Mi a véleményetek a 19 évesen gyereket szülő anyákról? ( személyes tapasztalat lent)
Én mindig elítéltem az ilyen fiatal anyákat, mert egyáltalán nem felelősségteljesek szerintem. Én 29 évesen szültem a lányom, szeptembertől megy iskolába.
Az ovis csoportjába érkezett egy új kislány, akivel nagyon összebarátkozott és tényleg sok mindent tanult tőle. Sokkal szebben rajzol és tényleg jobb viselkedést tekintve. Hát eléggé kiváncsi lettem h milyenek annak a kislánynak a szülei. Az ovónénivel beszéltem, aki azt mondta h tényleg ügyes az a kislány, és már most letudja írni a nevét szépen gyöngybetükkel, tud számolni 10-ig. szóval a szülők sokat foglalkoznak vele. Az egyik ovisünnepségen meglepetésemre egy 25nél nem idősebb pár jelent meg. S ledöbbentem h milyen okos kislányuk van, és mennyire kieegyensúlyozott pár, fiatalkoruk ellenére. Beszélgettem az anyukával először a gyerekekről majd úgy általánosságban mindenről. Kiderült h tényleg véletlenke volt a kislány, de bevállalták. Mindketten lediplomáztak a gyerek mellett, bár ezt levelezőn tették. Természetes volt segítségük. S dolgoznak gyereket nevelnek, lassan tervezik a második babát.
Nektek mi a véleményetek a fiatal szülőkről? Tudom h ez egyén függő, h ki h neveli a gyereket, mert 30 éves is nevelhet rosszul, de akkor is döbbenetes. Pozitívan csalodtam
Én csonka családból, meglepetés babaként érkeztem. Elég rossz gyerekorom volt. Apám ivott anyám meg hogyis mondjam nem olyan anya volt amilyen én lennék a gyerekemmel..
Fiatal szülők voltak.
VISZONT!!
Számomra ez eléggé tanulságos az ő hibájuk.
20éves vagyok van egy szakmám, jó fizető munkahelyem egy megértő férjem akivel 5éve vagyunk együtt és 1éves házasok múltunk a hónapban. Piát megvetjük, cigizni nem cigizünk, buliba nem járunk el, mert van más szórakózási mód is..
Amit megfogadtam az életbe, hogy az én gyerekem nem fog csonka családba felnőni, igen is mindent megfog kapni amit csak tőlünk telleni fog és nem egy alkoholista apjuk lesz meg egy lesz*rom a gyereket anya tipus.
Nem panaszkothatok az életemre, mert mindent elértünk az életbe amit csak akartuk.
Felvogás kérdése az egész ki mennyire érett egy egy ilyen csodára mint a gyerekvállalás.
Attól meg teljesen kivagyok akadva ha általánositanak, hogy ha fiatal akkor nincs semmie, szüleivel lakik meg bulizik és úgy válal gyereket.
IGEN IS VANNAK KIVÉTELEK AKIK FIATALON ELÉRTEK ANNYIT MINT EGY 30ÉVES mint anyagilag vagy szellemileg..!!
Ui: és szeretnénk látni a dédunokáinkat ha az élet úgy engedi. Valószínüleg több esélyünk van rá mint egy 40es anyukának.(ezt nem bántásból írtam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!