Miért nem beszél még 23 hónapos lányom? Szavakat már mond, mindent megért, utánoz, nagyon okos! De nem akar beszélni. A barátnőm azt mondta vigyem orvoshoz.
Én 3 éves koromig nem szólaltam meg lány létemre. Értettem mindent, kommunikáltam, de meg nem szólaltam. Nagypapám már debilnek hitt. :) Aztán annyit dumáltam, hogy anyum mindig csak azt kérte, hogy csak 5 percre hagyjam már abba. Nem lettem beszédhibás, semmi.
Csak anyakén jobban örülünk, hogy ha a gyerekünk elsőként csinál mindent és nem kell magyarázni, hogy nincs baja.
Kitartást! :)
Az én fiam két éves elmúlt, amikor elkezdett rendesen beszélni. Előtte csak pár rövid szót mondott (hamm, bumm, anya, mama) pedig ő is megértett mindent, de nem akart megmukkanni. Aztán olyan 26-27 hónapos lehetett amikor végre elkezdett új szavakat mondani, de naponta tanult 3-4 szót simán. Olyanokat, hogy ágy, ház, szóval ilyen egy szótagos szavakat, ezeket tanítgathatod neki te is. Meg hangutánzó szavakat is.
Én beszéltem logopédussal, ő azt mondta, hogy 3 éves kor előtt nem tud vele csinálni semmit, addig nem is gond, vagyis ez még nem megkésett beszédfejlődés. Azt tanácsolta, hogy hintáztassam sokat, mert ez jót tesz az idegrendszernek. Meg mondjak neki sok éneket, mondókát és rövid szavakat.
Köszönöm szépen mindenkinek a választ. megnyugodtam:)remélem hamarosan írhatom, hogy le sem lehet lőni, annyit beszél a lánykám:):)
Szép estét Mindenkinek!!
Sziasztok!
A kislányom 2 hete folyamatosan dumál:) szépen, tisztán ejti a szavakat és 2 szavas " mondatokat"használ:)pl: nem ad, nem megyek, almás pite, anya szeeet( szeretlek), ÉN Bogi, Vikike eszik, inni kéek, stb:):) köszönöm mindenkinek a válaszát!
Szép napot Mindenkinek:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!