Hogyan éreznéd magad és hogyan kezelnéd, ha a te szüleid és a férjed szülei is kényelemből csak távolról szeretnék az unokáikat?

Ugyanez a helyzet, csak 400 km rel. De elvannak hogy mi menjünk. Mi fel évente megyünk (előtte havonta is mentünk, míg a fiam kicsi volt vonattal!) de nem érdekelte őket.

Ha nekik nem fontos nekünk sem lesz az, ezért nem járunk havonta, csak évi 2 szer. Ha hiányzik lejon. Igazad van, ez a kényelem semmitől nem fog megváltozni. Most születik nálunk a tesó, hozzá is csak akkor jönnek le ha mennek nyaralni és egybekotik a kellemest a hasznossal. :)

Anyósom 20km-re lakik tőlünk és évente 1x jön hozzánk, a nagyobbik gyerekem szülinapjára. Messziről nagyon szereti őket, meg ha találkozunk akkor aranyos is velük de ennyi. Neki sokkal fontosabb dolgai is vannak annál minthogy velünk találkozgasson. Dolgozik napi 6 órában, egyébként 60 éves, de fitt, jól tartja magát. A hétvégéket átalussza mert ő annyira fáradt, ne is menjünk hozzá, ne zavarjuk.

Sok választásom nincs, nem foglalkozom a dologgal. Ha nincs szüksége a gyerekére és az unokáira akkor én nem erőszakolhatom rá. A gyerekeim még picik, nem kérdezősködnek róla.

De, próbáld meg hívni őket többször, akár hónapokkal előre is megbeszélhettek időpontokat, plusz a ti és agyerekek születésnapján, névnapján stb. Aztán ha többszöri ilyen próbálkozásra sem jönnének el akkor lehet nincs értelme nagyon erőltetni, de mondjátok el nekik mindenképp hogy jöhetnének többször is, nekik egyszerűbb utazni, mint nektek a gyerekekkel. Vagy ha anyagilag gond akkor jöjjenek vonattal stb.

Anyósomék laknak 250 km-re tőlünk (én szüleim már nem élnek), kb havonta jönnek el, picit gyakrabban mint mi hozzájuk, és ha itt vannak, akkor tudunk elmenni a férjemmel szórakozni pl. egy mozi, vacsi, ilyesmi. Viszont ők mindig maximum egyet alszanak csak itt, vagy már aznap hazamennek amikor jöttek, tőlünk meg mindig elvárnák, hogy 3-4 napokat ott legyünk, meg a gyerekek menjenek hozzájuk nyaralni hetekre. Férjem tesójáék meg el se jönnek (ők is ott laknak 250 km-re), mert nem szeretnek utazni meg sajnálják is rá a pénzt szóval az elmúlt 5 év alatt egyszer voltak nálunk...

Tapasztalatom szerint aki nem kimondottan utazós ember, mert minden rokona mindig is ott lakott 5 km-en belül, azok nehezen mozdulnak ki, kifogásokat keresnek, hogy pl. máshol nem tudnak jól aludni stb. Ezt nem fogod tudni megváltoztatni. Anyósomék mondjuk annyira szeretik az unokákat, hogy havonta egyszer eljönnek, de ennyi, ennél többet nem lehet várni, ez személyiség kérdése.

Ők már felneveltek x gyereket, és vszeg úgy vannak vele, hogy nem akarnak másodszor is szülői szerepet, inkább csinálnának ezt-azt.

Ezt - bár nem épp kellemes érzés - tiszteletben kell tartanotok, tudod, nem sokan élvezik ám a gyerekkel való foglalkozást.

Én pl. imádom az unokahúgom, de ha már 2-3 óránál többet kell rá vigyáznom, falnak tudnék menni, mert folyton zizeg, egy pillanatig nincs el magában, és fáraszt. Pedig csak 28 vagyok.

Anyosomekkal ugyanez, 230 kmre laknak, unokakat akkor latjak, ha mi visszuk oket hozzajuk. De tenyleg szeretik oket, ha ott vannak (es anyosom vegigfozte az egesz hetveget), a szabadidejeben szivesen jatszik es teszvesz veluk. Maguktol hozzank sose jonnek, a gyerekek szulinapja elmeletben az egyetlen, de arra sem mindig. Ha raernek es semmi dolguk hetvegen a szulinapkor akkor sem... ami azert fajo, mert amugy a hobbijuk az utazas, evente ketszer mennek 2-3 hetre a vilag minden legtavolabbi szegletebe, mindent bejartak, rengeteg konferenciara, tovabbkepzesre mennek, de hozzank nem jutnak el.

A gyerekeim nagyon szeretik a nagyszuleiket, mi is erre tereljuk, hogy fogadjak el es oruljenek annak a fajta szeretetnek, ahogy ok szeretik az unokakat, de belul ezt nagyon nehez megerteni.

Most hogy nagyobbak pedig mar bevallaljak oket egy-egy hetvegere, igaz mi visszuk oda es hozzuk vissza oket, de ez mar fantasztikus. Evi 1 max 2 ilyen van.

En azt gondolom, ha bedobtuk volna a durcit, "ha ti nem jottok, tojunk ratok mi is" es nem vinnenk oket rendszeresen hozzajuk (probalunk havi kb egyszer leutazni hozzajuk), azzal mindenki vesztett volna. Igy a gyerekeink nem fogtak fel az elejen mennyire egyoldalu, mert rendszeresen talalkoztak a nagyszulokkel es az evek alatt meg tenyleg osszenottek, igazi szeretet van koztuk. Nekem ez fontosabb, mint a sajat sertettsegem. Biztos vagyok benne, ha mi nem fektettunk volna ebbe ennyi idot es energiat, akkor siman elhalt volna a kapcsolat veluk (van ra pelda a csaladjukban).

Ne ertsetek felre, nem osztogatok masnak tanacsot, ez csak a mi tapasztalatunk es felfogasunk.