inkább leülnék vele apával karöltve és pont úgy elmondani neki, mint ha őt ütöttétek volna meg. sokan a gyereküket pofozzák meg, ti meg egymást, azért ez szerintem a jobbik eset. akik a gyereküket ütik se rohannak vele pszichológushoz, szóval szerintem nem kell ezt eltúlozni, ezt inkább mi felnőttek tudjuk, hogy miért gáz, a gyerekek még inkább normálisnak tekintik az erőszakot, ugye ők is odacsapnak a játszón ha nem kapják meg a lapátot, ilyen szinten kéne elmondani neki, bocsánatot kérni egymástól és nagyon figyelni, hogy többé ilyen ne forduljon elő

2016. júl. 17. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
31%
A férjed kezet mert emelni egy nőre? Ráadásul egy terhes nőre? Nem gondol a születendő gyermeketek egészségére???!!! Mekkora egy mocskos kŕetén! Én elválnék tőle, ilyet nem tűrnék el még egy idegentől se, nemhogy a férjemtől. De ha nem akarsz elválni, magyarázd meg a kislányodnak, hogy ne provokálja, mert különben apuci bedurvul és őt is meggyepálja.
2016. júl. 17. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 A kérdező kommentje:
Azért a helyzet nem vészes kettőnk között. Volt most egy ilyen komoly vitánk, de ez annyira nem jellemző, hogy ez volt az első ilyen. Még csak hasonlók sem. Azóta már ki is békültünk. Csak a lányom miatt aggódom, mert ő meg engem félt. Rosszabb látvány volt, amit én kaptam, ez tény. De azt is elmomdtam, hogy én is megütöttem. Bár látta is, de azt mondta, hogy én nem is tudok nagyot ütni, az apjának nem is fájt. De amit ő adott, az "óriásinak tűnt". Egyébként neki azért is furcsa, mert soha nem ütöttük őt meg. Azt nem is engedném, bár az apjának sem áll szándékában.
2016. júl. 17. 23:37
 7/26 Snorri ***** válasza:
77%
Szerintem az egész családot kezeltesd. Családterápia, mert ez nem normális, ne haragudj. Tettleg bántalmazni egymást, a férjed megüt terhesen, te provokáltad ki? Uramisten. Szegény kislány, még jó, hogy halálra van rémülve. Ezt csak feldolgozni tudja szakszerű segítséggel, de ott kiderül, hogy mi történt, és nektek is igénybe kell venni a segítséget....
2016. júl. 18. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
74%

Én is hatalémas problémának látom, hogy a férjed, legyél bármilyen zakkant is, kezet emelt rád, főleg, mikor terhes vagy.

Ne forduljon elő többet ilyen, és a kislánnyal beszéld meg a dolgot. Hogyha valóban ez egy egyszeri eset volt, akkor nem gondolom, hogy külső segítségre lenne szükség. Egyszer bárkinek elgurulhat a gyógyszere.


Min tudtatok ennyire öüsszeveszni?

2016. júl. 18. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
86%

Nyilván gáz az is, hogy Te ütöttél, de a férjednek ez nem felmentés. Egy férfi ne üssön meg egy nőt, pláne egy terhes nőt. Fogja le a kezét, ha túlságosan hisztizik, álljon arrébb, de ne üssön vissza. Azért én ezen elgondolkodnék.

A kislányodnak nem kell kamuzni, el kell mondani, hogy anya hisztis volt, apa mérges, de már megbeszéltétek. Amíg rajtad nem érez megbocsájtást, addig nem fogja tudni kezelni.

2016. júl. 18. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
71%
A férjed megüt egy terhes nőt??? Úristen! Hát mondd meg a lányodnak, hogy na látod kislányom erre nagyon figyelj, hogy ilyen férfi mellett sose köss ki!
2016. júl. 18. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!